Egy küldött a világ számára

E kiskönyv célja nem az, hogy a tudatlan és ellenséges kritikákat megválaszolja, vagy, hogy Mohamed Prófétát (Allah áldása és békéje legyen vele) dicsérje. Itt tényeket mutatunk be, amelyek történelmileg hiteles forrásokból származnak, majd az olvasóra hagyjuk, hogy meghozza döntését, vagy tovább folytassa a kutatást. A könyvet két részre osztottuk, bár a megtárgyalt témák szorosan kapcsolódnak egymáshoz, és kiegészítik egymást. Az első rész megismerteti az olvasót Mohamed Próféta (Allah áldása és békéje legyen vele)  életével és globális küldetésével, míg a másik inkább tanításaival és életmódjával foglalkozik.

Egy küldött a világ számára

الرسالة العالمية للنبي محمد صلى الله عليه وسلم

 

 

Összeállította:

Umm Muhammad

 

 

Forditotta:

European Islamic Research Center (EIRC)

المركز الأوروبي للدراسات الإسلامية

& Julia Gabriel

Elenőrizte:

Gharabli Gabriella

A Könyörületes és Irgalmas Allah nevében

 

ELŐSZÓ

 

A világiasság szószólói gyakran vádolják a vallásokat a mai világunkban[1] található kellemetlen helyzetek miatt azzal, hogy fanatizmust szülnek. Kétségtelen, hogy az olyan erőszakos cselekmények száma, amelyeket minden világvallásnak  agresszív és felelőtlen tagjai hajtottak végre, az utóbbi években megemelkedett. Néhányat  elítéltek ezek közül nemzetközileg, a szubjektív szimpátiától és a világi érdekektől függően.

Kijelentésünket, miszerint az iszlám a béke és a civilizáció vallása, valószínűleg sokan szkeptikusan fogadják, mert ez a vallás különlegesen sokszor áldozata volt mind a követőinek, mind ellenségeinek. A muszlimok, akik régóta szenvednek igazságtalanságokat a jelenlegi világrend alatt, nagyszámú bűncselekményt követtek el az utóbbi időben, mert tévesen azt gondolják, hogy népeik hosszan tartó szenvedése feljogosítja őket az önbíráskodásra. E cselekedetekkel azonban nemcsak elidegenítik a közvéleményt, hanem saját vallásuk legalapvetőbb tételeit is áthágják.[2]

Az iszlámról kialakult negatív kép egy másik oka a média részrehajlása, amely az egész vallást veszi célba, nem eltévelyedett követőit.[3] A hamis tények hirdetése mellett az iszlám ellenségei mára tökéletesítették a provokáció művészetét, mert tudják, hogy nincs hiány olyan muszlimokban, akiknek frusztrációja és haragja elfelejtteti velük a vallási etikát, és indulatból reagálnak. Az utóbbi időben ez a provokáció az iszlám Prófétája ()[4] szándékos megsértése formájában öltött testet, amely olyan mértékben felbőszítette a muszlimokat az egész világon, amelyet egy kívülálló nem érthet meg.

A jó oldala ennek az viszont az, hogy a muszlimoknak lehetőségük nyílik helyesbíteni ezeket a negatív elképzeléseket, és megosztani a világgal, hogy valójában milyen is volt nemes Prófétájuk (ﷺ) – amit már régóta tenniük kellett volna, mivel a Próféta (ﷺ) az egész emberiség számára küldetett. A tudatlanság és a félreértés megoldása az információ. Ma sokkal gyakrabban, mint eddig, a muszlimoknak válaszolniuk kell olyan kérdésekre, mint: „Ki volt Mohamed?” „Miért szeretik őt annyira egyesek, és miért gyűlölik őt annyira mások?” „Ő valóban Isten prófétája volt?” „Mit is tanított ő valójában?” „Ő maga betartotta tanításait?” „Támogatta a háborút és a terrorizmust?” „Mi az igaz erről az emberről?”

A nem muszlimoknak ugyanakkor őszintén fel kell tenniük a következő kérdéseket önmaguknak: „Maga a vallás hirdeti az erőszakot?” „Mit tanított Mohamed?” „Mindaz, amit utóbbi időben hallunk, az igaz?” Ezek után nyitott gondolkodással kell keresniük a válaszokat a tudással rendelkező muszlimoktól, nem részrehajló nyugati forrásokból.

A vallási konfliktusok mindig is részei voltak az emberiség történelmének, de helyes lenne magát a harcot a valláshoz, vagy különösen az iszlámhoz társítani? Isten minden prófétája békés megoldásokat tanított, a párbeszédet, az ész érvekkel való meggyőzését és ellenkezést a legszörnyűbb zsarnokság esetén is a lehető legkevesebb vérontással. E próféták ellenségei hatalmuk és befolyásuk elvesztésétől félve erőszakot alkalmaztak velük szemben, mert nem rendelkeztek olyan ész érvekkel, amelyekkel szembe tudtak volna szállni velük. Úgyszintén, lázadással és csalással vádolták a vallások képviselőit is.

E kiskönyv célja nem az, hogy a tudatlan és ellenséges kritikákat megválaszolja, vagy, hogy Prófétánkat dicsérje, ahogy azt már számtalan muszlim szerző megtette az elmúlt századok alatt. Mi itt tényeket mutatunk be, amelyek történelmileg hiteles forrásokból származnak, majd az olvasóra hagyjuk, hogy meghozza döntését, vagy tovább folytassa a kutatást.

A könyvet két részre osztottuk, bár a megtárgyalt témák szorosan kapcsolódnak egymáshoz, és kiegészítik egymást. Az első rész megismerteti az olvasót Mohamed Próféta (ﷺ) életével és globális küldetésével, míg a másik inkább tanításaival és életmódjával foglalkozik. Minden kijelentést hiteles arab forrásokból idéztünk, amelyek lefordítva széles körben elérhetőek referenciaként és tanulmányozáshoz. Komoly tanuláshoz azonban nem elégséges a fordítás vagy az összeállítás, mint ez, más nyelveken íródott mint az eredeti. Egy ilyen kiadvány nem több mint egy vázlat, és csupán bevezetőül szolgál Isten Prófétája (ﷺ) megismeréséhez és annak az üzenetnek amire parancsot kapott, hogy közvetitse.

 

 

 

 

 

Első rész

ÁLTALÁNOS BEVEZETÉS

 

Az iszlám alapvető terminusainak rövid magyarázata nagy segítségül szolgálhat e könyv megértéséhez csakúgy, mint más iszlámmal kapcsolatos anyagokhoz. Itt a könyvhöz szükséges háttér információra szorítkozunk, majd sok más fogalom, mint például az istenszolgálat a dzsihád, a könyv tartalmán belül kerül magyarázatra.

 

Allah

Az iszlámmal kapcsolatos egyik legnagyobb félreértés az Allah szó jelentése. Néhány nem muszlim azt gondolja, hogy a zsidók és keresztények Istenétől eltérő istenségről van szó. Arab nyelven Allah annyit jelent: „Az Isten”, és csak az egyetlen igaz Istenre alkalmazható, Aki teremtette és fenntartja az egeket és a földet. Minden arab nyelvű ember ezt a szót használja, vallásuktól függetlenül, amikor a legfelsőbb lényről beszélnek, ez megegyezik a héber „El” vagy „Elah” szavakkal. Magyarul a különbség Isten  - az egyetlen igaz Isten, és isten - bármilyen hamis istenség között, a nagy I betű. Arabul viszont Allah Isten neve és egy nyelvtanilag egyedi szó, amelyet nem lehet többes számba tenni, vagy hím- illetve nőnemben használni. Tehát ez a szó soha nem jelenthet egy hamis istenséget, és a muszlimok Allah nevét használják akkor is, amikor nem arabul beszélnek.

Bár a muszlimok, a keresztények és a zsidók ugyanabban az Istenben hisznek, a Róla alkotott képük jelentősen eltér egymástól. A muszlimok hite szerint Isten egy, örök, egyedi, abszolút és tökéletes, Aki minden létező Teremtője és Fenntartója. A muszlimok elismerik, hogy Tőle származik minden létező, és hogy Ő Egyedül rendelkezik isteni tulajdonságokkal. Nem része a teremtett világnak, és abból semmi sem válik az Ő részévé. E kizárólagos istenség jelentősége az, hogy senki és semmi nem méltó az imádatra, csak Allah, az Egyetlen igaz Isten.

 

Iszlám  

Az egyistenhit az iszlám lényege, és ez hangsúlyozza az istenség egyedülvalóságát a kereszténységben lévő szentháromsággal, és a más vallásokban található több istenhittel ellentétben. Az „iszlám” szó jelentése békés alávetés; tehát ez egy önkéntes kapcsolat az egyén és Teremtője között. Ez az egyetlen olyan vallás a földön, amely teljesen elutasítja bármely teremtett lény imádatát.

Az iszlám hittételei nem Mohamed prófétával (ﷺ) kezdődtek, nem ő találta ki ezeket. Alapjában véve ugyanarról az üzenetről van szó, amelyet a korábbi kinyilatkoztatott Írások tartalmaznak, és amelyet Isten minden prófétája tanított. Mivel azonban a korábbi Írások, amelyek a tiszta és helyes Istenhitet tanították, részben elvesztek, illetve sok változtatást szenvedtek el a fordításokon és kiegészítéseken keresztül, az iszlám az embereket arra hívja, hogy térjenek vissza Isten valós fogalmához, és csak Őt szolgálják.

Az iszlám hittételei örök igazságok, amelyek sem nem változnak, sem nem fejlődnek, igazságok Istenről és az univerzum látható és láthatatlannal való kapcsolatáról, az élet valóságáról, az ember ebben lévő szerepéről, és arról, hogy mi lesz vele túlvilágon.

A hit „pillérei” vagy fő elvárásai a következők: hit az egyetlen Istenben, az angyalokban, akiket teremtett, az Általa kinyilatkoztatott könyvekben, a prófétáiban, akik közvetítették ezeket az üzeneteket az emberiségnek, és a halál utáni örök életben és Isten tökéletes ítéletében és teljes fennhatóságában az emberi sors felett.

 

Prófétaság  

A muszlimok hisznek Isten minden prófétájában és küldöttében. A Korán[5] kijelenti, hogy kinyilatkoztatása előtt legalább egy próféta vagy küldött érkezett minden néphez. A Korán huszonötöt említ, és közülük néhányat a Biblia Ó- és Újtestamentuma is említ. A legkiemelkedőbbek közülük Noé, Ábrahám, Mózes és Jézus (Allah áldása és békéje legyen velük). Minden próféta közössége kiemelkedő alakja volt mind erkölcsileg, mind intellektuálisan. Mindannyian világosan kijelentették, hogy amit közvetítettek, az nem tőlük származik, hanem Isten kinyilatkoztatása az emberiség javára. Isten mindannyiukat csodákkal támogatta, prófétaságuk bizonyítékaként.

A próféták emberi lények voltak, akik a világ fejlődésének bizonyos időszakaiban népeiknek közvetítették Isten üzenetét jelekkel és csodákkal kísérve. Minden próféta kinyilatkoztatott útmutatást kapott, amelyet pontosan úgy tanítottak, ahogy parancsba kapták. Mindannyiukat megvédte Isten attól, hogy az üzenetbe pontatlanság kerüljön, és attól, hogy bűnöket kövessenek el, kivétel a nem szándékos hibák az evilági dolgokban. Mindannyian becsületes, intelligens, kiegyensúlyozott és racionális emberek voltak. A tanításaikban található árnyalatnyi különbségek másodlagos törvénykezési kérdéseket és istenszolgálati rítusokat érintettek, de mindannyian Isten egyedüli imádatát és a Neki való engedelmességet tanították.

Az végső próféta és küldött, aki a világhoz érkezett, Mohamed bin Abdullah (ﷺ) volt. Ő Ábrahám fia, Izmael próféta leszármazottja volt,[6] és a Qurais nevű arab törzshöz tartozott. Rendelkezett minden jó tulajdonsággal és erénnyel, bár nem részesült formális oktatásban. Gábriel angyal (béke legyen vele) hozta el számára a kinyilatkoztatást, akit a zsidók és a keresztények is ismernek. Az üzenet, amit közvetített viszont nem egy bizonyos népnek, helynek vagy időszaknak szólt, hanem az egész világnak. Allah Küldötte (ﷺ), ahogy nevezték, azt a megbízást kapta, hogy az egész emberiséget tanítsa és hívja az embereket ugyanahhoz a célhoz, ahogy az előtte lévő próféták tették: Isten imádata egyedül, társak és közvetítők nélkül.

Látásmódját nem lehet ahhoz a primitív, kaotikus környezethez kötni, amelyből jött. Nemcsak saját környezete korlátait haladta túl, hanem az évszázadokkal későbbieket is. Azt tanította, hogy mindenkinek van egy kötelessége, amit az életben el kell végeznie. A végső üzenet, amit az emberiséghez közvetített Mohamed próféta (ﷺ), ami változatlanul fennmaradt kinyilatkoztatása óta, helyre teszi az ember létszemléletét: a Teremtőről és a teremtéséről, az életről és halálról, az evilágról és a túlvilágról. Megtisztítja a vallásos hitet az ész csalódásától és a túlzott képzelgésektől csakúgy, mint az emberi vágyakon és véleményeken alapuló változtatásoktól. Ez a végső üzenet kiemelkedik azáltal, hogy átfogó, kiegyensúlyozott, univerzális, gyakorlatias és könnyű. Tartalmazza az egész életre szóló útmutatást minden ember és minden generáció számára. Szabályai pontosan meghatározottak az emberiség hasznára, és anyagi és szellemi emelkedést hoznak mind az evilágon, mind a túlvilágon.

Mohamed próféta (ﷺ) tisztelete nem kisebbíti a korábbi prófétákét, mert mindannyian egy cél teljesítéséért jöttek, és az igaz hívők mindannyiukat tisztelik. A muszlimok minden egyes prófétát és küldöttet tisztelnek, akiket Isten küldött, de számukra Mohamed próféta (ﷺ) iránymutatását kötelező követni, mert az útmutatás tartalmazza az emberiség teljes és végső vallását és törvényi rendszerét. Ahogy az új, javított törvény eltörli a korábbit, a végső próféta által kapott kinyilatkoztatás felváltja azt, ami előtte volt. Egyértelművé teszi, azt ami a korábbiakban érthetetlen, és kijavítja az elhajlásokat, amelyeket fokozatosan bevezettek a tiszta egyistenhívő vallásba. Így már nem állíthat senki hitelesen prófétaságot magáról Mohamed (ﷺ) után, mert az ő üzenete végső és teljes. Azt mondta:

„Izrael gyermekeit próféták vezették. Amikor egy próféta meghalt, egy másik próféta követte őt. Utánam viszont nem lesz más próféta számotokra; (...)csak kalifák.”[7]

A Korán is megerősíti, hogy az ő prófétasága a végső, kijelentve, hogy ő a „próféták pecsétje”.

Egyértelmű bizonyítékokat találhatunk Mohamed (ﷺ) prófétaságára. Eljövetelét megjövendölték, és személyiségét leírták a korábbi Írásokban. Az őszinte és nyílt gondolkodású zsidók és keresztények felismerik őt ezekből a leírásokból és hisznek az üzenetében. Amikor megkapta a kinyilatkoztatás, a társai észrevettek bizonyos változásokat rajta; azonban soha nem veszítette el az eszméletét, és nem voltak jelei bármilyen betegségnek. Életét Isten védelmezte a komoly veszélyek idején egész prófétasága alatt, míg az isteni üzenet teljessé nem lett. Az előtte lévő prófétákhoz hasonlóan Mohamedet (ﷺ) is csodák támogatták, de ezek legnagyobbika a Korán volt, egy örök csoda, ami bizonyítékokat tartalmaz az ésszel és megértéssel rendelkező emberek számára minden eljövendő időre.

 

Korán

Az egyetlen Istentől származó Írás, amely a világban fennmaradt teljesen érintetlenül a mai napig, az a Korán.[8] Ez Isten utolsó és végső üzenete az emberiségnek, és az iszlám hittételek elsőszámú forrása. Olyan információkat és törvényeket tartalmaz, amelyek felölelik az emberélet minden területét.

A Koránnak csak egy változata létezik, és a korábbi Írásokkal ellentétben változatlanul maradt az eredeti nyelvén, arabul.[9] A kinyilatkoztatott szavakat először sok ember memorizálta azok közül, akik közvetlenül a Prófétától (ﷺ) hallották. Emellett még életében több írnok leírta az egész kinyilatkoztatást, és az ő útmutatása szerinti sorrendbe állították. A Próféta (ﷺ) halála után egy éven belül az összes írott részletet összegyűjtötték, és figyelmesen összeegyeztették azzal, amit a társak memorizáltak. Csak azt fogadták el, ami átment a tanúsítás próbáján. A hitelesített dokumentumot összefűzték, és ebből a kötetből másoltak egy példányt, újra ellenőrizték, hitelesítették, majd újra leírták és terjesztették – mindezt kevesebb, mint huszonöt évvel a Próféta (ﷺ) halála után. A Koránt muszlimok milliói lemásolták, nyomtatták, olvasták, recitálták és memorizálták az egész világon a mai napig, és a tudósok kétségtelenül megerősítették, hogy a legkisebb tartalmi változás sem történt az egyik generációtól a következőnek való továbbadás során.

A Korán kijelenti, hogy ez az univerzum nem véletlenül jött létre, és nem lett magára hagyva. Isten teremtette egy céllal és alávetette a fizikai törvényeknek egy időszakra. Az ember szintén egy céllal lett teremtve – hogy szolgálja Istent a földön, hogy az Ő törvénye szerint éljen, ami az igazságosság megvalósítását és az emberi problémák gyakorlati megoldását jelenti. A Korán nem ítél el egy vallást sem közvetlenül; inkább elismeri a korábbi vallásos közösségek jótetteit, de hibáztatja őket azért, hogy eltávolodtak prófétáik tanításaitól. Arra ösztönöz minden vallásos embert, hogy keresse az igazságot, hogy tisztítsa meg hitét, engedelmeskedjen Teremtőjének és valósítsa meg a helyes viselkedést. Kijelenti, hogy minden cselekedetnek van következménye, jó vagy rossz, és hogy van egy élet, ami ezt a jelenlegit követi, és amelyben megvalósul a teljes igazság minden ember számára, valójában minden teremtmény számára, aki vagy ami valaha létezett.

A Korán alapvetően egy útmutatás, de tartalmaz néhány lenyűgöző tudományos tényt is. Azért lenyűgözőek, mert Mohamed Prófétának (ﷺ) több mint 14 évszázaddal ezelőtt lettek kinyilatkoztatva, és az emberek nem igazán értették, amíg a tudósok „fel nem fedezték” őket napjainkban. A vallásos és erkölcsi útmutatások mellett számos olyan verset tartalmaz, amelyek az univerzumról, annak elemeiről és jelenségeiről beszélnek – a földről, a napról, a holdról, a csillagokról, a hegyekről, a szelekről, a folyókról és tengerekről, a növényekről, az állatokról és az ember fejlődésének szakaszairól. Ez a logikus gondolkozásra hív, világos ésszerűséget követ és bizonyítékokat idéz a teremtett univerzumból, a történelemből és az emberi lélekből, hogy nemcsak Isten létezéséről, hanem egyedülvalóságáról és abszolút tökéletességéről beszéljen.

 

Mohamed és a Korán

Az iszlám ellenségei olykor azt állítják, hogy maga Mohamed (ﷺ) írta a Koránt, vagy, hogy korábbi írásokból másolta, vagy azokat átalakította.[10] Ismert tény, hogy a Próféta (ﷺ) kapcsolata a zsidókkal és a keresztényekkel Mekkából való kivándorlása előtt elenyésző volt, utána pedig tanító szerepe volt, nyíltan hívta a zsidókat és a keresztényeket az iszlám elfogadására, rámutatva arra, hogy mennyire eltávolodtak az igaz egyistenhittől, amit a prófétáik tanítottak (béke legyen velük).

Történelmileg és logikailag sem lehet kijelenteni, hogy bármilyen emberi forrása lenne a Koránnak, vagy, hogy Allah Küldötte (ﷺ) a zsidóktól vagy a keresztényektől tanulta volna. Ellenségei figyelték, és reménykedtek benne, hogy igazolást találnak állításukra, miszerint ő hazug ember. Nem tudtak azonban egyetlen példát sem hozni arra, hogy a Próféta (ﷺ) titkos tanácskozást tartott volna más vallásúakkal.

A Korán kinyilatkoztatása idején arab kortársai, akik ismertek voltak az irodalmi ékesszólásról, elismerték, hogy nyelvezete egyedi, és határozottan különbözik Mohamed (ﷺ), az ember, akit ők jól ismertek, beszédétől. A Korán kijelenti, hogy Mohamed (ﷺ) írástudatlan volt, és ha ez nem lett volna igaz, azt az ellenfelei biztosan felfedték volna. Azonban nincs egyetlen elbeszélés, amely ezt mondaná, és senki sem tagadta, hogy írástudatlan lett volna. Ugyanakkor senki sem tagadta, hogy a Korán páratlanul ékesszóló, hatásos és érthető, még azok sem, akik nem fogadták el az üzenetét.

Mohamed (ﷺ) prófétaságának egyik jele, hogy írástudatlan volt. Annak kellett lennie, hogy ne lehessen azzal vádolni, hogy ő állította össze, vagy szerkesztette az isteni kinyilatkoztatást. Ez a tény azt a gyanút is eloszlatja, hogy amit hirdetett, a korábbi Írásokból tanulta. Az információhoz, amit átadott népének, nem olvasás és kutatás útján jutott hozzá; ez egy olyan tudás volt, amely csak az univerzum Teremtőjétől jöhetett.[11]

Nem nehéz megbizonyosodni afelől, hogy Mohamednek (ﷺ) nem volt tudása a Koránban említett számos dologról, úgymint történelmi események, természeti jelenségek és jövőbeni történések. A Korán több helyen említi azt is, hogy Mohamed (ﷺ) és népe nem tudott ezekről a tényekről, tehát ismét, ha nem így lett volna, ellenfelei felfedték volna ezt, hogy hiteltelenné tegyék. Csak a legutóbbi időben, tehát az elmúlt kétszáz évben jutott odáig a technológia fejlődése, hogy felfedezett olyan tényeket, amelyeket a Korán egy írástudatlan próféta által több mint ezernégyszáz éve megemlített. Ezek közül néhány példa:

  • Az univerzum teremtése egyetlen entitásból, és az élet teremtése vízből:

„Talán nem látták azok, akik hitetlenek, hogy az egek és a Föld egyetlen hatalmas darab volt, és Mi bontottuk azokat fel. És vízből teremtettünk meg minden élő dolgot.” [A Kegyes Korán értelmezésének fordítása,  21:30]

  • Minden teremtett lény párokban, ellentétekben, tehát kettősségben lett teremtve:

„Minden dolgot a párjával együtt teremtettünk meg.” [A Kegyes Korán értelmezésének fordítása, 51:49][12]

  • A Nap és a Hold különböző természete:

„Ő az, Aki a Napot fényességnek és a Holdat világosságnak teremtette meg, s (különböző) állapotokat rendelt el a számára, hogy számlálhassátok az éveket és az időszámítást.” [A Kegyes Korán értelmezésének fordítása, 10:5][13]

  • A Föld forgása:

„Igazsággal teremtette az egeket és a Földet. Ő göngyölíti az éjszakát a nappalra és Ő göngyölíti a nappalt az éjszakára.” [A Kegyes Korán értelmezésének fordítása,  39:5][14]

  • Az univerzum tágulása:

„Az eget erővel építettük és kitágítottuk.” [A Kegyes Korán értelmezésének fordítása, 51:47][15]

  • A Nap nem statikus, hanem egy meghatározott irányba halad egy adott ideig:

„És a Nap a pihenőhelye felé halad.” [A Kegyes Korán értelmezésének fordítása, 36:38][16]

Ezeket a szavakat mondta Mohamed (ﷺ), az írástudatlan próféta. Semmi, amit a Korán említ, nem ellenkezik semmilyen megalapozott tudományos ténnyel, sőt a tudós pontosságával beszél e tényekről. Képes lett volna annak az időnek legmagasabban képzett, legolvasottabb tudósa, vagy akár a következő évszázadokból valaki, megállapítani olyasvalamit, ami csak egy kicsit is hasonló? A válasz egyértelmű.

Bár a Korán célja nem az, hogy tudományos tények gyűjteménye legyen, megemlít olyan tényeket, amelyeket csak évszázadokkal később ismernek fel és értékelnek az emberek – ez egy kétségtelen bizonyíték arra, hogy ez nem Mohamed (ﷺ) vagy bármely más ember munkája, hanem isteni kinyilatkoztatás e jelenségek Teremtője által. Mint az emberiséghez szóló végső kinyilatkoztatást, Isten a Koránt egy folytatólagos csodává tette, amely olyan bizonyítékokat tartalmaz, amelyeket az ember fokozatosan fedez fel, ahogy az univerzumról egyre több tudásra tesz szert.

 

Hadíth

 Mohamed próféta (ﷺ) tanításai a Korán mellett szintén elérhetőek ma a hitelesített lejegyzésekből. Mondásait, tetteit és reakcióit életének minden területén lejegyezték és elbeszélték azok, akik látták vagy hallották ezeket. Az ilyen elbeszélést hadíthnak nevezik. Minden hadíthnak két része van: a szöveg és a közvetítők láncolata. Még ha a szöveg helyesnek is tűnik, megbízható elbeszélők töretlen láncolatának kell támogatnia egészen a Prófétáig (ﷺ), ahhoz, hogy a tudósok elfogadják. A tudósok részletesen megvizsgálják minden egyes közvetítő megbízhatóságát, és csak akkor fogadják el hadíthként, ha ezek teljesen megbízhatóak és hitelesek. Ha hitelesnek nyilvánították, ezek az elbeszélések a Koránt kiegészítve az iszlám jogtudomány alapjaiul szolgálnak.

A hadíthkritika tudománya nagyon régi időkre nyúlik vissza. A Próféta (ﷺ) társai három különböző módon tanulták meg és adták át tanításait: memorizálás, leírás és gyakorlat. Nemcsak azokat a kinyilatkoztatásokat jegyezték meg és írták le, amelyek a Koránt alkották, hanem megjegyezték azokat a pontos szavakat is, amelyeket a Próféta (ﷺ) használt saját kijelentéseiben, de viselkedésének és jellemének pontos leírását is. Halála után, ahogy az iszlámot a társak elterjesztették Ázsia és Észak-Afrika nagy részére, e tudás elkísérte őket, és tanítványaik hűen megőrizték a következő generációk számára.

Ahogy az elbeszéléseket ezt követően átadták a tanítók a diákjainak, az ő tanulmányaiknak köszönhetjük, hogy az elbeszéléseket mindig megelőzi az elbeszélők láncolata, ami a Prófétáig (ﷺ) visszavezethető. Ez lehetővé tette a későbbi tudósoknak, hogy ellenőrizzenek minden egyes elbeszélést, és elutasítsák, ha az elbeszélők láncolata tartalmazott olyan személyt, akit nem ismert senki, vagy akit rossz memóriájáról volt ismert vagy hajlamos volt hibázni. Csak azokat az elbeszéléseket fogadták el, amelyeknek az elbeszélői láncolata teljes, az elbeszélők hibátlanok voltak, és valóban vissza lehetett vezetni a Prófétáig (ﷺ).

Ez a fajta tudomány a későbbi években még fontosabb lett, amikor néhány muszlim elkezdett hadíthokat kitalálni, hogy saját nézeteiket alátámasszák, és elterjesztették ezeket a köznép között. Bár egy ideig sikerült keresztülvinni csalásukat, a hamis elbeszéléseket idővel leleplezték a hadíthtudósok. Szigorú és pontos módszereik lehetővé teszik számunkra ma, hogy megismerjük, melyek azok a hadíthok, amelyek hitelesek, és melyek gyengék, és amelyek bizonyítékként elfogadhatatlanok. Ez a nagy információtömeg ma kötetek százait tölti meg, amelyet a muszlim tudósok figyelmesen összegyűjtöttek és mélyrehatóan elemeztek, a körülötte kifejlődött tudományról nem is beszélve.

 

Életrajz

A hadíthok nagy gyűjteménye mellett Mohamed próféta (ﷺ) életrajza, a szíra szintén közismert része a lejegyzett történelemnek. Azonban van egy árnyalatnyi különbség a hadíthirodalom és a Próféta (ﷺ) életrajza között. Életrajzírói történészek voltak, akik a halála utáni első évszázadban összegyűjtöttek minden információt, amit csak tudtak különböző elérhető forrásokból. Ezek között voltak harcok és más események leírásai, a Próféta (ﷺ) jellemének elbeszélései, olyan emberek jellemzései, akikkel kapcsolatba került, és számos más életrajzi információ. A korai életrajzírók bőséges anyagot gyűjtöttek össze, és azt várták el, hogy mások vállalják a hitelesség ellenőrzésének feladatát. Így sok kijelentésük azzal kezdődik, hogy „azt mondták”, vagy „szerintük”, megmutatva, hogy az információt nem ellenőrizték, nem rendszerezték. Ezzel az őszinteséggel ritkán találkozhatunk az átlagos történészek között.

Sajnos az idő sürgető kérdései miatt az elbeszélések kutatása elhalasztódót, tehát az életrajzok többé-kevésbé olyanok maradtak, mint más történelmi könyvek, ugyanakkor a nagyobb események tekintetében megegyezést mutatnak egymással. A legutóbbi évszázadban számos muszlim tudós újult erővel igyekezett átnézni ezt az anyagot, kitörölni, ami nem megerősített és megtartani, amit igazolni lehet. Ebből a célból gyakran fordulnak a hadíthtudósok anyagára, akiknek módszertana szigorú szabályokra és meghatározott elvekre alapul. Ily módon egy életrajzíró minden egyes mondatát ellenőrizni lehet.

 

 

ÁTTEKINTHETŐ SZEMÉLYISÉG

 

A világtörténelem folyamatosan termelt illusztris személyiségeket. Az általános azonban az, hogy ezek az alakok egy meghatározott területen emelkedtek ki, mint például politikai vagy katonai vezetők lettek. A korábbi próféták történeteit annyira beszennyezte a kitaláció, hogy egy pontos és hiteles elbeszélés az életükről már nem elérhető. Azonban nem ez a helyzet Mohamed prófétával (ﷺ), aki olyan sokat ért el különböző területeken. Magánéletének és nyilvános beszédeinek minden részlete dokumentálva van és gondosan megőrizve a mai napig. Valójában nincs más ember, akinek az életrajza ilyen jól meg van őrizve.

A Próféta (ﷺ) személyisége nemes és kiegyensúlyozott volt, és életstílusa mindenre kiterjedt. Mondásaiban és életrajzában mindaz megtalálható, ami az embereket érintheti minden időben: könnyebbségben vagy nehézségben, békében vagy háborúban, győzelemben vagy vereségben. És bennük jellemének minden oldalát megtalálhatjuk, mint például:

 

Az odaadó hívő  

A legnagyobb öröme az ima volt, mert abban az állapotban van a hívő Urához a legközelebb. Olyan sokáig imádkozott éjszaka, hogy feldagadt a lába, és úgy könnyezett, hogy a szakálla is nedves lett. Gyakran böjtölt, rendszeresen a hét és a hónap meghatározott napjain. Mindig Urára gondolt, emlékezett Rá minden helyzetben és félt az elégedetlenségétől. Folyamatosan kérte a megbocsátását emberi hibáiért, és azt mondta:

„Bizony, én magam naponta százszor is bűnbánattal fordulok Hozzá.[17]

Dicséretei és fohászai az őszinteség és a szolgálat legmagasabb fokát tükrözték és ez a legmagasabb fok, amelyet valaki önmagának vagy másnak kívánhat.

Nem érdekelték az evilági dolgok, és kevéssel megelégedett, még akkor is, ha megadatott neki a győzelem, hadizsákmányt szerzett, és ő uralta az Arab Félszigetet. Nem utasította vissza az élet jó dolgait, ha elérhetőek voltak, hálás volt értük. De amikor nem voltak elérhetőek, nem kereste őket, vagy nem sajnálta a hiányukat. Leginkább datolyán és vízen élt, és gyakran volt, hogy hónapok teltek el úgy, hogy nem gyújtottak tüzet főzéshez a házában. Egy egyszerű gyékénymatracon aludt, és azt mondta:

„Mi számomra ez a világ? Nem vagyok más ebben a világban, mint az a lovas, aki a fa árnyékában megpihent, aztán folytatta útját, elhagyva a fát.”[18]

Azonban míg a Próféta (ﷺ) arra ösztönözte az embereket, hogy végezzenek istenszolgálatokat, arra is figyelmeztette őket, hogy ne menjenek szélsőségekbe a vallásgyakorlatukban. Elutasította az olyan önkéntes istenszolgálatot, amelyet nem lehet könnyen elvégezni, hogy megelőzze, azt hogy a lelkes hívők más kötelességeiket elhanyagolják, vagy, hogy kimerüljenek testileg és lelkileg. Ehelyett ebben is mérsékletességet tanított, hogy a kis cselekedetek, amelyeket az ember rendszeresen végez, több jutalmat biztosítanak hosszútávon, mintha valaki sokat tenne, aztán elhagyná az egészet.

 

Család és közösség tagja  

Átlagon felüli spiritualitása és az evilág iránti közönyössége ellenére az élet fontos területeit nem hagyta figyelmen kívül, és nem hanyagolta el kötelességeit és felelősségeit. Nem felejtette el, hogy férj, apa, nagyapa, rokon, szomszéd, barát és vezető volt, és mindezek a szerepek kötelességekkel járnak mások felé. Ember volt, aki néha hálás, haragos, boldog, vagy szomorú volt. Viccelődött társaival időnként, de soha nem mondott mást, csak az igazat. Amikor mérges volt, ez nem akadályozta meg őt az igazságosságban és az erkölcsösségben, és amikor szomorú volt, azt türelemmel és elfogadással viselte.

Olya férj volt, aki hatalmas feladatai és felelősségei ellenére mindig kedves és igazságos volt feleségeivel[19], a kedvükre tett, amennyire lehetséges volt, megoldotta a közöttük felmerülő problémákat, figyelmes volt érzelmeik iránt és értékelte külön-külön mindegyikük egyéniségét. Feleségei között voltak fiatalok és idősek, esküdt ellenségének a lánya és legközelibb barátjának a lánya, képviselték a társadalom minden rétegét. Egyikük az árvák felnevelésével foglalkozott, egy másik közülük sokat böjtölt és imádkozott éjszaka, és többen közülük tudósként voltak ismertek. A Próféta (ﷺ) jó férjeket ajánlott lányainak, és kedves apa és nagyapa volt. Fontosnak tartotta rokonai jogait, közülük a nem muszlimokét is. Hű barát és társ volt és megadta a szomszédoknak a jogait, még azoknak is, akik oktalanul és sértően viselkedtek vele.

 

Vezető, tanító és tanácsadó

Egy megalakuló állam feje lett, amelyet minden oldalról ellenségek vettek körbe. Politikai kapcsolatokat épített a helyi lakosok különböző közösségeivel, és létrehozott egy alkotmányt. Delegációkat fogadott és üzeneteket küldött ki. Tudta, hogy az embernek felelőssége, hogy fejlessze a Földet és civilizálja azt, és tökéletes példája volt az egyensúlynak és a mértékletességnek. Fegyelmezett népet fejlesztett a kaotikus törzsekből, és békét biztosított a háború helyet. Azt tanácsolta az embereknek, hogy eszközeikhez mérten költsenek, sem túl sokat, hogy nehéz helyzetbe hozzák magukat, de ne a rászorulókon spóroljanak. Azt mondják, az erkölcs a hatalomban és a fennhatóságban ismerszik meg. Amikor a Próféta (ﷺ) hatalomhoz és befolyáshoz jutott, a legmagasabb erkölcsi fokról adott tanúbizonyságot még azokkal szemben is, akik a harcban ellenfelei voltak.

 

Hadseregparancsnok

Mohamed (ﷺ) a könyörület prófétája és a harc prófétája is volt. Üzenete elsősorban a könyörületről szólt, de harcolnia kellett, amikor bizonyos erők elutasították a könyörületet és az erkölcsöt, meg akartak másokat fosztani a természetes jogaiktól és személyes szabadságuktól. Parancsnokként statisztikát készített a katonai kapacitásról, előőrsöket küldött információgyűjtésre és haditerveket készített. Tudatában volt, hogy a Teremtő minden cselekménynek okot teremtett, ezért e természeti törvényt alkalmazta a siker elérésének érdekében. Minden elérhető eszközt maximálisan kihasznált, stratégiákat alkalmazott és Urától kért segítséget. Ezek után várta az Isteni támogatást, tudva, hogy saját kötelességét megtette.

Ha összeszámoljuk a napokat, amikor a Próféta (ﷺ) védelmi harcokban vett részt, az eredmény kevesebb, mint egy év. Leghíresebb csatái nem tartottak tovább egy napnál, és a harcok során 759 ellenség elestét jegyezték le. Kevés kivétellel az ellenség foglyai és sebesültjei jóakaratú és könyörületes bánásmódban részesültek.[20] Mekka meghódításával nem járt megtorlás. Az ellenségből csak négy személyt végeztek ki, és ez korábbi bűneik miatt történt, nem azért, mert foglyok voltak.

Mohamed (ﷺ) nem volt több mint egy emberi lény, de egy nemes küldetéssel rendelkezett. Prófétasága 23 éve alatt az egész Arab Félszigetet megváltoztatta, a pogányság helyett az egyetlen igaz Istent imádatát, törzsi háborúk helyett nemzeti egységet, anarchiából rendszerezett életet, barbarizmusból a legmagasabb erkölcsi fokozatot hozott. Nem volt más olyan ember a történelemben, aki az élet ennyi területén ilyen kiemelkedő teljesítményt nyújtott volna. Nemcsak egy vallást tanított és alapított, hanem egy államot is létrehozott, számos politikai és társadalmi reformot vezetett be, erős és dinamikus társadalmat épített, és teljesen forradalmasította az emberi gondolkodást és viselkedést – mindezt alig több mint két évtized alatt.

Vannak, akik úgy gondolják, hogy az általa hozott üzenet saját elméjének szüleménye. Ha így lett volna, akkor miért nem büszkélkedett vele? Állíthatott volna magáról emberfeletti tulajdonságokat, élvezhette volna az elismerést, elfogadhatta volna a vezetés magas pozícióját, vagy legalább elkerülhette volna az ellenségeskedést és az ellenkezést. Mohamed (ﷺ) azonban az ellenkezőjét állította: hogy ő egy ember, mint bárki más, hogy semmit nem mondott saját magától, és hogy a Korán, amelyhez hasonlót az emberiség nem volt képes létrehozni, Isten üzenete, amit Isten nyilatkoztatott ki neki, és hogy Őt illet minden dicsőség és hála. Az összes törvényt, amit kihirdetett, mindazokat az elveket, amit tanított, és mindazt, amit elért, amiért szerezhetett volna személyes elismerést, Isten egyedüli vezetésének és támogatásának tulajdonította. Halála idején nemzete anyagi gyarapodása ellenére semmilyen evilági értéket nem birtokolt. Jelleme, nagylelkűsége, jámborsága és becsületessége prófétasága cáfolhatatlan bizonyítékai.

Amikor az iszlám még a korai szakaszában volt, a Korán felfedte, hogy itt egy világvallásról van szó. Allah így szólította meg Prófétáját (ﷺ):

„Téged csupán a(z összes) világok iránti könyörületből bíztunk meg a küldetéssel.” [A Kegyes Korán értelmezésének fordítása,  21:107]

„Az emberiség egészéhez küldtünk el téged, hogy az örömhír hozója és intő légy! De a legtöbb ember nem fogja ezt fel ésszel.” [A Kegyes Korán értelmezésének fordítása,  34:28]

Az iszlám minden ember számára jött, fajra, nemzetiségre, kulturális vagy vallási háttérre való tekintet nélkül. A Próféta (ﷺ) és követői minden erőfeszítést megtettek, hogy elterjesszék az igazság üzenetét minden nemzethez és néphez. Küldetése kezdetétől társai sok különböző helyről származtak. Köztük volt Bilál Afrikából, a bizánci Szuhaib, Szalmán, a perzsa és Ibn Szalám, egy zsidó tudós (Allah legyen velük elégedett). Mindannyiukat egyesítette a hittestvériség.[21]

Ahogy a Próféta (ﷺ) követte és tanította azokat az utasításokat, amelyek isteni kinyilatkoztatásként érkeztek hozzá, nagy változások történtek ezeknél a népeknél, akik különben nem kerültek volna a történelem figyelme elé. Azonban az ebből következő történelmi eseményekkel önmagukban a muszlim tudósok kevesebbet foglalkoznak, mint a mögöttük húzódó emberi tényezővel – a közvetlen kapcsolat az emberek pozitív hozzáállása és az eredmény között, amit Isten adott nekik a siker és az áldás formájában, evilági életükben, még a túlvilág előtt.

 

 

AZ ESEMÉNYEK ÖSSZEFOGLALÁSA

 

A prófétaság előtt

 Mohamed Próféta (ﷺ) a Qurais törzsben született Mekka városában, Arábiában. Ez a város a Kába körül épült, amelyet Ábrahám és Izmael próféták (béke legyen velük) építették isteni parancsra. A két próféta, akikhez Mohamed Próféta (ﷺ) leszármazása visszavezethető, e Házat Allah, az egyetlen igaz Isten imádatára szentelték. A századok során azonban az arab törzsek, bár elismerték Allahot, mint Teremtőt, a többistenhit és a bálványimádás felé fordultak. Voltak, akik szerint e bálványok közvetítők voltak az emberek és Allah között, míg mások Allahot csupán, úgy imádták mint egyiket a sok istenség között. A Kábát megtöltötték és körülrakták szobrokkal, kövekkel és más imádati tárgyakkal.

Allah Háza Mekkát kereskedelmi- és vallási központtá tette, és az itt élő embereknek megbecsülést biztosított a szomszédos törzsek között. Különösen a zarándoklati időszakban a Qurais látta vendégül a közelről és távolról érkező vendégeket és küldöttségeket. A Kába őrzőiként a bálványok őrzői is voltak. Hogy az egész Arab Félszigeten nagy megbecsülésnek örvendtek, az ennek a szerepüknek volt köszönhető, és üzleti érdekeik szükségessé tették e hagyomány fenntartását.

A Próféta (ﷺ) születése előtti évbe egy keresztény hadsereg Abrahah Al-Asram, Jemen uralkodója vezetésével Mekka elé vonult azzal a szándékkal, hogy lerombolják a Kábát. Abban reménykedett, hogy a Kábát helyettesíteni tudja egy nagy katedrálissal, amit Szanában épített. Hatvanezer fős hadseregével elefántokat is hozott. A hadsereg feltartozhatatlanul haladt Mekka határáig, és a Qurais ellenálláshoz szükséges erő hiányában csak a közeli hegyekben rejtőzve tudott várakozni. Védtelenül, kétségbeesetten Allahhoz kezdtek buzgón fohászkodni, hogy védje meg a Házát.

Az út szabad volt a hadsereg számára, amely előtt egy nagy elefánt haladt, hogy belépjen a városba és megtámadja a Kábát, azonban Allah máshogy határozott. Akárhányszor ösztökélték az elefántot, hogy Mekka felé menjen, megállt. Ütötték, vassal döfködték, de nem használt semmit. Amikor az ellenkező irányba indultak, elindult, de amikor Mekka felé fordították leült és nem ment tovább. Ez addig folytatódott, amíg az égen egy nagy csapat madár fel nem tűnt, amelyek csőrükben és karmaikban köveket hoztak. Elengedték a köveket a hadseregre, amely felsértette a katonák bőrét és megfertőzte őket. A támadók közül sokan a helyszínen életüket vesztették, mások, köztük Abrahah, pánikszerűen elmenekültek és a hazafele úton haltak meg.

A nehézség idején prófétasága alatt Allah a Korán következő szavaival vigasztalta Prófétáját (ﷺ):

„Vajon nem láttad-e, hogyan cselekedett az Urad az elefánt gazdáival? Vajon nem vitte-e cselvetésüket tévútra? És nem küldött-e ellenük madársereget, Amelyek agyagkövekkel dobálták meg őket. És olyanná tette őket, mint a megrágott gabonaszár.” [A Kegyes Korán értelmezésének fordítása, 105:1-5]

Ezzel emlékeztette, hogy Allah hogy védte meg Házát az ártalomtól, míg a többistenhívők és bálványaik képtelenek voltak erre. Mohamed prófétát (ﷺ) szintén megvédte Allah, míg be nem teljesítette küldetését. Mohamed próféta (ﷺ) pont ebben az évben született, amelyet a törzsek az „elefánt éveként” ismertek.

Bár Allahot név szerint továbbra is imádták, Arábia népei rég elfeledkeztek őseik, Ábrahám és Izmael (béke legyen velük) vallásáról. Mindenféle erkölcstelenség és igazságtalanság közt éltek, és gyakran dúltak közöttük véres törzsi harcok. A bálványimádáson és az arab lovagiasság hagyományos érzelmein kívül nem volt közös céljuk vagy etikai rendszerük, amely viselkedésüket szabályozta volna. A tudatlanságba süllyedt nép volt, akik szerencsejátékkal és alkohollal ütötték el az idejüket, bálványokat imádtak és szörnyűségeket követtek el. Rosszul bántak szomszédaikkal, élve eltemették a lánycsecsemőket, és a szabály az volt, hogy az erős elnyomja a gyengét. Allah Küldötte (ﷺ) ebben a romlott és babonás társadalomban született.

Mohamed (ﷺ) árvaként nőtt fel, mivel édesapja, ʻAbd Allah meghalt az ő születése előtt, édesanyja, Amina pedig akkor halt meg, mikor ő hatéves volt. Nagyapja, Abdul Muttalib vette gondozásába, de ő is meghalt két évvel később, és így a gyámságot az ő fia, Abu Tálib vette át, aki egy köztiszteletben álló, ám nagyon szegény ember volt. Mohamedet (ﷺ) nagybátyja nevelte fel szeretettel és gondoskodással szerény körülmények között. Fiatal fiúként bárányokat őrzött, majd később kereskedelemmel  foglalkozott.

Amikor Mohamed (ﷺ) kilenc éves volt, megkérte Abu Tálibot, hogy kísérhesse el őt Szíriába a kereskedőkaravánnal. Ahogy a karaván Buszrába ért, egy rövid pihenőt tartott, és találkoztak egy keresztény szerzetessel, akinek Bahira volt a neve. Kijött a cellájából, hogy üdvözölje a kereskedőket, és ételt készített nekik. A karaván azért volt rokonszenves Bahirának, mert valamit észrevett a távolból. Amikor a szerzetes látta a fiút, észrevette a prófétaság jelét rajta, amit a régi írásokból tanult. Azt tanácsolta Abu Tálibnak, hogy vigye haza a fiút és védje meg a zsidóktól, és hozzátette, hogy nagy megtiszteltetésben lesz része unokaöccsének. Abu Tálib azonnal visszaküldte Mohamedet (ﷺ) Mekkába.

Mohamed (ﷺ) nem részesült formális oktatásban, de intelligenciája, őszintesége és becsületessége miatt mindenki tisztelte őt már fiatal korában is. Allah fejlesztette elméjét, és távol tartotta őt a pogány társadalomtól. Korai ifjúságától kezdve a mérsékletességről, a becsületességről és a komoly felelősségtudatról volt ismert. Egyenes természete miatt Al-Amín-nak nevezték, ami Megbízhatót jelent. Ügyes volt a társadalmi kapcsolatokban és a Kába felújításakor sikerült megelőznie egy konfliktust a vitatkozó törzsek között. Igazságérzete lehetővé tette számára, hogy részt vegyen egy szerződés[22] megalkotásában a mekkaiak között a társadalom gyengébb tagjainak megvédése érdekében a hatalommal rendelkezők kizsákmányolásától és elnyomásától. Egy ilyen ember magas erkölcsi jelleme egy romlott társadalomban az isteni akaratról tanúskodik, amely felkészítette őt a prófétaságra.

Huszonöt éves korában feleségül vette Khadidzsát (Allah legyen vele elégedett), egy negyvenéves nemes özvegyasszonyt. Ő üzletasszony volt, és sok más mekkai kereskedőhöz hasonlóan embereket alkalmazott azért, hogy elszállítsák áruját és kereskedjenek vele az ő részére. Miután hallott Mohamed (ﷺ) becsületességéről, megbízta őt, hogy vigye az áruját Szíriába. Elégedett volt az általa hozott haszonnal, és nagy benyomást tett rá jelleme. Elküldött valakit, hogy házasságot ajánljon neki annak ellenére, hogy korábban már sok vagyonos és befolyásos kérőt utasított vissza. Mohamed (ﷺ) boldog házasságban élt Khadidzsával (Allah legyen vele elégedett) a nő huszonöt évvel később bekövetkező haláláig. Két fiút szült neki, akik kora gyermekkorukban meghaltak, és négy lányt, akik felnőttkorukban mind felvették az iszlámot.

Bár a házasság megszabadította anyagi szükségleteitől, Mohamedet (ﷺ) kevéssé érdekelték az evilág ügyei. Mindig is ösztönösen viszolygott társadalma hagyományos bálványimádásától, és a házasságát követő időben még inkább az elmélkedés felé fordult, és arra vágyott, hogy többet tudjon meg őséről, Ábrahám prófétáról (béke legyen vele) és az igazságot Allahról. Ő maga soha nem gondolta, hogy próféta lesz, nem vágyott rá, eszébe sem jutott. A lelki nyugtalansága és az elégedetlenség, amit érzett a körülötte zajló életvitel iránt arra vezették, hogy a magányban elmélkedjen, és Allahot saját módján imádja. Elvonult a Hiraa barlangba, egy hegyen messze a várostól, és ott imádkozott és meditált. Nem tudta, mit jelent belső nyugtalansága, és soha nem gondolta volna, hogy a prófétaság tisztségét fogja megkapni.

 

A mekkai időszak

A prófétaság első jelei álmok formájában érkeztek, amelyek rövidesen elkerülhetetlenül valóra váltak. Majd negyvenéves korában, amikor szokása szerint egyedül volt a barlangban, Gábriel[23] angyal (béke legyen vele) megjelent előtte, és azt parancsolta neki, hogy olvasson. Mohamed (ﷺ) őszintén felelt: „Nem tudok olvasni.” Soha nem olvasott költeményeket, ami arab kortársai kedvenc időtöltése volt. A Próféta (béke legyen vele) elbeszélte, hogy az angyal erővel megszorította, majd elengedte, és azt mondta neki ismét: „Olvass”.[24] Másodszorra is azt felelte: „Nem tudok olvasni.” Az angyal ismét megszorította, ahogy előtte, és miután elengedte, azt mondta: „Olvass. Amikor Mohamed (ﷺ) ismét azt felelte, hogy nem tud olvasni, az angyal még erősebben megszorította. Majd elengedte, és átadta Allah első kinyilatkoztatását abból amelyet a következő huszonhárom évben részletekben kapott meg:

„Olvass az Urad nevében,

Aki megteremtett (minden létezőt).

Teremtette az embert egy vérrögből.

Olvass! A te Urad a Legkegyesebb.

Aki tollal tanított. Tanította az embert arra,

amit nem tudott.”

[A Kegyes Korán értelmezésének fordítása,  96:1-5]

A Próféta (ﷺ) elrecitálta ezeket a verseket, és az angyal elment. Ez Ramadán holdhónap közepén történt Kr. u. 610.-ben. Mohamed (ﷺ) megrémült attól, amit tapasztalt, és feleségéhez, Khadidzsához (Allah legyen vele elégedett) sietett vigasztalásért, aki biztosította őt, hogy kedvessége, nagylelkűsége és becsületessége miatt Allah soha nem ártana neki. Felesége volt az első, aki hitt prófétaságában. Elvitte idős unokatestvéréhez, Waraqa bin Naufalhoz, aki keresztény volt és ismerte a korábbi írásokat. Amikor meghallotta ezt a rendkívüli eseményt, felismerte, hogy Mohamed (ﷺ) volt Isten régen várt Prófétája. Azt mondta: „Ez volt az az angyal, akit Allah Mózeshez küldött. Bárcsak fiatalabb lennék, és élnék, amikor néped kiűz téged.” „Ki fognak űzni?” – kérdezte Mohamed (ﷺ). „Igen.” – felelte Waraqa, „mert nem jött még senki ahhoz hasonlóval, amit te hoztál, hogy ne bántották volna érte. Ha élnék akkor, teljes erőmből támogatnálak.” De hamarosan meghalt.

A kinyilatkoztatás kezdete után volt egy szünet. A kommentátorok szerint ez azért történt, hogy a félelem eltűnjön a Próféta (ﷺ) szívéből. Vannak elbeszélések, amelyek szerint az első tapasztalás után kételkedett épelméjűségében.

Amikor aggodalma csökkent, Mohamed (ﷺ) már kezdte várni a kinyilatkoztatás visszatérését, és vágyott is rá. Elmesélte társainak, hogy hogyan folytatódott:

„Miközben sétáltam, hallottam egy hangot az égből. Felnéztem az égre, és láttam azt az angyalt, aki a Hiránál jött hozzám, egy széken ült az ég és a föld között. Annyira megrettentem tőle, hogy a földre estem. Majd visszatértem a családomhoz és azt  mondtam nekik: »Takarjatok be! Takarjatok be!« és betakartak (ruhákkal). Akkor Allah, a Magasztos leküldte nekem a szavakat: „Ó, te betakarózó! Kelj fel és ints! És Uradat magasztald! És a ruhádat tisztítsd meg! És a tisztátalanságot kerüld el!” [A Kegyes Korán értelmezésének fordítása, 74:1-5] Ezután a kinyilatkoztatás egyre gyakrabban, egymást követően kezdett jönni.”[25]

Ezeket a megelőző utasításokat kapta a Próféta (ﷺ) küldetése kezdetén. Megtudta, mit kell tegyen, és milyen életvitelt kell folytasson. El hagyta a hétköznapi élet kényelmét, és Allahnak szentelte magát, hogy felemelkedjen az előtte álló csodálatos feladathoz. Attól a pillanattól Mohamed próféta (ﷺ) élete soha nem volt ugyanaz; folyamatos küzdelem lett, hogy teljesítse, amit az Ura rábízott.

Az üzenet, amit át kellett adnia, ugyanaz volt, mint minden prófétáé előtte: hogy nincs más jogosan imádható és szolgálható istenség, csak a Hatalmas és Magasztos Isten, Aki teremtette ezt az univerzumot és fenntart minden létezőt. A Próféta (ﷺ) parancsot kapott, hogy figyelmeztesse az embereket, és ez azt jelentette, hogy a tudatlanság többé nem szolgált kifogásként a gonosztételért, és hogy akik figyelmeztetést kaptak, minden tettükről számot kell, hogy adjanak. Arra hívta az embereket, hogy higgyenek Allahban igaz Istenükként, Teremtőjükként és Fenntartójukként, és hogy higgyenek a halál utáni feltámadásban, a végső számadásban és az örök életben lévő igazságos jutalomban. Ez a vallás, amelynek a neve iszlám, Isten akaratának való alávetést jelent minden ember részéről, különbségtétel nélkül. Ez egy univerzális hívás – minden hívőnek testvérnek és egyenlőnek kell lennie.

Allah Küldötte (ﷺ) először az üzenetet titokban,  a hozzá legközelebbieknek adta át, azoknak, akik a legjobban ismerték őt, és akik a legjobban bíztak benne. Az első muszlim hívő Khadidzsa (Allah legyen vele elégedett) volt, akit Zaid (Allah legyen vele elégedett) követett, egy fiatal rabszolga, akit a Próféta (ﷺ) korábban felszabadított és fiának fogadott, majd fiatal unokatestvére, Ali (Allah legyen vele elégedett), aki szintén az ő házában nevelkedett. A következő legközelebbi barátja, Abu Bakr (Allah legyen vele elégedett) volt, akinek az erőfeszítésére számos más ember győződött meg az iszlám igazságáról. A vallás e lelkes előfutárai hamarosan mintegy negyvenen lettek. A hír elkezdett terjedni a városban, hogy Mohamed (ﷺ) valami új vallást hirdet. A muszlimok száma annyira megnőtt, hogy Mekka népében kíváncsiság ébredt iránta. A legtöbbeket azonban még nem érdekelte, és továbbra is közönnyel fordultak a Próféta (ﷺ) és követői felé.

Rendszeresen találkozott velük és tanította őket, ahogy egyre több Korán-vers került kinyilatkoztatásra gyönyörű és erőteljes nyelvezetben. Ezeknek a férfiaknak és nőknek az élete teljesen megváltozott, és az erény és bátorság legmagasabb fokainak példái lettek. A korai hívők csoportját erős testvéri kötelék fűzte össze, amely Allah megismerésére és közös erőfeszítésükre alapult, hogy terjesszék és tanítsák az Ő vallását és életmódját. Három éven belül a Próféta társainak szívében erősen megszilárdult a hit, és a titokban terjesztés ideje a végéhez közeledett.

Akkor Allah a Koránon keresztül megparancsolta Küldöttének (ﷺ) a következőképpen, hogy üzenetét tegye nyilvánossá:

„És intve figyelmeztesd a közeli rokonságodat!” [A Kegyes Korán értelmezésének fordítása, 26:214]

Ez törzsére, a Quraisra vonatkozott, akik Mekkában és a környező területeken éltek, de ez egy parancs arra is, hogy megismertesse magát a világ minden népével. A mekkaiak törzsi mentalitását figyelembe véve nemcsak természetes, hanem okos lépés is volt a nyilvános hirdetést legközelebbi rokonaival kezdeni, mert ők voltak azok, akik a legvalószínűbb, hogy támogatják, vagy legalább megvédik, ahogy tisztességük megkívánta. Ez azonban nem jelentette azt, hogy az üzenet kizárólag a Quraisra korlátozódott, csak azt, hogy az ő tájékoztatásúk volt a logikus első lépés egy hosszú távú cél megvalósítása felé. Sok kinyilatkoztatott vers, köztük a legkorábbiak is, világossá teszik, hogy a Próféta (ﷺ) küldetése az egész világnak szólt. Van néhány közülük, amely a kinyilatkoztatásról szól a következőképpen fejeződik be:

„De ez nem más, mint emlékeztető a világoknak.”

Miután számos meghívást küldött ki, amelyben elmagyarázta a vallást és kifejezte aggodalmát az emberek sorsát illetően, a Próféta (ﷺ) figyelmeztető hívást intézett, felment a Szafa dombra a Kába mellett, és az összegyűlt tömeget a következőképpen szólította meg: „Hogyan vélekednétek? Ha arról adnék nektek hírt, hogy lovasok közelednek a völgyből, akik meg akarnak támadni benneteket, elhinnétek ezt nekem? A kérdést azért tette fel, hogy elismerjék megbízhatóságát, hitelességét és felelősségét. Azt felelték: „Igen, tőled csak igaz szót tapasztaltunk.” Miután elnyerte bizalmukat, így folytatta: „Én a ti íntötők vagyok egy (közelgő) szigorú büntetést illetően.” Nagybátyja, Abu Lahab azonban azt mondta: „Pusztulj! Hát csupán ezért hívtál össze bennünket?[26]

Allah Prófétája (ﷺ) továbbra is hívta a Quraisot Ura parancsának engedelmeskedve:

„És mondd: »Bizony én vagyok a nyilvánvaló intő!«” [A Kegyes Korán értelmezésének fordítása, 15:89]

Hívta őket Allah könyörületére, és figyelmeztette őket, hogy megmentsék magukat a Pokol tüzétől, hozzátéve, hogy a rokoni kapcsolat egyáltalán nem fog használni nekik Allah előtt, mivel minden egyén a saját tetteiért kell, hogy számot adjon. Velük való törődése megnyilvánult az irántuk érzett szomorúságban, amit érzett, amikor elutasították üzenetét, és amikor csak alkalma adódott, erőfeszítéseket tett, hogy beszéljen erről.

A Korán kinyilatkoztatása gyakran érkezett, és élénken jellemezte a Paradicsomot és a Poklot, bátorítással és figyelmeztetéssel mindazok számára, akikhez elér. Allah Küldötte (ﷺ) utasította követőit arra, hogy tanulják meg a verseket kívülről, és akik tudtak írni, arra, hogy írják le, amint elrecitált őket. Prófétai elődeihez hasonlóan teljes odaadásban élt és azt a meggyőződést tanította, hogy Allahot, a Teremtőt kell imádni egyedül, anélkül, hogy Mellé bárkit egyenlőként vagy társként állítanánk. Határozottan elutasította bármilyen teremtett lény imádatát, és elszomorította az emberiség lealacsonyodása, amely az ilyen gyakorlatok eredménye.

A kinyilatkoztatás, ami a mekkai időben jött a Prófétához (ﷺ)  főként a hit kérdéseivel foglalkozott – Allah egyedülvalóságával, abszolút hatalmával és képességével, az Ő könyörületével. Beszélt az Ítéletről, a túlvilágon lévő jutalomról és büntetésről és minden lélek személyes felelősségéről. Erkölcsösséget, jámborságot, türelmet, az áldozathozatal lelkületét tanította, és az Allahra való hagyatkozást. Megnyugtatta a hívőt a nehézségben, a korábbi próféták példáit mutatva neki, akik Allah szolgálatának megismertetéséért küzdöttek a földön. És végül biztosította őket, hogy Allah Bölcsességében azt teszi, ami a legjobb. A korai fejezetek nyelvezete erőteljes, célja azok az emberek szíveinek felébresztése, akik sokáig tudatlanok voltak.

Rendszerint a társadalomban megjelenő minden új gondolatot bizonyos fokú érdeklődés, szkepticizmus és gyakran ellenérzés és elutasítás fogad. Minél nagyobb a különbség a hagyományos hiedelmek és szokások és az újonnan javasolt gondolatok között, annál nagyobb az ellentét a kettő között. Az üzenet, amit Mohamed (ﷺ) hozott, hogy az embereket a hamis istenségek – kövek, bálványok, vagy bármi más – elutasítására hívta, és hogy kizárólag Allahot imádják, egyértelműen szemben állt azoknak az életmódjával, akik elégedettek voltak eltévelyedett hiedelmeikkel, irracionális szokásaikkal és erkölcsi romlottságukkal. Allah egyedüli imádatát minden arab úgy értelmezte, mint teljes engedelmesség az Őáltala leküldött törvényeknek, nemcsak vallási rítusok tekintetében, hanem egy mindent magába foglaló erkölcsi rendszert, ami mindenki számára igazságos és mindenki hasznára szolgál. A hatalomban lévőknek fennhatóságuk némi csökkenésével és evilági előnyeik korlátozását jelentette; ezért többségük azonnal visszautasította.

A növekvő problémák ellenére a Próféta (ﷺ) soha nem hagyta abba, hogy beszéljen mindazokhoz, akik meghallgatták. A hagyománytisztelő többistenhívők fenyegetésként érzékelték ezt szokásos életstílusuk és a meglévő társadalmi rendszerből származó felsőbbségük ellen. A mekkai Quraisiak reakciója először az volt, hogy nevetségessé tették a muszlimok növekvő csoportját, majd üldözni kezdték őket. A Próféta (ﷺ) akkor azt az utasítást kapta:

„Azt hirdesd, amire parancsot kaptál! És fordulj el a társítóktól!” [A Kegyes Korán értelmezésének fordítása, 15:94]

A hívőket így egyértelműen meg lehetett különböztetni a hitetlenektől hitükben és viselkedésükben is. Az Allah általi kijelentés, amelyet világos bizonyítékok és jelzések támasztottak alá, felfedte, hogy a bálványimádás és a babona hatástalan.

A Qurais nem tudott mit kezdeni azzal, hogy az az ember, akit „Megbízhatónak” neveztek, ilyen dolgokat állít, ezért a Próféta (ﷺ) nagybátyját és védelmezőjét, Abu Tálibot kérték meg, hogy győzze meg unokaöccsét, hogy hagyjon fel ezekkel a számukra fenyegető tevékenységekkel. Abu Tálib viszont, miközben tanácsot adott neki, továbbra is jóságosan és védelmezően viselkedett Mohameddel. Semmi nem győzhette meg őt arról, hogy elhagyja unokaöccsét, akit saját fiaként szeretett. A mekkai befolyásos vezetők türelmetlenül véget akartak vetni a fennálló társadalmi rendszer veszélyeztetésének, és megkísérelték lefizetni a Prófétát (ﷺ), vagyont és hatáskört ajánlottak neki, ha elhagyja az egyetlen Isten imádatára való hívást és hagyományaik, különösen a bálványimádás kritizálását.

Végül ultimátumot adtak Abu Tálibnak: vagy megállítja unokaöccsét a nyilvános beszédben, vagy megengedi nekik, hogy ők járjanak el vele szemben. De ha nagybátyja már nem is tudta megvédeni Allah Küldöttének (ﷺ) nem volt más választása, mint folytatni küldetését. Azt mondta neki: „Ó nagybátyám, Allahra, ha a Napot a jobb kezembe és a Holdat a bal kezembe tennék, hogy feladjam ezt az ügyet, akkor sem adnám fel, amíg Allah sikerre nem viszi, vagy meghalok erőfeszítésem közben.” Abu Tálib nem tudott mást mondani: „Menj, ahová akarsz, és mondj, amit akarsz. Allahra, soha nem adlak át az ellenségeidnek.”

A régóta szentnek tartott hagyományok kritikája és a pogánysággal való nyílt szembeszegülés intenzív ellenségeskedést indított azok szívében, akik erősen ragaszkodtak őseik hitéhez. Ellenérzésük erőszakos cselekedetekre indította őket a társadalom azon gyengébb tagjai iránt, akik elfogadták az iszlámot. A Qurais vezetői meggyőzték a többi törzset, hogy hasonló intézkedéseket léptessenek életbe a soraikban élő védtelen és sebezhető muszlimok ellen. A Qurais viselkedése erős befolyást gyakorolt a többi arabra, akik tisztelték őket, mint a Kába védelmezőit. Sok hívő szenvedett el verést, leláncolást, bebörtönzést, és mindeközben az ételt és italt is megvonták tőlük. Voltak, akiket kifeszítettek az forró homokon, és nehéz sziklákat helyeztek mellkasukra, másokat vörösen izzó vasakkal égettek meg. Néhányan meghaltak a kínzás eredményeként, de senki nem tagadta meg a hitét.

Minden kísérlet, hogy elcsábítsák a társakat (Allah legyen velük elégedett) az iszlámtól, kudarcba fulladt, ugyanúgy, ahogy azok az erőfeszítéseik, hogy megállítsák a Prófétát (ﷺ) abban, hogy bátran hirdesse az iszlámot. Ahogy nőtt az üldözők ellenségessége, úgy nőtt a Próféta (ﷺ) követőinek is száma. A többistenhívő rendszer akkor elhatározta, hogy a Mekkát látogatókat messze kell tartani a Prófétától (ﷺ), nehogy meghallják a szavát és az meggyőzze őket. Személyében is támadták, hazugnak, varázslónak és költőnek nevezték. Mindenféle módon sértegették, befeketítették és bántalmazták, figyelmen kívül hagyva a hagyományos rokoni kapcsolatokat és az emberi normákat.

Az üldöztetés magas fokokat ért el, de a Próféta (ﷺ) visszafogta követőit attól, hogy visszavágjanak, türelmet és állhatatosságot tanácsolt nekik a nehézséggel szemben, míg Allah megmutatja nekik a kiutat. Az isteni ígéretben való teljes bizalom és a túlvilági jutalom gondolata fegyelmezte a muszlimokat és megerősítette őket elhatározásukban. Végül a Prófétaság ötödik évében Allah Küldötte (ﷺ) engedélyt adott követőinek, hogy Abesszíniába meneküljenek, ahol a Négus, az ország keresztény királya jóindulatúan fogadta őket, és bizonyította is igazságosságát és jó szándékát. Ott találtak a muszlimok elfogadható körülményeket a letelepedésre, amíg az otthoni helyzet nem javult. Összesen nyolcvanhárom ember vándorolt ki Abesszíniába, voltak, akik egyedül, és voltak, akik a családjukkal.

A hír, hogy a muszlimok békét találtak Abesszíniában, elérte Mekkát, ezért a pogány vezetés még haragosabb és csalódottabb lett. Képviselőik hamarosan megérkeztek a királyi udvarba ajándékokkal, és azzal a kéréssel, hogy adja át nekik a menekülteket. Négus azonban messzemenően helytelennek tartotta, hogy átadja azokat, akik nála kerestek menedéket. Amikor a Qurais  képviselői ragaszkodtak követeléseikhez, negatívan bemutatva a menekültek vallását, hívatta a muszlimokat az udvarba, és a püspökök jelenlétében megkérdezte tőlük: „Mi az a vallás, amiért elhagytátok népeteket?”

Dzsafar, Abu Tálib fia (Allah legyen vele elégedett) és a Próféta unokatestvére felállt, és a muszlimok nevében a következő szavakkal szólt az uralkodóhoz: „Ó, király, mi egy tudatlanságba süllyedt nép voltunk. Bálványokat imádtunk, döghúst ettünk, erkölcstelenségeket követtünk el, megszakítottuk a rokoni kapcsolatokat, rosszul bántunk a szomszédainkkal és kizsákmányoltuk a gyengéket. De akkor Isten küldött nekünk egy prófétát közülünk, akinek őszinteségét, becsületességét és megbízhatóságát ismertük. Arra hívott minket, hogy ismerjük el Isten egyedülvalóságát, hogy Őt imádjuk egyedül, és hagyjuk el a köveket és a bálványokat, amelyeket mi és atyáink imádtak. Azt tanította nekünk, hogy igazat mondjunk, hogy tegyük meg kötelességeinket, és adjuk meg a rokonaink és szomszédaink jogait. Azt parancsolta nekünk, hogy tartsuk távol magunkat minden tilalmastól és a vérontástól. Megtiltotta nekünk az erkölcstelenséget, a hazugságot, az árvák vagyonának elvételét és a tiszta nők megrágalmazását. Azt parancsolta nekünk, hogy egyedül Istent imádjuk, és ne társítsunk Mellé senkit, hogy imádkozzunk, adakozzunk a szegényeknek és böjtöljünk. Hittünk neki és követtük őt abban, amit hozott nekünk Isten vallásából, és így egyedül Istent imádtuk, anélkül, hogy társat állítottunk volna Mellé. Törvénytelennek tekintettük, amit megtiltott, és megengedettnek, amit megengedett. Ezért népünk ellenségként kezelt és kínzásoknak vetett alá minket; megpróbáltak eltávolítani minket a hitünktől és visszatéríteni a tilalmas gyakorlatokhoz. Ezért amikor elnyomtak, megkínoztak, korlátoztak és megakadályoztak minket vallásunk gyakorlásában, elmenekültünk az országodba, téged választva az összes többi között. Azért jöttünk, hogy a védelmedet kérjük, és azt reméljük, hogy nem kezelsz minket igazságtalansággal, ó király.”

Négus figyelmesen meghallgatta Dzsafar (Allah legyen vele elégedett) szavait, aki őszintén beszélt, tudva azt, hogy a keresztény hit némileg különbözik az általuk hirdetettől. Tudta, hogy szavai hatást gyakorolhatnak e kritikus találkozó kimenetelére. A király megkérte Dzsafart (Allah legyen vele elégedett), hogy recitáljon valamit, amit Isten az ő prófétájának (ﷺ) küldött, és ő a Koránból a Mariam (Mária) szúra elejét recitálta, amelyben Allah leírja János próféta születését és Jézus próféta szűz születését Máriától (Béke legyen velük). Négusnak és püspökeinek kicsordult a könnyük. Azt mondta: „Valóban ez (a szöveg) és amit Jézus hozott, ugyanabból a fényből (forrásból) származnak.” És megadta a menedéket a muszlimoknak.

A muszlimok elutazása Mekkából további üldöztetést jelentett az ottmaradtak számára. A Qurais csalódottságában, hogy nem tudta megállítani őket, növelte az Abu Tálibra gyakorolt nyomást, hogy adja fel unokaöccsét. A Qurais álláspontja erős hatást gyakorolt a többi arab törzsre, így ők is a muszlimok ellen fordultak. A pogány törzsek vezetői  ultimátumot küldtek a Próféta (ﷺ) klánjának, hogy helyezzék őt törvényen kívül, és adják át, hogy kivégezhessék. Köztük mindenki, a többistenhívők is, elutasították ezt a követelést. Erre a vezetők elhatározták, hogy bojkottálják Mohamed (ﷺ) egész kiterjedt családját, és mindenkit, aki támogatta őket. A Próféta nagybátyja, Abu Lahab elhagyta rokonait és részt vett a bojkottban, támogatva az iszlám ellenségeit.

Férfiakat, nőket és gyerekeket fosztottak meg az ételtől és mindenféle ellátástól majdnem három évre, és nagyon súlyos szenvedéseken mentek keresztül. Nem találtak más élelmet a növények levelein kívül, és szörnyű nyomorúságban volt részük. Sokan meghaltak közülük, de senki nem tagadta meg a Prófétát (ﷺ). A maga részéről a Próféta (ﷺ) soha nem hagyta abba az Allahtól jött kinyilatkoztatások hirdetését és a vallás tanítását, bármilyenek is voltak a körülmények.[27] Végül különböző törzsekből származó nem muszlimok egy csoportja humanitárius érzelmektől hajtva tiltakozását fejezte ki az igazságtalan és elnyomó bojkottal szemben. Ugyanebben az időben a bojkottot kikiáltó iratot, amelyet a Kábában függesztettek fel, megették a fehér hangyák, és csak a bevezetést hagyták meg: „A Nevedben, Ó Allah.” Így végül megszűnt a bojkott, és sokan, akik Abesszíniába mentek, visszatértek, de később újabb üldöztetésben volt részük.

A hosszú szenvedés időszaka miatt a Próféta felesége, Khadidzsa (Allah legyen vele elégedett) és védelmező nagybátyja, a törzs főnöke, Abu Tálib meghaltak, nem sokkal a bojkott vége után. Haláluk nemcsak nagy személyes veszteség volt, de egy másik nehéz időszak kezdetét is jelezte Allah Prófétája (ﷺ) számára. Abu Lahab, az iszlám esküdt ellensége került most a törzs vezetői tisztségébe.

A Küldött elhatározta, hogy elutazik a szomszédos Táif városába abból a célból, hogy az ottani embereket Allahhoz hívja. Találkozott ott a vezetőkkel, és hívta őket az egyetlen Isten imádatára, de a vezetők udvariatlanok és ellenségesek voltak. Rávették fiatalok egy csoportját, hogy sértegessék, kővel dobálják meg, és űzzék ki a Prófétát (ﷺ) a városból. Kimerülten és megsérülten is csak azon aggódott, hogy Allah elégedetlen lesz vele, mert nem sikerült teljesítenie kötelességét. Hazafelé vezető útján, amikor szomorú és lehangolt volt, Gábriel (béke legyen vele) megjelent egy angyallal, aki felajánlotta, hogy összetöri a mekkai hitetleneket két hegy között, de a Próféta (ﷺ) azt felelte:

„Inkább azt remélem, hogy Allah az ágyékukból olyanokat fog előhozni, akik Őt imádják egyedül, és nem társítanak Mellé senkit.”[28]

Hogy bátorítsa és megmutassa kegyét Mohamed Prófétának (ﷺ) a sok próbatétel után, amit kiállt, Ura megtisztelte őt a csodálatos éjszakai utazással (Iszrá) és a Felemelkedéssel (Mirádzs). Ezt a Korán is megemlíti:

„Magasztaltassék az, Aki éjszakai utazásra vitte az Ő szolgáját a Szent Mecsettől a Legtávolabbi Mecsetig, amelynek megáldottuk a környékét, hogy megmutassuk neki a Mi jeleinket.” [A Kegyes Korán értelmezésének fordítása, 17:1]

Jeruzsálemből a Próféta (ﷺ) felemeltetett a hetedik égbe egyetlen éjszaka alatt. Ott találkozott néhány korábbi prófétával, és látott néhányat Allah legnagyobb Jeléi közül. Itt történt az is, hogy Allah kötelezőként előírta a napi öt imát. Az utazás részleteit elmesélte az embereknek a következő reggel. Mohamedet (ﷺ)  megkérték a hitetlenek, hogy írja le Jeruzsálemet bizonyítékként nekik, és ezt pontosan meg is tette, és hozzátette azt is, hogy úton van egy karaván Mekka felé, ami a mondott időben meg is érkezett. Azonban e bizonyíték ellenére is a legtöbben elutasították. A hívők azonban nem kételkedtek ebben az eseményben, mert biztosak voltak abban, hogy a Próféta (ﷺ) igazat mond.

Allah Küldötte (ﷺ) továbbra is igyekezett megközelíteni a különböző törzseket, amikor Mekkába látogattak a Kábához, és kérte őket, hogy ismerjék el, hogy egyedül Isten méltó az imádatra. Azt mondta nekik:

„Ó emberek, jelentsétek ki, hogy nincs más isten, csak Allah, és sikeresek lesztek.” [29]

De Abu Lahab követte őt, megjelent mindenütt, ahol az emberek összegyűltek, és azt kiáltotta: „Ő egy tévelygő hazug! Azt akarja, hogy elhagyjátok az isteneiteket és istennőiteket. Ne hagyjátok, hogy elcsábítson titeket vallásotoktól és őseitek vallásától.” A Próféta (ﷺ) időnként megkérdezte a jelenlévőket:

„Elvinne valaki engem a népéhez? Mivel a Qurais megakadályozta, hogy átadjam Uram, szavait.”[30]

És akkor Allah akaratából elérkezett az iszlám fordulópontja. A zarándoklati időszakban néhányan az északi Jathrib városából hallották a Prófétát (ﷺ) beszélni, elfogadták igazságát és hűségesküt tettek neki. Ezzel az üzenettel tértek vissza városukba, ahol még több ember lépett be a hitbe. Az iszlám elterjedt Jathribban, és a következő évben delegációt küldtek, hogy meghívják a Küldöttet (ﷺ) a városba, és megesküdtek, hogy megvédik, ahogy saját családtagjaikat is tennék.

A pogányok soha nem engedték volna meg a muszlimoknak hitük szabad gyakorlását. Akik keresztülmentek a mekkai elviselhetetlen körülményeken, végre engedélyt kaptak, hogy kivándoroljanak Jathribba. Csendben mentek el, hogy amennyire lehetséges, elkerüljék a konfrontációt, és a legtöbbjüknek minden vagyonát ott kellett hagyniuk. Elhagyták otthonukat, rokonaikat és vagyonukat, mindezt Isten ügyéért, hogy fenntartsák és hirdessék az Ő vallása alapelveit. A Próféta (ﷺ) maga viszont még ott maradt, várva az isteni parancsra a megfelelő időben, mert a legfontosabb az volt számára, hogy küldetése folytonosságát biztosítsa.

A Qurais nemtetszését fejezte ki az események ilyen fordulata miatt és azért, mert sok muszlim menekült el az ők törvénykezésük hatásköre alól, elhatározták, hogy véget vetnek fennhatóságuk veszélyeztetésének egyszer és mindenkorra. Körülbelül ugyanabban az időben, amikor Allah megparancsolta Küldöttének (ﷺ), hogy vándoroljon ki Mekkából, a Qurais az ő meggyilkolását tervezte. Minden klán egy tagja részt vett volna a gyilkosság végrehajtásában, így el tudták volna kerülni az örökösök követeléseit bármelyikük ellen. Allah azonban azt sugallta Küldöttének (ﷺ), hogy észrevegye az összeesküvést, és így kijátszotta ellenségeit, elhagyva a várost közeli barátjával, Abu Bakr-ral (Allah legyen vele elégedett).

Csupán makacsságuk és a befolyáshoz és hatalomhoz való ragaszkodásuk volt az, ami megakadályozta a hitetlen Quraisiakat abban, hogy elfogadják Mohamed (ﷺ) újító üzenetét. Ugyanakkor az, hogy rábízták értékeiket, azt mutatja, hogy nagyon is tudatában voltak becsületességének. Valójában még akkor is az ő gondjaira voltak bízva vagyontárgyaik, amikor szembeszegültek vele és halálát tervezték. Mekkából való elindulása előtt, mikor élete veszélyben volt, Allah Küldötte (ﷺ) utasítást adott arra, hogy adjanak vissza mindent, amit rábíztak, a tulajdonosaiknak.

A Próféta (ﷺ) kivándorlását Mekkából Jathribba Hidzsrának nevezik.[31] A mekkai többistenhívők minden az irányú erőfeszítése, hogy elhallgattassák őt és megakadályozzák ezt, kudarcba fulladt. Hiteles elbeszélések szólnak arról, hogy az utazás során milyen veszélyekkel néztek szembe a Próféta (ﷺ) és társa, de Allah csodálatos módon megmentette őket minden bántalmazástól.

Jathrib várost Isten választotta Küldötte (ﷺ) menedékeként, és hogy az iszlám hívásának univerzális fókuszpontja legyen. A Hidzsrát követően „Medinat-ar-Raszul” (a Küldött Városa), vagy egyszerűen Medinaként vált ismertté. Ebben a városban számos vallás, kultúra és közösség élt Mekkával ellentétben, amelyet egyetlen vallás és kultúra uralt.

 

A medinai időszak 

Mielőtt az iszlám Medinába érkezett, a város lakói három főbb közösségre voltak osztva: a két arab törzs, Ausz és Khazradzs, és a zsidók, akiknek a kezében összpontosult a város vagyona, és akik a gazdaságot uralták nagyrészt a monopólium és az uzsora gyakorlatával. A két arab törzs közti szakadást a zsidók gerjesztették, akik hasznot húztak abból, hogy pénzt adtak kölcsön, és fegyvereket adtak el a háborúra. Rendszerint Medina pogány lakói a Qurais vallási és társadalmi hagyományait követték, mert ők voltak a Kába őrzői.[32] Sokan tisztelték a zsidókat és a keresztényeket a könyveik és a tudásuk miatt. És mivel bálványimádásuk alapvetően ellenkezett a monoteizmus üzenetével, a „Könyv népeinek” viselkedésével látták igazolhatónak a Mohamed (ﷺ) által hozott üzenet elutasítását.

A régió zsidói és a keresztényei a maguk részéről haragudtak a Prófétára (ﷺ), mert úgy érezték, hogy egy isteni kinyilatkoztatásnak hozzájuk, nem egy arabhoz kellett volna jönnie, ezért többségük nyíltan ellenséges volt. A féltékenység arra indította őket, hogy a pogány ellenfél soraihoz csatlakozzanak, még az után is, hogy Mohamed (ﷺ) prófétasága eltéveszthetetlenül világossá vált.

Néhány évszázadon át a zsidók az írásaikban megjövendölt Prófétára vártak. Gyakran beszéltek erről a várakozásról, és így az arabok tudtak róla, talán közvetve hatott az Ausz és a Khazradzs törzsekre, hogy felismerjék a Küldöttet, ha hallanak róla. A muszlimok száma e két törzsben fokozatosan emelkedett. Amikor meghallották a hírt, hogy a Próféta (ﷺ) elindult Mekkából, türelmetlenül várták az érkezését. A medinai muszlimok izgatottan és ünnepelve fogadták őt városukban.

A hívők továbbra is vándoroltak ki Mekkából Medinába, csak azok maradtak akiket a Qurais erőszakkal visszatartott. A medinai muszlimok a legbőkezűbben segítették a kivándorlókat, minden vagyonukat egyenlően megosztották velük, volt, hogy saját maguktól megvonták a kényelmet, hogy hittestvéreiket elláthassák. Őket anszárnak (segítőknek) hívták, és a Próféta (ﷺ) testvéri köteléket létesített közöttük és a muhádzsirún (kivándorlók) között, hogy egyesítse és megerősítse a megalakuló muszlim társadalmat.

A tizenhárom év mekkai elnyomása után a hívőknek végre saját közösségük lehetett. Az első dolog, amit a Próféta (ﷺ) Medinába érkezése után tett, hogy elkezdjen egy végleges imahelyet építeni, egy mecsetet. Majd békeszerződéseket kötött a medinai zsidókkal és a környező vidékek arab törzseivel. A nem muszlim arabok, a zsidók, a keresztények és mások beleegyezésével egy iszlám államot alapított, amelyben az igazság mindenki számára garantált. Írott alkotmánya – a világ történelmében az első – meghatározta mind a polgárok, mind az államfő jogait és kötelességeit, és lefektette a védelem és a külpolitika alapelveit. Elismerte, hogy Mohamed Prófétáé (ﷺ) az utolsó szó minden olyan kérdésben, amelyben nézeteltérés merült fel, míg nyíltan elismerte a vallásszabadságot különösen a zsidók irányában, akiknek az alkotmány egyenlőséget biztosított a muszlimokkal mindennel kapcsolatban, ami a közösség életével kapcsolatos.

Az iszlám Medinában való elterjedése és Allah Küldötte megérkezése előtt az Ausz, a Khazradzs és a zsidók abban egyeztek meg, hogy Abdullah bin Ubai lesz a vezetőjük, és arra készültek, hogy királyukká koronázzák. Így amikor az emberek egymás után elhagyták őt az iszlámért, a Próféta (ﷺ) medinai megjelenését úgy érzékelte, mint ami megfosztotta őt a királyságtól, így haragot és féltékenységet érzett. Mivel a közösség legnagyobb része határozottan az iszlámot választotta, úszott az árral, és kijelentette, hogy ő is elfogadja, de szívében megőrizte az ellenségességet. Mindazok, akik hasonlóképpen hatalomra és presztízsre szomjaztak, megharagudtak eme új mozgalom sikerének láttán, amely egyesítette a muhádzsirúnt és az anszárt Allah Küldöttének (ﷺ) való hűségükben.

A mekkai Qurais, akik nem örültek annak, hogy megfosztották őket muszlim polgáraiktól, kapcsolatba lépett Abdullah bin Ubai-jal. Ultimátumot küldtek neki, amelyben azt követelték, hogy adja át, vagy legalább űzze ki a Prófétát (ﷺ) és társait, különben katonai támadást indítanak, amely megsemmisíti hadseregét és a nőket fogságba ejti. Abdullah bin Ubai pozitív választ adott a mekkai többistenhívőknek és mobilizálta támogatóit. Amikor a Próféta (ﷺ) tudomást szerzett erről a kapcsolatról, azt tanácsolta Abdullahnak, hogy legyen ésszerűbb, és óva intette embereit attól, nehogy csellel arra vegyék rá őket, hogy saját rokonaik ellen harcoljanak. Az emberek elálltak a gondolattól, ezért vezetőjüknek is együtt kellett működnie, de veszélyes szövetségese maradt a mérges Quraisnak és az irigy zsidóknak.

A Korán verseinek kinyilatkoztatása Allah Küldöttéhez (ﷺ)  rendszeresen folytatódót, állandó vezetést és útmutatást biztosítva az ő és követői számára. A medinai kinyilatkoztatás stílusa különbözött a mekkai versekétől, és más volt a témája. Meghatározták a más népekkel való kapcsolatokat és a hívők többszörös figyelmeztetést kaptak Allahtól mind a külső ellenségekkel, mind a belső gyengeségekkel kapcsolatban. A Korán felfedte a képmutatók stratégiáit, rejtett cselekedeteiket, és figyelmeztetett titkos terveikre.

A hívők közössége buzgón várta és azonnal alkalmazta az isteni törvényeket és utasításokat. A versek fokozatokban lettek leküldve az adott körülmények szükségleteinek megfelelően, bizonyosságot adva a hívőknek, hogy Allah ismer mindent, és velük volt minden helyzetben, bármilyen nehéz is volt. Tartalmaz emellett egy törvénykönyvet is az iszlám állam számára, ami egyben egy univerzális útmutató az egész emberiségnek, amely mindenhol és minden időben alkalmazható, és az idők végezetéig érvényes marad. A Korán valóban Isten utolsó Prófétájának (ﷺ) örökké tartó csodája.

Azok a muszlimok, akik nem tudtak elmenni Mekkából, a Qurais növekvő bosszújának céltáblái lettek, de Allahtól még nem jött rendelkezés a védelmükre vagy az ellencsapásra. Kétségbeesésükben az elnyomott nép Őhozzá kiáltott, hogy mentse meg őket az egyre növekvő üldöztetéstől. Ezen a kritikus ponton érkezett végül az engedély a muszlimok számára a harcra, ha igazságtalanság történik velük.

 A provokációk és a bántalmazások a muszlimok és a többistenhívők közötti nagyobb konfliktus felé kövezték ki az utat. A mekkaiak azzal fenyegetőztek, hogy kiirtják a muszlimokat új otthonukban, Medinában. Amikor a Próféta (ﷺ) megbízható forrásokból értesült az iszlám ellenségei intrikáiról és összeesküvéseiről, elővigyázatossági intézkedéseket tett, és riadókészültséget rendelt el.

Akkor Allah kinyilatkoztatta:

„Harcoljatok hát Allah Útján azok ellen, akik veletek harcba szálltak! Ám ne lépjétek át a megszabott határokat! Bizony Allah nem szereti a határokat áthágókat.” [A Kegyes Korán értelmezésének fordítása, 2:190]

Így elkezdődött az új állam védelméért folytatott küzdelem az emberek felszabadításáért a zsarnokságából azért, hogy meg lehessen valósítani Allah szolgálatát a földön. Ez a dzsihád szó jelentése. Helytelen a dzsihádot a háború szinonimájaként fordítani, mert a szó eredetileg egy tevékeny és őszinte erőfeszítést jelent mind személyes, mind társadalmi szinten. Ez egy küzdelem a jó megvalósítása és az igazságtalanság megszüntetése érdekében. Ez egy spirituális, társadalmi, gazdasági és politikai szintű küzdelem.[33]

A kereskedőkaravánok a Qurais jólétének feltételei voltak. Medinába megérkezett a hír, hogy egy Szíriából jövő, árukkal megrakott karaván a város közelében fog elhaladni. A karaván feltartóztatásával a muszlimok abban reménykedtek, hogy megerősítik befolyásukat és legalább egy kis részét visszaszerzik annak, aminek az elhagyására kényszerültek. Azonban, mivel ez egy kereskedőkaraván volt, a Próféta (ﷺ) nem készült harcra. A karaván vezetője, aki érzékelte a támadás lehetőségét, segítséget kért a Quraistól, akik azonnal egy hadsereget indítottak Mekkából. Az eredmény a Badri csata volt. A Próféta (ﷺ) látta, hogy ehhez nem megfelelő a muszlimok felszerelése, túl alacsony a számuk ezért buzgón fohászkodott Urához támogatásért. A muszlimok kis csoportja bátran harcolt, és ahogy Allah kinyilatkoztatta a Koránban, ezer angyallal erősítette őket meg. A Badrnál kivívott hihetetlen győzelem megalapozta a muszlim közösséget, mint politikai egységet, és presztízst biztosított nekik a környező törzsek között.

Egy évvel később, a bosszúvágytól feltüzelve a Próféta (ﷺ) ellenségei egy, a korábbinál háromszor nagyobb hadsereget toboroztak össze. Allah kinyilatkoztatásban parancsolta meg a hívőknek, hogy védekezzenek, és vágjanak vissza.[34] Allah Küldötte (ﷺ) úgy határozott, hogy saját területén lenne a legjobb megütközni velük, ezért a két hadsereg Uhud hegyénél találkozott. A muszlimok, akik kevesebben voltak, ismét hősiesen küzdöttek. Már a győzelem közelében voltak, amikor a csapat egy része, saját döntése alapján és a Prófétának (ﷺ) nem engedelmeskedve meggyengítette a sorokat, és ezt az ellenség kihasználta. Ez oda vezetett, hogy a muszlimok sok életet vesztettek, a Próféta (ﷺ) megsebesült, és ez megfordította az ütközet kimenetelét – nagy árat fizettek, de értékes leckét tanultak a hívők.

A Badri csata után az egyik zsidó törzsi vezető Mekkába ment, hogy megerősítse kapcsolatát a pogányokkal, és rábeszélje őket egy bosszúháborúra. Az Uhud csatát követően ugyanez a zsidó vezető és emberei összeszövetkeztek a Próféta (ﷺ)  meggyilkolására. Egy nagy követ akartak rádobni egy fal tetejéről, de Allah ismét megvédte Küldöttét. Árulásuk ellenére csak annyit kért ettől a törzstől, hogy hagyják el Medina területét.

Két évvel később a Qurais még nagyobb erőt toborzott, és más pogány törzsekkel és a kiűzött zsidó klánokkal és a Medinában maradtakkal is összeszövetkezett. Nem haboztak megszegni a Prófétával (ﷺ) kötött szerződésüket, mert abban reménykedtek, hogy veszít majd az erősebb szövetséggel szemben. A koalíció a támadást tervezte.

Mikor a Próféta (ﷺ) tudomást szerzett erről a támadásról, társaival Medina védelmét kezdte tervezni. Éjjel-nappal ásták az árkot a város sebezhető része körül, hogy a támadó hadseregeket kívül tartsák. Az ellenséges szövetségesek három hétig ostromolták a várost. Volt ellenség a városon belül is – az összeesküvő zsidók és a képmutató arabok, akik titokban az állam ellen dolgoztak. Egy feszült és nehéz időszak után, amikor a védelmi vonalat kis híján áttörték, a muszlimok buzgó fohászban fordultak Urukhoz. Ezek után Allah erős szelet küldött az ellenséges táborra, ami nagy pusztítást okozott, megrettentve és visszavonulásra késztetve őket. Ez a csata, amely az Árok (Khandaq), vagy a Szövetségesek (Al-Ahzáb) Csatája néven vált ismertté, volt a Qurais utolsó kísérlete a muszlimok bázisának elpusztítására.

A következő időszakban szükségessé vált, hogy rendezzék a helyzetet a zsidókkal, akik megszegték az állammal kötött szerződést, és a többistenhívő törzsekkel, akik folyamatos veszélyt jelentettek. Ugyanakkor ebben az időben is a környező törzsekből sokan, akik hallottak az „új” vallásról, és követeket küldtek annak megismerésére, beléptek az iszlámba. Ez a cselekményekkel teli időszak a Próféta (ﷺ) több házasságának is a tanúja volt, amelyeket elsősorban politikai és társadalmi okokból kötött, illetve az özvegyek iránti könyörületből, akik az iszlám ügyéért szenvedtek.[35]

A Hidzsra utáni hatodik évben a Próféta (ﷺ) és társainak egy nagyobb csoportja (Allah legyen velük elégedett) Mekkába indult, hogy Umrát végezzenek.[36]A Qurais, félve a növekvő muszlim befolyástól, meg akarta őket ebben akadályozni, és Mekkához közel találkozott velük. Nehéz tárgyalások végén megkötötték a tíz évre szóló Hudaibijjai Szerződést. A benne foglalt feltételeket a következőkben foglaljuk össze:

  • Mindkét fél békésen viselkedik, és nem korlátozza a másikat szabad mozgásában.
  • Minden törzs szabadon meghatározhatja, hogy melyik fél oldalára áll, és hogy részt vesz-e a szerződésben.
  • Az Umrát elhalasztják a következő évre. Abban az időben a muszlimok csak három napig maradhatnak Mekkában.
  • Ha valaki elhagyja a Quraisot, hogy csatlakozzon a muszlimokhoz, azt vissza kell küldeni, de ha valaki a muszlimokat hagyja el, hogy a Quraishoz csatlakozzon, azt nem kell visszaküldeni.

A mekkai Qurais elégedett volt ezzel a szerződéssel, amely első látásra nekik kedvezett. Bár a muszlimok nem szívesen fogadták el a pontokat, és visszalépésnek értékelték, betartották Prófétájukba (ﷺ) vetett bizalomból, aki elfogadta a feltételeket. Allah a Koránban azonban határozottan „világos győzelemként” értékeli az eseményt, és azok akik engedménynek tartották, később megértették a benne rejlő hasznot és bölcsességet. Ez a szerződés valójában a Muszlim állam formális elismerése volt, és minden ember azon jogának az elismerése, hogy vallását gyakorolja és hirdesse.

A következő évben Mekkát a Qurais részben kitelepítette, és a Küldött 2000 követőjével beléphetett, hogy elvégezze az Umrát. A mekkaiak, akik a környező hegyekről figyelték őket, meghatódtak a látványtól, és sokan tértek az iszlámra.

Még a Hudaibijjai szerződés előtt is, és államfői kötelességei mellett is a Próféta (ﷺ) elszántan tanította az Allah által elrendelt vallást. Ez azonban eddig Medinára korlátozódott a Qurais hadviselő tevékenysége és széleskörű befolyása miatt. A tízéves tűzszünet lehetőséget adott a Qurais és a muszlimok közötti ellenségeskedés megszűnésére, amely idő alatt a Próféta (ﷺ) szabadon elküldhette követeit, hogy megismertesse a vallást az egész Arab félszigeten. Ennek figyelemreméltó eredményei lettek.

A pogány vezetők, akik elutasították a tetteikért való felelősségre vonhatóság elméletét, nem fogadták el a túlvilágban való hitet, és az igazságos ellenszolgáltatást. Úgy vélték, hogy az élet újrateremtése a halál után lehetetlen, egész egyszerűen azért, mert még senki sem látott ilyet. A Korán versei, amelyeket a Próféta (ﷺ) recitált logikus választ adtak, miszerint a jelenlegi teremtett világ önmagában egy érthető jele Allah teremtő képességének, és annak, hogy újra megteremtheti, ha Ő akarja.

„Talán Az, Aki megteremtette az egeket és a földet, nem képes arra, hogy hozzájuk hasonlót teremtsen?” [A Kegyes Korán értelmezésének fordítása, 36:81],

„Talán nem látták, hogy Allah az, Aki megteremtette az egeket és a földet, úgy, hogy ezek teremtése nem fárasztotta ki Őt? Ő képes arra, hogy életre keltse a halottat.” [A Kegyes Korán értelmezésének fordítása, 46:33],

 „Talán az ember nem emlékszik arra, hogy korábban megteremtettük. Semmi sem volt ő (előtte)!” [A Kegyes Korán értelmezésének fordítása, 19:67],

 „Holott ti megismertétek az első létrehozást. Miért nem hallgattok az intésre?” [A Kegyes Korán értelmezésének fordítása, 56:62]

Sokan ezeket az érveket elég meggyőzőnek találták, hogy minden kételyüktől megszabaduljanak. A többi hitbeli kérdés ugyanígy oldódott meg – Allah Küldöttéhez (ﷺ) jött isteni kinyilatkoztatással.

Mivel Allah őt az egész emberiséghez küldte, Mohamed Próféta (ﷺ) elszántan hirdette a világ népeinek a visszatérést a tiszta egyistenhithez és az Isten által elrendelt erkölcsi értékekhez. A béke időszakát kihasználta az iszlám intenzív hirdetésére üzeneteket küldve Arábia határain túlra is. Követeket küldött, akik a vallás magas szintű ismerete és az iránta való elkötelezettségük mellett azokat a kultúrákat és népeket is ismerték, akikhez elküldettek. A Próféta (ﷺ) leveleket küldött Bizánc, Perzsia, Abesszínia, Egyiptom, Damaszkusz, Jamama, Omán és más területek uralkodóihoz, akik közül néhányan örömmel fogadták, mások viszont elutasították arroganciából, vagy, mert hatalmuk elvesztésétől féltek.

Mivel az átlagemberek hajlamosak a vezetők szokásait, ideológiáit és ösztönzését átvenni, Allah Küldötte (ﷺ) leveleket küldött a szomszédos nemzetek és birodalmak legbefolyásosabb vezetőinek, amelyekben az iszlámra hívta őket. Csak Isten Prófétája (ﷺ) merészelhette a császári fenségeket megszólítani azzal, hogy fogadják el az ő prófétaságát. Egy ilyen ember nem kételkedhetett szent küldetésének sikerében. Meggyőződése abban, hogy Ura képes őt támogatni olyan nagy volt, hogy a legbüszkébb uralkodó sem tűnt számára többnek, mint egy báb, akinek a szálait Allah keze mozgatja. Bármilyen választ kapott, a Próféta (ﷺ) és üzenete elismerést nyert a kor legnagyobb hatalmai közt.

Az iszlám univerzális természetét a Próféta (ﷺ) küldetése korán megerősíti, míg követőinek egy kis csoportja még mindig a mekkaiak elnyomása alatt volt. Abban az időben nyilatkoztatta ki Allah:

„Téged csupán a világok iránti könyörületből bíztunk meg a küldetéssel.” [A Kegyes Korán értelmezésének fordítása, 21:107]

Mikor még Mekkában volt, Allah arra utasította:

„Mondd: »Ó, emberek! Én bizony Allah Küldötte vagyok hozzátok, mindenkihez közületek, (Allahé), Akié az egek és a föld birodalma. Nincs más isten csak Ő! Ő kelt életre és Ő küld a halálba. Higgyetek Allahban és a Küldöttében, az írástudatlan Prófétában – ő hisz Allahban és az Ő Szavaiban – és kövessétek őt! Talán az Igaz Útra vezéreltettek.«” [A Kegyes Korán értelmezésének fordítása, 7:158]

A külföldi államfőknek küldött levelei közül a Négusnak (Abesszínia királyának), Hérakleiosznak (bizánci császárnak), a Muqauqisznak (az egyiptomi koptok uralkodójának) és Koszrónak (perzsa császárnak) küldött levelei a legismertebbek. Minden levél Allah Nevével kezdődik, és tartalmukat a következőképpen lehet összefoglalni:

q Mohamedtől, Isten Küldöttétől Négusnak, Abesszínia Nagy Uralkodójának: Béke legyen azzal, aki követi a helyes útmutatást. Hálát adok Allahnak (Istennek), Akin kívül nincs istenség, és tanúsítom, hogy Jézus, Mária fia Isten lelke és az Ő Szava, amit Máriának küldött, a jó és tiszta szűznek. Ő az Ő lelke és lehelete által fogant meg, ahogy Ő megteremtette Ádámot Kezével és Leheletével. Hívlak téged Istenhez, aki Egy, társ nélkül, és az Őiránta való engedelmességre, és arra, hogy kövess engem, higgy abban ami lejött hozzám, mert én vagyok Isten Küldötte. Meghívlak téged és embereidet Istenhez, Aki Hatalmas és Magasztos. Elmondtam ezt neked, ezért fogadd el a tanácsomat.[37]

q Mohamedtől, Isten Küldöttétől, Herakleiosznak, Róma Császárának: Béke legyen azzal, aki követi a helyes útmutatást. Ezennel meghívlak az iszlámra. Fogadd el az iszlámot; békében leszel, és Isten kétszeresen megjutalmaz. Ha azonban nem, alattvalóid bűne (szintén) rád száll.

»Mondd (Mohamed): „Ó Könyv Népe (zsidók és keresztények)! Jöjjetek (és egyezzünk meg) köztünk és köztetek egyenes és igazságos szóra: Arra, hogy nem szolgálunk mást csak Allahot! (És arra, hogy) Nem állítunk Mellé társakat. (És arra, hogy) Egyikünk sem választja a másikat urának Allah helyett!”« [A Kegyes Korán értelmezésének fordítása, 3:64][38]

q Mohamedtől, Isten Küldöttétől Koszrónak, Perzsia Császárának: Béke legyen azzal, aki követi a helyes útmutatást, hisz Istenben és az Ő Küldöttében, és tanúsítja, hogy nincs más isten, csak Allah egyedül, társ nélkül, és hogy Mohamed az Ő szolgája és küldötte. Hívlak téged Istenhez, mert én vagyok Isten Küldötte minden emberhez, hogy figyelmeztessem az élőket, és megvalósítsam elrendelését a hitetlenek ellen. Fogadd el az iszlámot, és békében fogsz élni. Ha azonban elutasítod, a tűzimádók bűne (szintén) rád száll.[39]

 

*  *  *

 

Még három év sem telt el Hudaibijjai Szerződést megkötésétől, amikor a Qurais megszegte a kötelességeit.[40] Kísérleteik, hogy becsapják a Prófétát (ﷺ), kudarcba fulladtak, és a Hidzsra utáni nyolcadik évben a Muszlim hadsereg 10000 emberrel Allah Prófétája (ﷺ) vezetésével Mekka felé vonult. A városhoz közeledve a Próféta nagybátyja, Abbász találkozott Abu Szufiánnal (Allah legyen velük elégedett), aki akkor a Qurais vezetője volt, és arra kérte, hogy csatlakozzon a Prófétához (ﷺ) és kerülje el a vérontást. Abu Szufián (Allah legyen vele elégedett) elkísérte őt a Próféta (ﷺ) táborába, és kijelentette az iszlám felvételét. A Próféta (ﷺ) nagylelkű gesztussal megígérte, hogy mindenki, aki belép Abu Szufián házába, biztonságban lesz, ahogy azok is, akik a Szent Mecsetbe lépnek be, amelyben a Kába volt. A Qurais vezetője visszatért Mekkába, és figyelmeztette népét, hogy az ellenállás nem használ a muszlim erőkkel szemben. Így nyugtalanul várták a hadsereg közeledtét.

A társak a hadsereget két részre osztották, az egyiket a Próféta (ﷺ) vezette, a másikat kiváló parancsnoka, Khalid bin al-Walíd (Allah legyen vele elégedett). A Khalid által vezetett csoport találkozott a Qurais szövetségeseivel, akik megpróbálták megakadályozni, hogy belépjenek a városba, de könnyen leküzdték őket. A Próféta (ﷺ) által vezetett csoport nem ütközött semmilyen ellenállásba. Mohamed Próféta (ﷺ) nem egy arrogáns hódítóra emlékeztető módon lépett be abba városba, amelynek népe húsz éven át bántalmazta és sértegette. Alázatosan meghajolva hálát adott Allahnak nagy kegyéért és az iszlám győzelméért.

A Kába, amelyet Allahnak építettek a monoteizmus szimbólumaként, a bálványok és képek házául szolgált, és körülötte 360 imádati tárgyat tartottak. Mekkába belépve Mohamed Próféta (ﷺ) Allah Házához közeledett. Hétszer körbejárta, ahogy elő van írva, miközben összetörte az útjába kerülő bálványokat, és azt recitálta:

„Eljött az Igazság és a semmibe tűnt a hamisság! Bizony a hamisság mindig semmibe tűnő.” [A Kegyes Korán értelmezésének fordítása, 17:81]

A Kába ajtaja kinyílt, és Allah Küldötte (ﷺ) összetörte a benne lévő képeket és a bálványokat, megtisztítva így Allah, az egyedüli Isten, imádatának házát, ami olyan lett, amilyennek lennie kellett. Majd belépett és Urához imádkozott a Kábán belül.

Amikor kijött, visszaadta a kulcsot az őrzőjének, és a Quraishoz szólva azt mondta: „Mit gondoltok, hogy mit kell tennem veletek?” Korábbi ellenségeskedéseik ellenére ismerték őt. Azt felelték: „Azt, ami jó. Te egy nagylelkű testvér vagy, egy nagylelkű testvér fia.” Allah Küldötte (ﷺ) azt mondta: „Nem lesztek felelősségre vonva ma. Menjetek, szabadok vagytok.”

Így nyitotta meg a Mindenható Allah az emberek szívét az iszlámra. Miután megtapasztalták, hogy az igazság valóban megvalósult, a korábbi ellenségek odamentek a Prófétához (ﷺ)  bocsánatot kérni, és kijelenteni az iszlám iránti elkötelezettségüket. Ő mindannyiuktól elfogadta. Még azok is, akik kezdetben csak evilági előnyök vagy anyagi haszon reményében csatlakoztak a muszlimokhoz, most a szívükből el fogadták a vallást, magukat őszintén Allahnak alávetve.

A Próféta (ﷺ) tizenkilenc napig maradt Mekkában, és ez idő alatt számos beszédet tartott, tanította a vallást, és elmagyarázta a törvényeket. Megbízottakat küldött, hogy lerombolják a pogány istenségek templomait a várost körülvevő területeken, delegációkat és egyéneket fogadott, akik hűségesküt tettek Allahnak és a Küldöttének. Mekka teljes felszabadítása és átalakítása ezalatt a pár nap alatt történt meg.

A szomszédos Táif város azonban ellenséges maradt, és eltökélt volt, hogy megvédi bálványait. Az volt a céljuk, hogy legyőzzék a muszlimokat, hogy átvegyék a Quraistól a Kába őrzését. Hadsereget toboroztak és elindultak Mekka felé. Hogy elkerülje a vérontást a Kába közelében, a Próféta (ﷺ) erőit kivezette a városból, hogy ott küzdjenek meg. 10000-en voltak, akik Medinából kísérték, akikhez további 2000-en csatlakoztak az újonnan áttért mekkai fiatalok közül. A nagy számuk miatt, a muszlimok egy kicsit elbízták magukat és az elején figyelmetlenek voltak a csatában, ami veszteségekhez és a Próféta (ﷺ) sérüléséhez vezetett. A végén azonban Allah győzelmet adott nekik. Táif népe ellen sem történt megtorlás.

Az elnyomó Bizánci Birodalom a Próféta (ﷺ) arábiai befolyásától és hatalmától félve csapatokat gyűjtött és támadáshoz készülődött. Erre válaszként a Próféta (ﷺ) kivonult csapatával észak felé. A hosszú és fárasztó expedíció ismét egy próbatétel volt a hívők számára, és mikor végre elérték Tabúkot, addigra a rómaiak visszavonultak. Nem sokkal a Próféta (ﷺ) halála után a két nagy birodalom, Róma és Perzsia széthullott, felszabadítva az embereket elnyomásuk alól, akik boldogan kerestek menedéket az iszlám igazságosságában.

A Hidzsrát követő tízedik évben nagyszámú medinai muszlim csatlakozott másokhoz az Arab félszigetről, hogy elkísérjék Allah Küldöttét (ﷺ) Mekkába a Hadzs rítusait elvégezni.[41]

Ezalatt a zarándoklat alatt történt, hogy Allah kinyilatkoztatta azokat a verseket, amelyek arra utalnak, hogy Mohamed Próféta (ﷺ) földi küldetése befejeződött, és halálának ideje közel van. És itt mondta el híres „búcsúzarándoklati beszédét”, amelyben elmagyarázta és megerősítette a Törvény sok aspektusát, és amelyben minden ember iránti igazságosságra szólított fel.

Elmagyarázta az iszlám alapelveit, leleplezte a többistenhitet és a tudatlanságot. Kijelentette, hogy az élet, a becsület és a vagyon sérthetetlen, és hogy a pogány múlt minden gyakorlatát el kell törölni. Felhívta a figyelmet a nők és a szolgák jogaira. Azt kérte a jelenlevőktől, hogy adják át, amit hallottak, azoknak, akik nem voltak ott, és végül azt kérdezte tőlük: „Átadtam az üzenetet?” Ezt hallva igenlő választ adtak, és így fejezte be: „Ó Allah, légy tanú erre.” A zarándoklat után a Próféta (ﷺ) tíz napig Mekkában marad, majd visszatért Medinába.

Mohamed Próféta (ﷺ) legnagyobb vágya az volt, hogy találkozzon Urával, és most Allah megengedte neki, hogy elhagyja a próbatételek és nehézségek ideiglenes világát, és eljusson az örök otthonban, ahol vágya teljesülhet. A Próféta (ﷺ)  befejezte földi munkáját és betöltötte, amivel meg volt bízva. A tizenegyedik év elején beteg lett és érezte, hogy közel a vég, ezért megkérdezte az embereket, hogy nem ártott-e valakinek, nem tartozott-e valakinek valamivel, mert nem akart semmilyen kötelességet maga mögött hagyni. Továbbra is adott tanácsokat, és vezette az embereket a közösségi imákban. Végül a fájdalom és a láz annyira legyengítették, hogy megparancsolta Abu Bakrnak (Allah legyen vele elégedett), hogy vezesse helyette az imát. Három nappal később meghalt.

A társak mélyen megrendültek, nemcsak szeretett Prófétájuk (ﷺ) elvesztése miatt, hanem mert tudatában voltak annak, hogy már nem jönn több kinyilatkoztatás. Abu Bakr (Allah legyen vele elégedett) azonban azt mondta azoknak, akiket sokkolt a hír, és nem akarták elhinni: „Ha valaki Mohamedet imádta, Mohamed meghalt. De aki Allahot imádja, Allah Örökké Élő, Aki soha nem hal meg.” És azt a verset recitálta:

„Mohamed csupán egy küldött. Már előtte is eltávoztak a küldöttek. És vajon, ha meghalna, vagy megöletne, akkor elfordulnátok?” [A Kegyes Korán értelmezésének fordítása, 3:144]

A Próféta (ﷺ) halálakor az Arab félsziget nagy része, Irak és Palesztina déli részei önkéntesen felvették az iszlámot. Azok a keresztények, zsidók és perzsák, akik ragaszkodtak korábbi vallásuk gyakorlásához, vallásszabadságot kaptak, és jogi, törvényes és kulturális autonómiát. Számos alkalommal említette és hangsúlyozta a nem muszlim polgárok jogait és azt mondta:

„Óvakodjatok, mert ha valaki kárt okoz egy mu‘aahid-nak (egy nem-muszlim, aki egy muszlim állam területén él, vagy más szerződés védi), vagy nem adja meg minden jogát, vagy kényszeríti rá, hogy képességén felül dolgozzon, vagy elvesz tőle bármit a beleegyezése nélkül, én az ő (a szerződéses ember) pártját fogom védeni az Ítéletnapon.”[42]

Mohamedet (ﷺ) Isten könyörületként küldte az egész emberiséghez. Az utókorra a tiszta monoteizmus hittételét hagyta, amely magába foglal egy, az erkölcsi értékek rendszerére épülő átfogó törvénykezést. Isten utolsó küldöttének tanításai fennmaradtak a hiteles elbeszélésekben, amelyeket a hadíth irodalom köteteiben találhatók. A Korán után rögtön ezek az elbeszélések azok, amelyeket bizonyítékként használnak kétség vagy egyet nem értés esetén azzal kapcsolatban, hogy a valláson belül egy adott kérdés a megengedett, a tilalmas, vagy a javasolt kategóriába tartozik, mivel a Próféta (ﷺ) tudása az isteni akaratból származik.[43]

 

 

 

Második rész

A PRÓFÉTA SZUNNÁJÁNAK

ASPEKTUSAI

 

Búcsúzarándoklatán tartott beszédében Allah Küldötte közölte a muszlimok nagy közösségével és minden jövőbeni generációval, hogyha Allah Könyvéhez (a Koránhoz) és a Próféta Szunnájához ragaszkodnak, nem fognak hibázni. Az iszlám terminológia szerint a Szunna az Isten által elrendelt utat vagy módszert jelenti, amelyet Mohamed Próféta (ﷺ) követett, és ezt a Szahíh (hiteles) és Haszan (jó, elfogadható) hadíth-irodalomból ismerhetjük meg. A Próféta Szunnáját a muszlimok követik, mint a legjobb eszközt Allah megelégedésére és a túlvilági jutalmának elnyerésére.

A Szunnát a hiteles elbeszélésekből ismerhetjük meg, és jelentésüket és megfelelő alkalmazásukat képzett, megbízható tudósok általi magyarázatokból. A hadíth tanulmányozásának célja a hadíthban lévő szabály és a tanítás pontos és helyes megértése, mert témája a kötelező, a megengedett, vagy a tilalmas cselekedetek, és megmutatja a helyes istenszolgálatot. A hit fő aspektusát is megmutatja, hogy Teremtőjük milyen mentalitást és viselkedést vár el az emberektől. Sajnos manapság e tanítás nagy részét a muszlim társadalmakban figyelmen kívül hagyják. Azonban a tény az, hogy minden prófétai tanítás azért hangzott el és azért jegyezték le, mert ezek a vallás fontos részei, és nem lehet őket figyelmen kívül hagyni.

A korán számos verse parancsolja meg a Küldöttnek (ﷺ) való engedelmességet, mint az Allahnak való engedelmesség megnyilvánulását. A muszlim tudósok mind egyetértenek abban, hogy a Prófétának (ﷺ) való engedelmesség halála után a Szunnájának követése. A végső Küldött (ﷺ) nemcsak azért küldetett, hogy az Allah által kinyilatkoztatott üzenetet átadja, hanem azért is, hogy elmagyarázza azt, és gyakorlatba ültetését megmutassa, mint egy megfelelő viselkedési mintát, amely nem megy túl a hétköznapi ember képességein.

A Hadíth elbeszélések megmutatják, hogyan tette példává és dolgozta ki a Koránban lefektetett alapelveket, útmutatást biztosítva helyes értelmezésükre és alkalmazásukra. Például a Koránban Allah előírja az imát. Azonban a Szunnából ismerjük meg az ima ideit, feltételeit, és azt, hogy hogyan kell elvégezni. Tény, hogy mindennel amit a Szunnában találunk Allah már foglalkozott közvetve vagy közvetlenül a Koránban, és az egész Szunnát tartalmazza a következő vers, amely megparancsolja:

„Amit a Küldött hozott nektek, azt fogadjátok el, amitől pedig eltiltott benneteket, attól forduljatok el!” [A Kegyes Korán értelmezésének fordítása, 59:7]

A Próféta Szunnája, ha az egészet vesszük, az iszlám hit, istenszolgálat, oktatás és viselkedés kiegyensúlyozott képét adja. Amit tanít kiegészíti és teljessé teszi a minden muszlim által elvárt alapvető vallási kötelességeket. A jogi szabályozások és az istenszolgálat hasznán túl, mondásai az iszlám fontos céljait is tükrözik.

A következő részekben Mohamed Próféta (ﷺ) mondásait mutatjuk be. Mindegyiküket hitelesnek ítélték a hadíthtudósok, és közvetítőiket és elfogadhatósági fokozatukat a lábjegyzetben jelezzük.[44] Az emberek számára nagyon hasznos ezeken a szavakon elmélkedni, saját helyzetükre alkalmazni és megvalósítani, amikor csak lehetséges. A Szunna ugyanis a mai emberi létről beszél, és minden eljövendő időben érvényes marad, mint egy magasabb rendű civilizáció alapja.

 

A hit birodalmában

A hit alapvető pillérei mellett[45] az iszlám hitrendszer része minden olyan dologban való hit, amelyet a Korán és Mohamed Próféta (ﷺ) hiteles hadíthai tényként közöltek. Allah Küldötte (ﷺ) érdekes és fontos információkat adott nekünk Istenről és a teremtett világáról, az Ő vallása természetéről és az ember tapasztalatairól evilági életében, és annak eredményét, amelyet az eljövendő örök életben fog megtapasztalni. Ezeknek a valóságoknak az ismerete egészséges perspektívát ad a világról és kiindulópontot biztosít az egyre nagyobb kihívások és a gyakran stresszel teli létezéshez.

Mohamed Próféta (ﷺ) emberi lény volt, és mint ilyen, nem volt azon felül tudása, mint amit Allah adott neki. Azonban prófétaságának egyik jele az volt, hogy az isteni sugallat olyan információk birtokába juttatta, amelyekről mások nem tudtak. A teremtés kezdetéről a következőket mondta:

„Allah létezett, és Rajta kívül nem létezett semmi. Trónja a vízen volt, és mindent leírt a dhikr-ra (Jól Őrzött Táblára), majd megteremtette a Mennyeket és a Földet.”[46]

„Az első dolog, amit Allah megteremtett, a toll volt, és azt mondta neki: »Írj.« Azt mondta: »Ó Uram, mit írjak?« Azt mondta: »Írd meg (mindenkinek és mindennek) a sorsát, az Óra eljöveteléig.”[47]

„Amikor Allah megteremtette a világot, felírta a Könyvébe (Jól Őrzött táblára), ami Vele van a Trónja felett: »Könyörületem felülmúlja haragomat.«”[48]

Az isteni könyörületet a hívők teljes egészében a következő életben fogják megtapasztalni. Bár mindenki valószínűleg egy bizonyos fokig fizikai és mentális szenvedésnek van kitéve földi élete során, a muszlim hívő számára az evilági szerencsétlenségek és nehézségek hasznosak lesznek, ha türelmesen viseli őket, és teljes jutalmat várhat a túlvilágon. Allah Küldötte (ﷺ) kijelentette:

„A Paradicsomot nehézségek, a Poklot vágyak veszik körül.”[49]

„Az evilág börtön a hívőnek és paradicsom a hitetlennek.”[50]

„Nem kaphat senki jobb és kegyelmesebb ajándékot a türelemnél.”[51]

A hívő számára a türelem szükséges az evilági nehézségek és ideiglenes megszorítások elviseléséhez és az azonnali eléedettség elhalasztásához egy nagyobb cél érdekében, amely a következő életben a teljes élvezet elérését eredményezi. Tudatában van annak, hogy a harag vagy a türelmetlenség nem használ, és hogy a nehézségek és csapások lehetőségek arra, hogy határtalan jutalmat szerezzen állhatatosságával és megfelelő viselkedésével. A Próféta (ﷺ) megmutatta ezt:

 „Egy muszlimot nem ér sem fáradság, sem betegség, sem szomorúság, sem fájdalom, sem szorongás, de még egy tüske szúrása sem, anélkül, hogy Allah el ne törölne érte valamennyit a bűneiből.”[52]

Az embert csapások érik a vallása (hite) szerint. Ha szilárd a vallásában, a csapások növekednek; de ha gyenge a vallása, akkor a csapások a vallása függvényébe lesznek. A csapások nem hagyják el a szolgát amíg a földön jár, és nem lesz mentes minden bűnétől.”[53]

„Milyen csodálatos a hívő helyzete; mindenben van valami jó számára, és ez senkinek nincs így, csak a hívőnek. Ha jó éri őt, hálás Allahnak, és ez jó neki, és amikor valami rossz éri, türelmes, és ez még jobb neki.”[54]

„Semmi nem éri a hívőt a nehézségből, szomorúságból, hosszan tartó szenvedéstől, vagy akár egy elfoglaltságából, ami aggodalommal tölti el, csak úgy, hogy Allah eltöröl általa a rossz tetteiből.”[55]

A Küldött (ﷺ) megismertette az embereket az isteni könyörület egy másik fontos aspektusával. Mivel Allah teljesen ismeri minden szolgáját, és minden céljukkal és szándékukkal, Uruk soha nem fogja őket félreérteni az Ítéletnap idején, és ezért abszolút és tökéletes igazságot várhatnak Tőle.

„Allah, elnézte a népemnek azokat a hibákat (amelyeket elkövettek), amelyeket elfelejtettek (nem szándékosan tették meg), és amelyekre kényszerítették őket.”[56]

Ez itt pontosan arra utal, amit az ember nem szándékosan tesz, vagy elfelejt, mert természetesen az előre megfontolt szándékkal elkövetett kihágásokat Allah nem nézi el. Az igazság azt követeli, hogy el legyenek számoltatva az Ítéletnapon, kivéve, ha az ember őszintén megbánja bűnét halála előtt.

A Próféta (ﷺ) gyakran emlékeztette az embereket arra, hogy Teremtőjüknek tökéletes tudomása van minden tettről, szóról, gondolatról és szándékról. Ennek tudatában az ember elkerülheti a helytelen gondolatokat és tetteket, és mentálisan pozitív módon kommunikálhat Urával egész élete során.

„Valóban, Allah nem a testeteket, vagy az arcotokat nézi, hanem a szíveteket nézi.”[57]

„Emlékezz meg Allahról a bőség idején, (és Ő) megemlékezik rólad a szűkölködés idején.”[58]

„Aki szeretne Allahhal találkozni, azzal Allah is szeret találkozik, de aki gyűlöli a Vele való találkozást,azzal Allah is gyűlől  találkozni.”[59]

„A Magasztos Allah azt mondta: »Olyan vagyok, amilyennek a szolgám gondol. Ha jót gondol Rólam, akkor úgy lesz, és ha rosszat gondol, akkor úgy lesz.«”[60]

Aki nem hisz, rosszat gondol Uráról, azt feltételezve, hogy nem létezik, vagy, hogy igazságtalanul, cél nélkül teremtette az embert, és ezért nem vágyik a Vele való találkozásra. Halála idején nem fog akarni találkozni Vele, félni fog ettől, mert akkor már biztosan tudni fogja, hogy mindaz, amit korábban tagadott, az a valóság, amitől nem tud elmenekülni. Ezzel ellentétben a jámbor hívő csakis a legjobbat gondolja Allahról, vágyik a Vele való találkozásra, hogy megtapasztalja az Ő igazságát, könyörületét és elfogadását. Egy másik elbeszélés bátorítást és megerősítést ad neki:

„A Magasztos Allah azt mondta: »Én a szolgámmal vagyok, amikor Rám gondol, és vele vagyok, amikor megemlékezik Rólam. Ezért, ha megemlékezik Rólam magában, Én is megemlékezem róla Magamban, és ha megemlékezik Rólam egy társaságban, Én is megemlékezem róla egy náluk jobb társaságban. Ha közeledik Hozzám egy arasznyival, Én közeledem hozzá egy könyöknyivel (régi mértékegység). És ha közeledik Hozzám egy könyöknyivel, akkor Én közeledem hozzá egy karnyújtásnyival. És ha sétálva halad Felém, Én sietve megyek felé.«”[61]

A Próféta (ﷺ) hozzátette:

„A különbség aközött, aki megemlékezik Uráról, és aközött, aki nem, annyi mint az élő és a halott között.” [62]

Ő maga így fohászkodott:

„Ó Allah, segíts engem megemlékezni Rólad, hálát adni Neked és a legjobb módon szolgálni Téged.”[63]

Bátorította az élet és az egyénekre, közösségekre és nemzetekre hatást gyakorló események tanulmányozását, a rajtuk való elmélkedést.

„Nem hívő a szolga amíg nem hisz az elrendelésben, annak jó és rossz oldalában, amíg nem tudja, hogy mindaz, ami elérte őt, az nem kerülhette volna el őt, és mindaz, ami elkerülte őt, az soha nem érhette volna el .”[64]

„Akinek Allah jót akar, annak megadja a vallás megértését.”[65]

A Küldött (ﷺ) tudta, hogy Allah, a Hatalmas és Magasztos a teremtett világot természeti törvényeknek vetette alá. Fizikai törvények irányítják az egész univerzumot a hatalmas galaxisoktól kezdve a legkisebb atomokig. Törvények uralják az életet és a halált. És vannak olyan törvények is, amelyek a jelen létezés történéseit irányítják, és mások, amelyek a túlvilágra lettek teremtve.

A jelenlegi univerzum és mindaz, ami benne történik a Teremtő ok-okozati törvénye miatt van. Akkor kezdődött, amikor Allah, minden dolog első okozója, meg akarta teremteni, és így létrejött. És amikor az embernek szabad akaratot akart adni, hogy megválassza életútját, tudatta vele, hogy természetesen ugyanezzel a törvénnyel összhangban, következményei lesznek tetteinek mind az evilágon, mind a túlvilágon. Figyelmeztette őt a Koránban:

„És ha bármi csapás ér benneteket, akkor az amiatt van, amit a kezetek megszerzett (követett el). Jóllehet Ő sok dolgot megbocsát.” [A Kegyes Korán értelmezésének fordítása, 42:30],

„És féljétek a megpróbáltatást, amely nem csupán azokat sújtja közületek, akik vétkeztek. És tudnotok kell, hogy Allah szigorúan Büntető.” [A Kegyes Korán értelmezésének fordítása, 8:25]

A Küldött (ﷺ) elmagyarázta:

„Amikor Allah leküldi a büntetést egy népre, az mindannyiukat eléri; azonban mindenki saját tetteivel fog feltámadni.”[66]

Tehát az evilági létezés időszakában egy nép helyzete többségüktől függ. A muszlim nemzet nem kivétel. Ha a legtöbb muszlim ismeri Allahot, engedelmes Neki, őszinte és produktív, a társadalmuk is ezeket az értékeket fogja tükrözni és ennek következtében az igazság és a jólét fog uralkodni. Azon kevesek, akik tévútra tértek vagy elhagyták a helyes utat, nem gyakorolnak érzékelhető hatást a közösség jólétére. Ugyanakkor, amikor az emberek nagy száma megfeledkezett Allahról, önimádó lett, felelőtlen és romlott, Allah megengedte társadalmuknak, hogy ennek megfelelően hanyatló irányt vegyenek. A jámbor, de gyenge kisebbség nem tudja megakadályozni ennek a kimenetelét, sem nem tud elmenekülni hatása elől.

A túlvilágon azonban a jó és a rossz tettek egyénileg fognak látszani, ahogy a hadíth kijelenti. Mindenki pontos bírálatban részesül, és igazságos ellenszolgáltatást kap Allah tökéletes tudása szerint, mert ismeri az ember viselkedését és egyedi helyzetét egész földi élete alatt.

Az iszlám nem mágikus formulákra vagy vágyálmokra épül. A haszon és az előny tervezés és kitartó erőfeszítés útján érhető el, míg az elhanyagolás széteséshez és hanyatláshoz vezet. Ez igaz mindenkire, hívőkre és hitetlenekre egyaránt. A Próféta (ﷺ) azt mondta:

„Amikor a nép lát egy elnyomót, de nem akadályozza azt meg, Allah kész mindannyiukat büntetésben részesíteni.”[67]

Ugyanakkor fohászkodott Urához az uralkodók, hivatalnokok és más, felelős pozícióban lévők igazságos elbírálásáért viselkedésük alapján:

„Ó Allah, akinek hatalmat adtál az ummám felett (wali al-ʻamr a muszlim közösség felett), és nehézséget okoz nekik, adj neki nehézséget, és akinek hatalmat adtál az ummám felett, és figyelmes velük, légy vele figyelmes.”[68]

Ez minden időre szól, és a Próféta (ﷺ) fohásza soha nem marad válasz nélkül.

A Magasztos Allah kinyilatkoztatta Mohamed Prófétának (ﷺ), hogy az embernek felelősséget adott a földön, hogy jobbítsa és fejlessze azt, és hogy javítsa az emberi élet színvonalát. A korai muszlimok, akiket a Küldött (ﷺ) készített fel és tanított, teljes tudatában voltak annak, hogy minden történésnek oka van; ezért az Allah által meghatározott természeti törvényeket a siker elérése érdekében használták fel. Allah ügyének szentelték magukat, és csak törvényes módszereket alkalmaztak társadalmuk felépítése és céljaik elérése érdekében. Előre terveztek, jól felkészültek, tisztában voltak a veszélyekkel, óvatosságot gyakoroltak, statisztikákat és stratégiákat alkalmaztak, és maximálisan kihasználták elméjüket és az elérhető anyagi eszközöket. Majd Allahban bíztak és Rá hagyatkoztak, soha nem elfelejtve, hogy minden ügy eredménye az Ő kezében van, és az Ő engedelmével érhető el.

Mohamed Próféta (ﷺ) nagyon fontosnak tartotta minden ember jólétét, de tudatta velük, hogy Allah csak azokat vezeti, akik akarják, hogy vezessék:

„A példája annak, amivel Allah elküldött engem az útmutatásból és a tudásból, olyan, mint az eső, amely a földre esik, amelynek egy része jó, elnyeli a vizet és sok növényzetet és füvet terem. És benne (ezen a területen) vannak területek, amelyek fenntartják a vizet, amely által Allah hasznot ad az embereknek – isznak belőle, öntöznek és termesztenek. Azonban leesik egy másik (területre) is, amely nem más, mint meddő völgyek, amely sem nem tartja fenn a vizet, sem nem terem legelőt. Ez a példája annak, akinek van tudása Allah vallásáról, és hasznos számára az, amivel Allah elküldött engem, ezért megtanulja és tanítja, és annak, aki nem figyel rá, nem fogadja el Allah útmutatását, amellyel elküldettem.”[69]

A hívő számára sem mindig egyszerű az egyenes úthoz való ragaszkodás. Az evilág egésze alatt az embereknek rendszerint küzdeniük kell a negatív gondolatok és sugalmazások ellen. Allah Küldötte (ﷺ) azonban megtanította követőinek, hogy hogyan kezeljék ezeket a kérdéseket:

„Őrizd azt, ami hasznos neked, kérd Allah segítségét, és ne add fel (ne légy tehetetlen). Ha valami baj ér, ne mondd: »Ha ezt tett tettem volna, ez és ez lenne,« hanem mondd: »Allah elrendelése, és Ő azt tesz, amit akar.« Mert a »ha« a sátán útját nyitja ki.”[70]

„A Magasztos Allah elnézte az ummámnak (a muszlim közösség) azt, amire gondol, ha nem beszél róla, vagy nem cselekszik aszerint.”[71]

„Közösségemből egy csoport mindig megmarad az igazság mellet és ők a nyertesek. Nem fognak ártani nekik azok, akik megtagadják azt, amíg Allah, a Magasztos, rendelete el nem jön.”[72]

„Emlékezzetek gyakran az örömek pusztítójára – a halálra. Mert senki nem emlékszik rá a nehézségben anélkül, hogy könnyebbé ne tenné Allah neki, és senki nem emlékszik rá jó időben anélkül, hogy nehezebbé ne tenné Allah neki.”[73]

Allah Küldötte (ﷺ) óva intett, hogy bár a túlvilágot az emberek gyakran nagyon távoli időnek, helynek vagy lehetőségnek látják, valójában olyan közel van, mint az, hogy elhagyja jelen létformáját. A halálával kezdődik, majd végső állomása most dől el azáltal, amiben hisz, amit szándékozik és tesz jelenlegi életében.

„A Paradicsom közelebb van hozzátok, mint a saját cipőjének a fűzője, és a Pokol is.”[74]

„A Magasztos Allah azt mondta »Hatalmamra és méltóságomra, nem fogok adni szolgáimnak két félelmet, sem két biztonságot. Ha biztonságban érzi magát Tőlem az evilágon, félelmet adok neki azon a Napon, amikor összegyűjtöm szolgáimat, és ha fél Engem ezen a világon, biztonságot adok neki azon a Napon, amikor összegyűjtöm szolgáimat.«”[75]

„Amikor valaki meghal, reggel és este látni  fogja, hogy hová megy. Ha a Paradicsom emberei közé tartozik, (látni fogja magát) a Paradicsom emberei között, és ha a Pokol emberei között lesz, (látni fogja magát) a Pokol emberei között.”[76]

„Az ember (a túlvilágon) azokkal lesz, akiket szeret.”[77]

Az utolsó mondat, amely örömöt okozott a Próféta társainak, biztosítja azokat, akik szeretik Allahot, a Küldöttét és a jó hívőket, hogy az Ő társaságukat fogják élvezni a Paradicsomban. Ugyanakkor figyelmeztetésül is szolgál azoknak, akik a bűnös, rosszindulatú, méltatlan társaságot választják, hogy velük lesznek a Pokolban. Ezért az embernek figyelmesen meg kell választania, hogy kit választ arra, hogy szeresse.

Az iszlám alapelvei közé tartozik az egyéni felelősségre vonhatóság azzal a tudattal, hogy Allah mindennek Tudója. Az ember mind pozitív, mind negatív szándékának és viselkedésének természetes következménye nem más, mint az elkövetkezendő életben történő teljes ellenszolgáltatás. Az egyensúly visszaállítása a teremtés egy fejlettebb szintjén, teljesíti be az emberi lét történetét, és ez nem más, mint a Teremtő tökéletes tervének újabb megnyilvánulása. A következő létformában újfajta törvények fognak életbe lépni. Ezek között lesz a büntetés, amely pontos arányban van a bűnnel, és a jutalom, amely viszont meg lesz sokszorozva. Ennek a világnak az ideiglenes természetével ellentétben a túlvilág örök. Ez a természetes létezés, amely be fogja bizonyítani erről a jelenlegi életről, hogy lényegében jelentéktelen, csupán a próbatétel és a vizsga időszaka.

Az, hogy az ember tud ezekről a dolgokról, sokat segít abban, hogy sikerrel vegye az evilág próbatételeit. Egészséges egyensúlyt ad neki a félelem és a remény közt, mindkettő folyamatosan motiválja, hogy keresse Ura megbocsátását és elfogadását. Pontosan ebből a célból magyarázta el a Próféta (ﷺ) a túlvilág bizonyos aspektusait:

„A Magasztos Allah azt mondta: »Elkészítettem jámbor szolgámnak (a túlvilágon) amit szem nem látott, fül nem hallott és emberi szív nem érzett.«”[78]

 „A Próféta (ﷺ) azt mondta: »A Magasztos Allah az elnyomó idejét meghosszabbítja, de amikor megragadja őt, nem hagyja elmenekülni.« Aztán elrecitálta: »Ilyen a te Urad csapása, ha megbünteti a városokat, amelyek bűnösök. Bizony az Ő csapása fájdalmas és kemény.« [A Kegyes Korán értelmezésének fordítása, 11:102][79]

„Allah megragadja a földet a Feltámadás Napján és összetekeri a mennyeket jobb kezében. Majd azt mondja: »Én vagyok a Király. Hol vannak a földi királyok?«”[80]

„Senki nem lép be a Paradicsomba anélkül, hogy meg ne lenne neki mutatva a helye a Pokolban, ha rosszat tett volna – hogy növelje háláját. És senki nem lép be a Pokolba anélkül, hogy meg ne lenne mutatva neki a helye a Paradicsomban, ha jót tett volna – hogy megbánását növelje.”[81]

 

Viselkedésmód és jellem

A muszlimok kezdeti győzelmei után, amelyek felszabadították a népeket a törzsi hadurak zsarnokságából és a római és perzsa megszállása alól, az iszlám gyorsan terjedt Kelet felé Kínáig, Nyugat felé Spanyolországig és mélyen Afrika belsejébe. Ezt a jelenséget nem további katonai hódításnak, hanem az energikus muszlimok példaértékű személyiségének tudható be, akik kereskedőként, dolgozóként és oktatóként utaztak ezekre a földekre. Az iszlám ezen korai évszázadaiban a Próféta Szunnája volt az eltéveszthetetlen viselkedésmodell, amely meghatározta a muszlim személyiségét. Gyakran egy egyszerű találkozás hívő muszlimokkal elég volt ahhoz, hogy felkeltse a helyi lakosság érdeklődését eziránt a figyelemreméltó vallás iránt, amely olyan magas szintű igazságot és erkölcsiséget hozott létre hétköznapi emberek között.

Allah azoknak a muszlimoknak a sikert a Szunnához való ragaszkodásuk következményeként adta nyilvános és magánéletükben. Ezt biztos tudás alapján tették, hogy ez Uruk elégedettsége elérésének igaz eszköze. Számos alkalommal Allah Küldötte (ﷺ) kijelentette:

„Az Allah által legszeretettebb szolgák a legjobb jelleműek.”[82]

„Nincs semmi nehezebb a mérlegen, mint a jó jellem.”[83]

Az ember jelleme, fizikai megjelenésétől eltérően olyan dolog, amelyet meg lehet változtatni, és ez az egyik fő célja a vallás elrendelésének. Allah Küldötte (ﷺ) figyelmeztetett, bátorított és gyakorlati tanácsokat adott a modor, viselkedés és jellem javítása érdekében.

A hívő jellemének egyik pozitív jellemzője az elégedettség mindazzal, amit Allah adott vagy elrendelt, az Ura áldásainak értékelése és az, hogy nem foglalkozik túl sokat az evilági élvezetekkel és kényelemmel. Így több figyelmet tud fordítani olyan dolgokra, amelyek hasznosak lesznek számára az eljövendő örök életben. A Próféta (ﷺ) kijelentette:

„A vagyon nem a földi javak sokaságában rejlik, hanem a lélek elégedettségében.”[84]

„Ami kevés és elégséges az jobb, mint ami sok és elvonja a figyelmet.”[85]

„Nézzetek arra, aki (-nek a helyzete) alattatok van, és ne nézzetek arra, aki felettetek van, mert így valószínűbb, hogy nem kicsinyelitek le Allah rajtatok gyakorolt kegyét.”[86]

„Gábriel eljött hozzám és azt mondta: »Ó Mohamed, élj, ameddig akarsz, de egyszer bizonyosan meg fogsz halni. És szeress, akit akarsz, de el fogod hagyni őt. És tégy, amit akarsz, mert azért fogsz ellenszolgáltatást kapni. És tudd, hogy a hívő rangja az éjszakai imában van és hatalma az emberektől való függetlenségében van.«”[87]

„Egy ember elment a Prófétához (ﷺ) és azt mondta: »Ó Allah Küldötte, irányíts engem egy tetthez, amelyet ha megteszek, Allah szeretni fog és az emberek is szeretni fognak.« Azt felelte: »Légy közönyös az evilág (élvezetei) iránt és Allah szeretni fog, és légy közönyös az iránt, ami az emberek kezében van, és az emberek szeretni fognak.«”[88]

Allah szeretete és tisztelete jó jellemű, jámbor szolgája iránt bizonyos esetekben váratlan módon nyilvánul meg, de nem mindig látható evilági állapotából. Allah Küldötte (ﷺ) elmagyarázta:

„Ummámban vannak olyanok, akik ha Allahtól a Paradicsomot kérik, megadná nekik; de ha Allahtól valamilyen evilági dolgot kérnek, azt nem adná meg nekik irántuk való figyelmességből.”[89]

Új tulajdonságok kialakítása, amelyek jó jellemet építenek, lehetséges erőfeszítéssel és fegyelemmel. A Próféta (ﷺ) maga is kérte Allahot, hogy a legjobb viselkedésre és erkölcsre vezesse őt, és tegye számára lehetővé, hogy gyakorolja ezeket. Azt mondta:

„Ó Allah, vezess engem a legjobb viselkedésre; senki nem tud a legjobbhoz vezetni, csak Te. És tartsd távol tőlem a rossz viselkedést, senki nem tudja távol tartani, csak Te.”[90]

Allah Küldötte (ﷺ) a legjobb példát mutatta ebben a tekintetben. Általános tanácsa azoknak, akik érdeklődtek, az volt:

„Mondd: »Hiszek Allahban«, majd légy becsületes.”[91]

Ez a tömör válasz megmutatja, hogy a hit egyedül, vagy a hit kijelentése nem elégséges, és hogy a szavakat tettek kell, hogy bizonyítsák. A muszlimnak becsületesnek kell lennie minden ügyében, különösen Teremtőjével szemben körültekintő engedelmesség és őszinte szolgálat által. Majd őszinte, etikus és figyelmes kell, hogy legyen minden emberrel és teremtménnyel.

„Aki szeretne megmenekülni a Tűztől és belépni a Paradicsomba, annak úgy kell találkoznia a halállal, hogy hisz Allahban és az Utolsó Napban, és úgy kell cselekednie az emberekkel, ahogy szeretné, hogy vele cselekedjenek.”[92]  

„Egyikkőtöknek sem teljes a hite, amíg nem szeretné (kívánja) azt a hittestvérének, amit saját magának szeretne (kíván).”[93]

„Ne gondoljátok semmilyen jótettről, hogy jelentéktelen, még azt sem, ha testvéretekkel találkoztok derűs arckifejezéssel.”[94]

„Allah Bőkezű és szereti a bőkezűséget; és Ő szereti a magas erkölcsöt és gyűlöli az alacsony erkölcsöt.”[95]

„A képmutatónak három jele van: ha beszél, hazudik, ha ígér, megszegi ígéretét, és amikor megbízzák valamivel, becsap.”[96]

A Próféta (ﷺ)  saját szavai mellett vannak olyan hadíthok is, amelyekben jellemét azok írták le, akik ismerték. Most lássuk a Próféta szolgája, Anasz bin Malik (Allah legyen vele elégedett) szavait:

„Allah Küldötte () szolgálatában maradtam tíz évig. Soha nem mondta nekem «Uff». Amikor csináltam valamit, soha nem kérdezte meg tőlem, «miért tetted ezt?» és amikor nem tettem meg egy feladatot, soha nem kérdezte meg, «miért nem tetted meg ezt?». És Allah Küldötte () volt a legjobb jellemű minden ember közt. És (a legkiválóbb tulajdonságokkal rendelkezett, annyira, hogy) soha nem éreztem selyemruhát, sem tiszta selymet vagy bármi mást, ami lágyabb lett volna Allah Küldötte () tenyerénél. És nem éreztem sem a mósuszt, sem más illatot édesebb illatúnak, mint Allah Küldöttének () verejtéke.”[97]

Felesége, Áisa (Allah legyen vele elégedett) azt felelte egy embernek, aki kérdezte őt:

„Allah  prófétájának (ﷺ) jelleme a Korán volt.”[98], ez azt jelenti, hogy a Korán tanításai szerint élt. Azt is mondta:

„Allah Küldötte () soha nem ütött meg senkit a kezével, egy nőt vagy egy szolgát sem, csak ha harcolt Allah ügyéért. És soha nem állt bosszút senkin, aki neki ártott, csak ha Allah tilalmát megszegték, akkor a Magasztos és Dicsőséges Allahért állt bosszút.”[99]

A Próféta () azt mondta:

„Allah kinyilatkoztatta nekem, hogy szerénynek kell lenni, ezért senki ne legyen öntelt a másik irányában, és senki ne zsarnokoskodjon a másik felett.”[100]

A figyelmesség mások iránt mindennapi viselkedésében is észrevehető volt. Amikor az embereket vezette imában, röviden tette, hogy ne okozzon nekik nehézséget, viszont amikor egyedül imádkozott, meghosszabbította imáit, különösen éjszaka. Amikor hallott valami kifogásolhatót valakiről, nem említette nevét nyilvánosan, csak annyit mondott:

„Mi a baj azokkal az emberekkel, akik ezt és ezt mondják?”[101]

Aggodalmát fejezte ki követői iránt és a muszlimok jövője iránt, és figyelmeztette őket, hogy vigyázzanak, és ne essenek olyan gyakorlatokba, amelyek egyéni bukáshoz vagy kollektív hanyatláshoz vezetnek:

„Nem a szegénységtől féltelek titeket, hanem az evilági növekedésben való versengéstől féltelek titeket. És nem a hibától féltelek titeket, hanem a határozott szándéktól.”[102]

Nyilvánvaló volt a minden emberrel való törődése abból, hogy sajnálta azokat, akik elutasították igaz és igazságos üzenetét, és helyette a Pokolba és az örök megbánásba vezető utat választották.

A jó jellemű embert úgy írta le, mint aki nem sértett, irigy vagy kapzsi, nem zavarja az embereket, és elkerüli a sértést és a pletykát. Szerény, méltóságteljes, őszinte, türelmes és barátságos. Foglalkozik az emberekkel, de nem tolakodó; igyekszik az emberek kedvében járni, kedves, hálás és szimpatikus, de nem naiv. Elkötelezett, elszánt, éber, és kemény is tud lenni, ha szükséges. Ilyen volt Allah Küldöttének ()  személyisége, aki a való élet eseményeinél tanúsított ébersége miatt figyelmeztetett:

„A hívőt nem harapják meg ugyanabból a lyukból kétszer.”[103]

Azt javasolta:

„Akit szeretsz, szeresd mérsékelten, mert lehet, hogy egy nap gyűlölni fogod. És akit gyűlölsz, gyűlöld mérsékelten, mert lehet, hogy egy nap szeretni fogod.”[104] 

Emellett megmutatta a muszlimoknak a helyes irányt a következőképpen:

„Aki ad Allahért és visszatart Allahért,  szeret Allahért és gyűlöl Allahért és házasodik Allahért, az teljessé tette a hitet.”[105]

Allah Prófétája () megmutatta az embereknek, hogy hogyan ismerhetik fel önmagukban a jámborság, illetve a rosszcselekedet jeleit:

„Az igazságosság az jó erkölcs, és az igazságtalanság  az, amit megtenni habozol, és amiről nem szeretnéd, hogy az emberek felfedezzék.”[106]

Saját példáján keresztül tanított, de útmutatásai és tanácsai további hangsúlyt adtak.

„Ne legyen ártalom (senkinek) és ártalmazás (viszonzás).”[107]

„Aki közületek egy elvetendő dolgot lát, az változtasson rajta a kezével, ha nem képes erre, akkor változtasson rajta a nyelvével (beszéddel), ha nem képes erre, akkor változtasson rajta a szívével, és ez a leggyengébb hit!”[108]

„Az a hívő, aki az emberek közt jár és türelmesen viseli a sértegetéseiket, nagyobb jutalmat kap, mint az a hívő, aki nem megy az emberek közé és nem viseli türelmesen a sértegetéseiket.”[109]

„Ne tudassam-e veletek, hogy ki a legjobb tanú? Az, aki  tanúskodik, még mielőtt kérik erre.”[110]

„Könnyítsetek, és ne nehezítsetek! Hozzatok örömhírt és ne riasszátok el az embereket!”[111]

„Allah legyen könyörületes azzal az emberrel, aki elnéző, amikor elad, elnéző, amikor vásárol, és elnéző, amikor fizetést vár.”[112]

„A könyörületeseket a Könyörületes könyörületben részesíti. Legyetek hát könyörületesek azokkal, akik a földön élnek, és megkönyörül rajtatok az, Aki az égben van.”[113]

„Óvakodjatok a rossz feltételezéstől! Bizony a rossz feltételezés a leghazugabb beszéd. Ne keressétek egymás hibáit, és ne kémkedjetek! Ne vetélkedjetek, és ne irigykedjetek egymásra! Ne gyűlölködjetek és ne fordítsatok hátat egymásnak! Legyetek – ó Allah szolgái – testvérek!” [114]

„Az ember iszlámjának tökéletességéhez hozzátartozik, hogy nem foglalkozik azzal, ami nem rá tartozik.”[115]

 „Aki hisz Allahban és az Utolsó Napban, az jót mondjon, vagy hallgasson.”[116]

„Hazugságnak számit, az ha az ember elmond mindent, amit hall.”[117]

„Ó ti muszlimok közössége, amely csak a nyelve által vált muszlimmá, ám a szívébe még nem költözött a hit, ne ártsatok a muszlimoknak, ne sértegessétek a muszlimokat, ne kövessétek a gyengeségeiket és hibáikat, mert az aki kutatja a testvérének a hibáit, annak Allah is kutatni fogja az ő hibáit, és akinek Allah kutatja a hibáit azt lefogja leplezni, még akkor is ha a házának a legbelsőbb mélyén van.”[118]

„Ha valaki megsért titeket és egy olyan hibával jellemez titeket, amellyel ti nem rendelkeztek, ne jellemezzétek őt olyan hibával, amilyen nincs neki. Hadd szerezzen bűnt, és ti pedig jutalmat; és ne átkozzatok senkit.”[119]

Allah Küldötte () a toleranciát, a megbocsátást és a bosszú elkerülését hirdette. Azt mondta:

„Valóban, Allah kedves és szereti a kedvességet. A kedvességért olyat ad, amit a durvaságért nem ad.”[120]

„Egy család sem engedékeny anélkül, hogy az ne lenne számukra hasznos.”[121]

„Allah növeli tisztességben azt a szolgáját, aki megbocsát másoknak.”[122]

Megbocsátotta azt, ha valaki sértően viselkedett vele személyes dolgokban, de ha a kihágás Allahnak való engedetlenség vagy mások felé történő igazságtalanság volt, akkor kifejezte nemtetszését és haragját, és nem habozott megtenni a megfelelő lépéseket. Ezt tükrözik a megbánást nem tanúsító bűnösökhöz intézett figyelmeztetései:

„Azok az emberek, akik legkegyetlenebb büntetést adják az evilágon, őket fogja a legkegyetlenebb módon megbüntetni Allah a Feltámadás Napján.”[123]

„A Feltámadás Napján a legszigorúbban megbüntetett emberek az igazságtalan vezetők lesznek.”[124]

„Féljétek azoknak a fohászait, akikkel igazságtalanság történt, még ha hitetlenek is, mert semmi nem rejti el ezeket (a fohászokat Allahtól).”[125]

„Minden áruló árulásával arányos zászlóval lesz megjelölve a Feltámadás Napján.”[126]

„Az egyik dolog amit az emberek a korábbi próféták szavaiból megtanultak, az: »Amíg nem szégyelled magad, tégy, amit akarsz.«”[127]

„A legrosszabb ember az, akit mások egyedül hagynak, gonoszságától félve.”[128]

Allah Küldöttének () a következő élet büntetéseiről szóló figyelmeztetései egyensúlyban vannak azokkal az útmutatásokkal, hogy hogyan kerüljük el őket, és hogy juthatunk be a Paradicsomba megfelelő istenszolgálat és jótettek segítségével. Ha tanulmányozzuk és elmélkedünk rajta, kiderül, hogy a Próféta () útmutatása mindent magába foglaló, kiegyensúlyozott és teljes. Különböző módszereket használt a különböző kérdések kezelésére, mert a helyzetek és a személyiségek különböznek. Megjegyezte:

„Valóban, a vallás könnyű, és senki nem fogja a vallást megnehezíteni anélkül, hogy túlságosan nehézzé ne válna neki. Ezért tegyétek, ami jó, tegyetek erőfeszítést a tökéletességért, fogadjátok a jó hírt (a jutalomról), és kérjetek segítséget az imában reggel, délután és az éjszaka egy részében.”[129]

 

Tettek és istenszolgálat

Allah kijelentette a Koránban, hogy az emberi lény teremtésének célja az Ő imádata[130] és kijelentette azt is, hogy azért adott az embernek életet a földön, hogy próbára tegye őket, hogy ki az, akinek a legjobbak a tettei,[131] vagyis azok a cselekedetek, amelyekkel az a szándékuk, hogy Őt szolgálják. Mert minden tett, amelyet az ember azért kerül el, hogy Allah elfogadását keresse, az is istenszolgálat lesz. Azonban a Próféta () megerősítette, hogy nem Allahnak hasznos az, ha a teremtményei Őt szolgálják, és ha ezt visszautasítják, az a legkisebb ártalmat sem okozza Neki. Valójában a szolgáinak hasznos, ha szolgálják és engedelmeskednek Neki, mind az evilágon és a következőben, és ez a Teremtő határtalan könyörületének egy újabb megnyilvánulása. Minden erőfeszítés, amelyet az Ő útján végzünk, hasznos eredményt hoz. Csak néhány példát hozunk arra, amit a Próféta () mondott az ok-okozat összefüggésekről az istenszolgálat tekintetében:

„Nem gyűlik össze egy csoport ember sem Allahot emlegetni anélkül, hogy ne vennék őket körül az angyalok, ne borítaná be őket a könyörület, rájuk ne szállna a nyugalom, és Allah ne említené meg őket azok között, akik Nála vannak.”[132]

„Olvassátok a Koránt, mert a Feltámadás napján közben fog járni azokért, akik olvassák.”[133]

„Az, aki szépen és folyékonyan olvassa a Koránt, a nemes és a tisztahitű angyalok közé kerül. És az, aki úgy olvassa a Koránt, hogy gyakran megakad benne (mivel nehéz neki), dupla jutalmat fog kapni.”[134]

„Az öt (kötelező) ima, a Pénteki (ima) a következő péntekig és Ramadán (böjtölése) a következő Ramadánig eltörli azt, ami köztük történt, ha valaki elkerüli a nagy bűnöket.”[135]

„Vedd ki a vagyonodból, ami jár a szegényeknek, mert az megtisztítja a vagyonodat.”[136]

„A böjtölőnek a fohásza, böjtje megtörésekor nem utasíttatik vissza.”[137]

„Egy Umrától a következőig Umráig eltörlődnek (a bűnök) ami köztűk van, és egy bűntelen Hadzs jutalma nem más, mint a Paradicsom.”[138]

„A legjobb ima a kötelező imák után az éjszakai ima.”[139]

„Urunk, Áldott és Magasztos, minden éjjel leszáll a legalacsonyabb égig, amikor az éjszakából csak egyharmad maradt, és azt mondja: »Ki az, aki fohászkodik Hozzám, hogy válaszoljak neki? Ki az, aki kér Tőlem, hogy megadjam neki? Ki az, aki az Én bocsánatomat kéri, hogy megbocsássak neki?«”[140]

Mindegyik a fenti elbeszélésekből azt mutatja, hogy a tudatos engedelmesség motiválta istenszolgálati cselekedetek hasznos eredményekkel járnak. Mohamed Próféta () azért említette ezt az ok-okozati összefüggést, hogy bátorítsa a hívőket, hogy jól használják ki az időt, a képességeiket, az eszközöket és lehetőségeket, amelyekkel rendelkeznek, hogy kívánatos és előnyös dolgokat érjenek el.

Más hadíthok elmondják, hogy a legjobb és Allah által legszeretettebb tettek azok a vallási kötelességek, amelyeket Ő elrendelt, ezért mindig ezeket kell a hívőnek először elvégeznie. E kötelességek megtételével lehet a legnagyobb hasznot elérni, és egyiket sem lehet helyettesíteni bármilyen önkéntes cselekedettel. Amikor a muszlim elvégzi vallási kötelességeit, figyelmesen betartva követelményeiket és feltételeiket, ezzel megtisztítja magát a hanyagságtól és bőséges jutalomban lesz része Allahtól.

Miután elvégezte a kötelező istenszolgálatokat, az ember elindulhat további haszonért, és így még közelebb kerül Allahhoz.

A Próféta () közölte, hogy:

„A Fenséges Allah mondta: »Aki az Én egyik pártfogómmal (engedelmes szolgámmal) ellenségként bánik (utálja őt), az ellen háborút hirdetek. És nem közeledik egy szolgám sem Hozzám olyannal, ami kedvesebb lenne Számomra, mint az, amit előírtam neki (a kötelező cselekedetekkel). És a szolgám addig-addig közeledik Hozzám a szorgalmi cselekedetekkel (önkéntes istenszolgálatokkal), amíg megszerettem. És amikor megszeretem, akkor Én leszek a hallása, amellyel hall, és a látása, amellyel lát, és a keze, amellyel lecsap, és a lába, amellyel jár. S ha kér Tőlem, bizony megadom azt neki, és ha menedéket kér Nálam, bizony megadom neki a menedéket.«”[141]

Az istenszolgálat azonban nem korlátozódik az ima, böjt, zarándoklat és hasonló formális rítusokra. Mindaz, ami tetszik Allahnak a szavakból, tettekből, viselkedésből és szándékból, istenszolgálat. Ide tartozik az Allah által elrendelt helyes viselkedés: őszinteség, az igazságtalansággal való szembeszegülés, az emberek tisztelete és jó bánásmód velük szemben, a tudás tanítása, tanácsadás, az ártalom megelőzése és a haszon terjesztése; mindez az istenszolgálat formájává válhat, ha a hívő Teremtője elfogadásáért teszi. A Próféta () sok hadítha mutatja, hogy az iszlámban az istenszolgálat fogalma kiterjedt, és sok mindent magába foglal. Azt mondta például:

„Aki az özvegyek és szükséget szenvedőkért (segítségéért) fáradozik, az olyan, mint a harcos Allah útján, vagy mint aki éjjel imádkozik, és nappal böjtöl.”[142]

„Minden jótett adomány, és aki a jóhoz vezet, az olyan, mint aki megteszi.”[143]

„Nincs olyan muszlim, aki egy fát vagy egy magot ültet, amelyről egy ember, állat vagy madár eszik, hogy ne számítana neki adományként.”[144]

„A legjobb tettek között van a hívő boldoggá tétele; kifizetni az adósságát; megadni a szükségletét; könnyíteni a problémáin.”[145]

Így érthető, hogy Allah közelségét elsősorban a neki tetsző viselkedéssel lehet elérni. A cél eléréséhez szükséges módszereket a Korán írja körül, és a Szunna tárgyalja részletesen. A Próféta () azonban rámutatott, hogy a jótett egyedül nem elégséges. Ezt a helyes szándék kell, hogy kísérje, ami azt jelenti, hogy az egyetlen cél Allah elégedetsége, és semmi más. Így lesznek az ember tettei istenszolgálatok, és így válnak ki a megszokásból vagy képmutatásból tett dolgok közül. A Próféta () figyelmeztetett:

„A tettek csakis a szándék alapján (ítéltetnek meg), és minden embert csakis az illet meg, amit szándékozott.”[146]

Tehát ha Teremtője elégedettsége volt a szándéka, akkor megkapja ezt az elismerést és jutalmat, és ha evilági célja van, mint a dicséret és elismerés, akkor megkapja az evilágon, amit akar, de Allah elismerése és jutalma nélkül, mert az Ő igazsága pontos és tökéletes.

A Szunnának ezen aspektusa a hívő egész életét magába foglalja. A Koránban Allah utasította Küldöttjét:

„És mondd: »Cselekedjetek! Allah látni fogja a tetteiteket és az Ő Küldötte is és a hívők. Majd a láthatatlan és a látható világot Tudója elé vitettek. És Ő tudatni fogja veletek mit cselekedtetek.«” [A Kegyes Korán értelmezésének fordítása, 9:105]

Tehát a Próféta () azt tanácsolta a követőinek, hogy használják ki jól a képességeiket, és ha találnak szabadidőt, növeljék pozitív és konstruktív erőfeszítéseiket:

„Két áldás van, amelyet sok ember elpazarol: az egészség és a szabadidő.”[147]

És azt mondta nekik:

„Féljétek Allahot, bárhol vagytok, és a rossz után tegyetek jót; az el fogja törölni (a rosszat). És az emberekkel bánjatok jól.[148]

 „Egy férfi megkérdezte Allah Küldötét: »Kik a legjobb emberek?« (A Próféta) azt felelte: »A legjobb emberek azok, akiknek az élete hosszú és tetteik jók.« (Az ember) Megkérdezte: »És kik a legrosszabb emberek?« (A Próféta) azt felelte: »A legrosszabb emberek azok, akiknek az élete hosszú és a tetteik rosszak«.”[149]

Kötelessége volt átadni az embereknek, hogy milyen tettek tetszenek Allahnak, és tudatni velük, hogy erőfeszítést kell tenniük hitük bizonyítására. Ezt a legteljesebb módon tette meg. Akik hívőnek állítják magukat, rájuk marad annak megerősítése, ahogy Allah világosan kijelentette, hogy mindkét oldalt felelősség terheli:

„Őrá csak az tartozik, ami rárakatott és rátok az, ami rátok terheltetett.” [A Kegyes Korán értelmezésének fordítása, 24:54]

Hogy egy dolgot az ember a leghatékonyabb módon tudjon megtenni, ahhoz megfelelő tudás szükséges. Különösen azt kell tudnia, hogy hogyan tudja biztosítani Allah elfogadását és jutalmát, ahogy a Küldött ()  megerősítette és hangsúlyozta:

„A tudás keresése előírt kötelezettség minden muszlim számára.”[150]

„Aki a tudás keresése céljából útrakel, annak Allah könnyűvé teszi az utat a Paradicsomba.” [151]

„Aki útnak indul tudásszerzés céljából, Allah megkönnyíti számára a Paradicsomba vezető utat. Az angyalok leeresztik szárnyaikat a tudás keresőjének, és elégedettek azzal, amit tesz. A mennyek és a föld, még a hal az óceán mélyén is bocsánatot kér számára. A tanult ember felsőbbsége a szokásos istenimádónál olyan, mint a hold a többi bolygó felett. A tanult emberek a próféták örökösei; a próféták sem dínárt, sem dirhemet nem hagynak maguk után, csak a tudást, és aki megszerzi, az valóban nagy részt szerzett”[152]

„Allah tegye ragyogóvá annak az embernek az arcát, aki hall tőlem egy mondatot, és átadja úgy, ahogy hallotta. Lehet, hogy aki hallja, jobban érti, mint az, aki átadta.”[153]

„Annak aki a jó útra hív, ugyanannyi jutalma lesz, mint mindazoknak a jutalma, akik követik, anélkül, hogy az ő jutalmuk bármennyivel csökkenne.”[154]

A Próféta () mindig bátorított a tudás keresésére és tanítására. Ez a történelem kutatását, az eseményeket irányító természeti törvények megértését, a föld fejlődésének kutatását is magába foglalta az emberiség javára. Minden területen szakértőkre van szükség: a nyilvános és privát viselkedés, a fegyelmezett és diplomatikus párbeszéd technikái, a jelenlegi valóság megismerése, a létező helyzetek figyelembevétele, a jogszabályok mögött húzódó célok felismerése, és a megfelelő feltételek megteremtése a tettek elfogadásához.

A Korán és a Szunna szerint két feltételnek kell, hogy megfeleljen egy tett, hogy Allah elfogadja:

1) helyesség, tehát törvényes cselekedetnek kell lennie, amelyet Allah és a Küldötte () által előírt módon kell elvégezni, és

2) őszinteség, tehát hogy csakis Allah elfogadásáért tették meg. Ezért figyelmeztetett a Próféta (ﷺ):

„Lehet, hogy egy böjtölő semmit nem nyer a böjtjéből, csak éhséget, és lehet, hogy aki éjszaka imádkozva áll, semmit nem nyer éjszakái imájából, csak az ébrenlétet.”[155]

És: „Aki újítást vezet be a mi vallásunkba, ami nem része annak – az el lesz utasítva.”[156]

A munka és az istenszolgálat tekintetében az egyik legjelentőségteljesebb és leglényegesebb információ a következő:

„Az Allah által legszeretettebb tettek a rendszeresek, még akkor is, ha kevesek.”[157]

  „Ó emberek! Tegyétek meg azokat a jó cselekedeteket amelyekre képesek vagytok, mert Allah nem fárad bele (megjutalmazni ezeket), amíg ti nem fáradtok bele. És valóban, az Allah által legszeretettebb tettek a rendszeresek, még akkor is, ha kevesek.”[158]

„Valóban, Allah elrendelte a tudatosságot minden dologban.”[159]

„Allah szereti, ha valamelyikőtök tesz valamit, azt jól teszi meg.”[160]

„Allah szereti, ha valamelyikőtök tesz valamit, pontosan teszi meg.”[161]

„A Magasztos Allah azt mondta: »Én Önmagában elégséges vagyok, nincs szükségem társra. Tehát aki tesz valamit Értem és valaki másért, Én elhagyom őt és a társítását.”[162]

„Nincs engedelmesség egy teremtménynek, a Teremtővel szembeni engedetlenségben.”[163]

„Aki Allah elfogadását keresve megharagítja az embereket – Allah megszabadítja őt az emberektől való függéstől, és aki az emberek elfogadását keresi Allah megharagításával – Allah őt az emberekre hagyja.”[164]

„Ha egy szolga megbetegszik vagy utazik, (Allah) ugyanazt írja fel neki, amit tenni szokott, amikor egészségesen otthon volt.”[165]

„Aki őszintén mártíromságot kér Allahtól, az el fogja érni a mártírok szintjét, még akkor is, ha a saját ágyában hal meg.”[166]

„Ha egy ember meghal, tettei véget érnek, három kivételével: a folyamatos adakozás, a hasznos tudás (amit hátrahagyott), és egy jámbor gyermek, aki fohászkodik érte.”[167]

Néhány társa megkérdezte a Prófétát () az elrendelésről – van-e egyáltalán bármilyen haszna a jó cselekedetének, ha egyszer Allah már elrendelte, hogy ki kerül a Pokolba és ki kerül a Paradicsomba. Ő ()  azt felelte:

„Cselekedjetek, mert mindenkinek meg van könnyítve az, amire meg lett teremtve. (...)Majd elrecitálta nekik: »Aki ad és féli Istenét, és igaznak tartja a Legjobbat, annak megkönnyítjük a legkönnyebb sorshoz vezető utat. De aki fösvény és öntelt, és hazugságnak tartotta a Legjobbat, annak megkönnyítjük a legrosszabb sorshoz való jutást.« [A Kegyes Korán értelmezésének fordítása, 92:5-10][168]

Úgy értette, hogy Allah minden ember sorsát egy ok miatt rendeli el, és az az ok az ő szándéka a földi élete során. Az isteni tudás arról, hogy minden egyén mit fog tenni élete során nem befolyásolja döntése és cselekedete szabadságát, mert ő maga nem tudja, hogy Ura mit rendelt el, és ezért ő teljesen felelős saját döntéséért. Ha egy ember rosszat szándékozik tenni Teremtője útmutatása és figyelmeztetése ellenére, Allahnak ez nem tetszik, és magára hagyja őt, hacsak nem tart bűnbánatot és kér bocsánatot. És ha valaki helyeset és jót szándékozik tenni, Allah segít neki ezt elérni, és megszerezni ennek jutalmát.

A Próféta () bátorította az embereket, hogy keressék a tudást. Megmutatta, hogy minden egyes ember egyedi tulajdonságait hogyan lehet felhasználni és a megfelelő irányba vezetni. Erre utalt, amikor azt mondta: „Mindenkinek meg van könnyítve az, amire meg lett teremtve.” Ő nemcsak a Paradicsomról és a Pokolról beszélt, hanem az egyéni különbségekről is, amelyeket ki kell fejleszteni, finomítani, eltávolítani a rossztól, és az emberiség szolgálatába állítani.

Ő () megalapozta a tudás megszerzése, alkalmazása és megvalósítása alapelveit és szisztematikus módszertanát.[169] A társak túlzásra való hajlamait ellenőrizte és helyreigazította. Mind az alapvető, mind a másodlagos kérdéseknek megfelelő figyelmet adott, mert mindezek a vallás részei, de az alapok mindig prioritást élveztek, mivel ezekre épül az összes többi javítás. A muszlimoknak soha nem volt megengedve, hogy annyira aggódjanak az eszközökön és a módszereken, hogy elfelejtsék nagyobb céljaikat.

A Szunna, ha intelligens és kiegyensúlyozott módon értik és alkalmazzák, minden ügyet rendbe tesz, a személyes és társadalmi etikettől a kormány politikájáig és a nemzetközi kapcsolatokig. Ez a kulcsa minden jónak és kívánatosnak, az alapja egy felsőbb rendű civilizációnak és az út a sikerhez az evilágon és az eljövendő életben.

 

A Próféta () fohászai

A muszlimok mindig arra kaptak bátorítást, hogy tanulják és mondják azokat a fohászokat, amelyeket Allah Küldötte ()  tanított vagy mondott, nemcsak azért mert szavai megfelelőek, mindent magukba foglalnak és nyelvészetileg ékesszólóak, hanem mert természetesen ő tudta a legjobban, hogy az univerzum Teremtőjét hogyan kell megszólítani. A Próféta () viselkedése, amikor magasztos Urát szólította, szintén fontos: alázatossága és őszintesége, az emberi tökéletlenség elismerése, hálája a kegyekért és áldásokért, lélekjelenléte és koncentrációja, udvarias sürgetése és ragaszkodása, és bizalma Allah bölcsességében és válaszában. Mindez szintén a Szunna jelentős jellemzője.

Ha helyesen alkalmazzuk, a fohász hatásos eszköz a vágyak elérésére és a félelmetes elkerülésére. Allah Küldötte ()  magyarázatot és utasítást adott róla:

„Semmi nem változtatja meg a sorsot, kivéve a fohász(…).”[170]

„Aki szeretné, hogy Allah feleljen neki nehézség és csapás idején, az sokat fohászkodjon a könnyebbség idején.”[171]

„Három fohász feleletet kap: a szülő fohásza gyerekéért, a böjtölő fohásza, és az utazó fohásza.” [172]

„Három fohász kétségtelenül feleletet kap: annak a fohásza, akivel igazságtalanság történt, az utazó fohásza, és a szülő fohásza gyerekéért.”[173]

„Ne fohászkodjatok önmagatok ellen, és ne fohászkodjatok gyermekeitek ellen, és ne fohászkodjatok szolgáitok ellen, és ne fohászkodjatok vagyonotok ellen.”[174]

„Senki ne kívánja magának a halált egy baj miatt, ami elérte őt, de ha mindenképpen ezt akarja tenni, akkor mondja inkább: »Ó Allah! Adjál nekem életet, amíg tudod, hogy jó számomra az élet, és küldj engem a halálba, amikor tudod, hogy jó a halál számomra!«”[175]

Nyilvánvaló azonban mind a Próféta () életrajzából, mind az iszlám korai történelméből, hogy a Szunna nemcsak a fohászt tanítja. Erős tudásra alapuló megfelelő erőfeszítéssel együtt kell alkalmazni. Mind a fizikai erőfeszítés, mind a fohász okok és eszközök a vágyott hatás elérése érdekében bármilyen esetben, és bármelyik elhagyása gyengíti azt az erőt, amely meghatározza a kimenetelt. Például a bűn megbocsátását nem lehet elérni, csakis bűnbánattal, megbánással, és azzal az elhatározással, hogy az ember soha nem tér vissza a törvénysértéshez, kiegészítve hosszú, őszinte fohásszal Allahhoz a megbocsátásáért. Az ember bármilyen cselekedetéhez megfelelő tervezés, felkészülés és kemény munka szükséges, amelyet kiegészít az Allahhoz való fohászkodás. Hasonlóképpen az elmélyült hívő menedéket keres Allahnál a rossztól, miközben mindent megtesz, hogy elkerülje; és kéri Allahtól a Paradicsomot, míg keményen küzd azért, hogy jótettekkel elnyerje.

Allah Küldötte () maximálisan kihasználta a fohászt, mint legjobb erőfeszítései lényeges kiegészítőjét az ok-okozati törvény szerint. Módszere az volt, hogy keményen küzdött, míg támogatást és segítséget kért Allahtól, mivel a megfelelő tett és az állhatatos fohász a siker legerősebb okai. Ezért kért és dolgozott, könyörgött és fáradozott; majd választ és segítséget kapott.

Időről időre Allah próbára teszi szolgái türelmét hosszabb nehéz körülményekkel. Amikor semmi mást nem tehet az ember, hogy megváltoztassa a helyzetet, Allah segítségét buzgó fohásszal kell kérni. Az embernek soha nem szabad abbahagynia a fohászt, azt gondolva, hogy a válasz lassan, vagy soha nem jön el, mert Allah bizonyosan válaszolni fog. Allahnak tetszik a folyamatos fohász, amely megmutatja, hogy az ember bízik Benne; megjutalmaz érte, lelki nyugalmat ad, és úgy és akkor válaszol amikor () Tudja, hogy az embernek a legjobb. Küldötte () ezt a következőképpen magyarázta el:

„Egy muszlim sem fohászkodik Allahhoz olyan fohásszal, amely nem tartalmaz bűnt vagy ami megszakítaná a családi kapcsolatokat, hogy Allah ne adná neki az egyiket a három dolog közül: közvetlen válasz fohászára, vagy jutalma növekedése a túlvilágon, vagy egy rossz megelőzése, amely lesújtott volna rá, amely egyenértékű (fohászbeli erőfeszítésével).”[176]

Azt is mondta:

„A szolga Urához akkor van a legközelebb, amikor leborul (az imában), ezért (akkor) sokat fohászkodjatok.”[177]

Bár Allah magasztos és magasan felette áll a teremtett világnak, a muszlim akkor kerül Hozzá a legközelebb, amikor arca a földön van őszinte imában és alázatos alávetettségben. Ilyen állapotban fohásza még valószínűbb, hogy elfogadást nyer, mint általában.

A Prófétai fohász szavai magától értetődően tükrözik az ideális kapcsolatot az odaadó, hívő ember és Teremtője között. De sokkal többről van itt szó azonban, mint ékesszóló kifejezések és megindító érzések. Megmutatják a Szunna belső dimenzióját, ami útmutatásul és irányításul szolgál minden ember életében. Amit a Próféta () kért Urától, az mind értelmes, értékes és érdemes mind a jelenlegi életben, és az eljövendőben. Emellett ismerte a gonosz alattomos megjelenési formáit, amellyel szemben védelmet kért Urától.

Allah Küldötte () pontosan tudta, hogy mit kérjen, és hogyan kérje. A Szunna ezen elemének tanulmányozása egyértelműen megmutatja, hogy mi az, amit mindenkinek meg kell próbálnia elkerülni, és melyek azok a nemes célok, amelyre vágynia, amelyért küzdeni és dolgozni kell minden hívőnek, illetve tulajdonképpen minden emberi lénynek a földön.

Allah Küldötte () meghatározta ezeket a célokat és tudatta másokkal saját fohászain keresztül, amelyeket figyelmesen lejegyeztek társai, megjegyezték, majd megtanították, mint a dinamikus Szunna része, ami civilizálta a világot. Alázatosan dicsérte, majd megszólította Urát:

Ó, Allah, én a Te szolgád vagyok, a szolgád és szolgálólányod gyermeke, a sorsom a Kezedben van, s a Te döntésed ítél felettem. Minden olyan névvel kérlek, amely a Tiéd, s amelyekkel magad megnevezted, vagy lebocsátottad a Könyvedben, vagy, amelyeket valamelyik teremtményednek megtanítottál, vagy amit Magadnál tartottál a rejtett dolgok között, hogy a Korán legyen a szívem tavasza, a keblem világossága, s a szomorúságom eltörlője, s a gondom megoldása.”[178]

„Ó Allah, bocsáss meg nekem, könyörülj rajtam, vezess engem, adj nekem jólétet, és láss el engem.”[179]

„Ó Allah, tedd jóvá számomra a vallásom, ami ügyeim védelmezője, és tedd jóvá evilágomat, amelyben az életben maradásom van, és tedd jóvá túlvilágomat, ahová visszatérek. És az életet számomra tedd növekedéssé minden jóban és a halált tedd nekem megnyugvássá minden gonosztól.”[180]

„Uram, segíts nekem és ne segíts senkit ellenem. Adj nekem győzelmet és ne adj győzelmet felettem. Tervezz nekem kedvezve és ne tervezz másoknak ellenem. Vezess engem és tedd a vezetést könnyűvé nekem; és segíts nekem mindenki ellen, aki elnyomna. Uram, tégy engem olyanná, aki folyamatosan megemlékszik Rólad, aki folyamatosan Téged fél, aki folyamatosan Neked engedelmeskedik, folyamatosan imádkozva és Hozzád visszatérve. Uram, fogadd el a bűnbánatomat, szüntesd meg a sértést ellenem, felelj a fohászomra, alapozd meg a bizonyítékomat, vezesd a szívemet, irányítsd a nyelvemet és távolítsd el a sértettséget a keblemből. Ó Allah, sugalld nekem az értelmes viselkedést, és védj meg engem lelkem rosszától.”[181]

„Ó Allah, rejtsd el hibáimat és töröld el félelmeimet. Ó Allah, védj meg engem (attól ami) előttem és mögöttem, jobb oldalamon és bal oldalamon, és felettem (van). És menedéket keresek Nagyságodnál attól, ami alulról támad meg.”[182]

„Ó Allah, adj a lelkemnek tudatosságot (Rólad) és tisztítsd meg, mert Te vagy a legjobb, aki megtisztíthatja. Te vagy védelmezője és őrzője.”[183]

„Ó Allah, menedéket keresek Nálad a lustaságtól, a gyengeségtől, az adósságtól és a bűntől.”[184]

„Ó Allah, kérem Tőled a vezetést, a jámborságot, a tisztaságot és a megelégedést.”[185]

„Ó Allah, menedéket keresek Nálad a tetteim rosszától és annak a rosszától, amit nem tettem meg.”[186]

 „Ó Allah, menedéket keresek Nálad a próbatétel nehézségétől, a nyomor legalsó szintjétől, a rossz sorstól és az ellenség rosszindulatú öröme elől.”[187]

„Ó Allah, add, hogy a mi szerencsétlenségűnk ne érintse a vallásosságukat, és hogy az evilág ne legyen számunkra a legfontosabb vagy tudásunk felső határa.”[188]

„Ó Allah, menedéket keresek Nálad attól a tudástól, ami nem hasznos, az olyan szívtől, ami nem alázatos, az olyan lélektől, amely nem elégedett és az olyan fohásztól, amire nincs válasz.” [189]

„Ó Allah, menedéket keresek Nálad kegyeid megszűnésétől, attól, hogy megváltozik a jólét, amit Te adtál nekem, a Te váratlan bosszúdtól és mindattól, ami megharagít Téged.”[190]

„Ó Allah, a szívek forgatója, vezesd a szíveket az Irántad való engedelmességre.”[191]

„Ó Allah, adj nekünk Tőled való félelmet, (amely elégséges), hogy megakadályozzon minket a Veled szembeni engedetlenségben, és engedelmességet Neked, ami lehetővé teszi nekünk, hogy elérjük a Paradicsomodat, és a bizonyosságot, ami az evilági csapásokat közömbössé teszi számunkra. Ó Allah, add, hogy élvezzük hallásunkat, látásunkat és erőnket, amíg csak életet adsz nekünk, és add, hogy ezek velünk maradjanak. Add, hogy bosszút állhassunk azokon, akik elnyomnak minket, és támogass minket ellenségeink ellen. Add, hogy a mi szerencsétlenségűnk ne érintse a vallásosságukat, és add, hogy az evilág ne legyen a számunkra legfontosabb dolog, vagy tudásunk felső határa. És ne adj hatalmat felettünk olyanokat, akik nem könyörületesek velünk.”[192]

„Ó Allah, menedéket keresek Nálad a rossz modortól, tettektől és vágyaktól.”[193]

„Ó Allah, menedéket keresek Nálad az aggodalomtól és a szomorúságtól, a bukástól és a lustaságtól, a gyávaságtól és a zsugoriságtól, az adósság szorításától és attól, hogy felülkerekednek rajtam az emberek.”[194]

„Ó Allah, menedéket keresek Nálad a sír kínzásától és az élet és a halál próbatételeitől.”[195]

„Ó Allah, reménykedem a Te könyörületemben, ezért ne hagyj magamra egy szempillantásra sem. És javítsd meg nekem minden ügyemet. Nincs más isten, csak Te.”[196]

„Ó Allah, tedd számomra elégségessé azt, amit Te megengedtél, hogy elkerüljem azt, amit Te megtiltottál, és tégy engem függetlenné a Te kegyedből, hogy ne legyen szükségem senkire, csak Rád.”[197]

„Ó Allah, bocsásd meg nekem, amit megtettem, és amit késleltettem, amit elrejtettem, és amit kimutattam, a túlzást, amit elkövettem, és azt, amit Te jobban tudsz, mint én.”[198]

„Ó Allah, bocsásd meg nekem minden bűnömet, a kicsit és a súlyost, az elsőt és az utolsót, a láthatót és a titkosat.”[199]

„Ó Allah, kérem Tőled az összes jót, amiről tudok, és amiről nem tudok; és menedéket keresek Nálad minden rossztól, amiről tudok, és amiről nem tudok.” [200]

„Ó Allah, kérem Tőled a hasznos tudást, a törvényes ellátást, és az elfogadott cselekedeteket.”[201]

„Ó Allah, kérem Tőled, hogy add nekem a jótettek cselekedetét és a rosszak elhagyását, a szegények szeretetét, és a Te megbocsátásodat és könyörületedet. És ha Te próbát adsz az embereknek, add, hogy meghaljak anélkül, hogy elbuktam volna a próbatételt.”[202]

„Menedéket keresek a Te elfogadásodban a Te haragodtól, a Te megbocsátásodban a Te büntetésedtől. Nem tudlak megfelelően dicsérni Téged; Te olyan vagy, ahogy Te dicsérted Magadat.”[203]

„Ó Allah! Te teremtetted a lelkem, s Te vagy az, Aki elragadod. Tiéd annak élete és halála. Ha életre kelted, akkor őrizd meg, ám ha a halálba küldöd, akkor bocsáss meg neki! Ó Allah, én az egészséget kérem Tőled!”[204]

„Ó Allah, add, hogy a legjobb a napjaim közül az a Nap legyen, amikor találkozom Veled, a legjobb az életemből a vége legyen, és a legjobbak a tetteim közül a végsők legyenek.”[205]

Ezek csak néhány azon fohászok közül, amelyek egy kis betekintést nyújtanak az végső Próféta () szívébe, és tükrözik törekvéseit követői és a jövőbeni generációk számára. A többi prófétához hasonlóan emberi lény volt, és rendkívüli eredményei ellenére soha nem állított magáról isteni tulajdonságokat. Az embereket egyedül Isten imádatára hívta, és ragaszkodott ahhoz, hogy őt „Allah szolgájának és küldöttjének” hívják. Engedelmesség és önzetlenség, erőfeszítés és Allahra hagyatkozás által ő és társai egy olyan társadalmat építettek, amely az erős hit és erkölcs alapelveire épül az anyagi haladással kiegészítve – amelyre nem volt példa az emberiség történelmében.

 

 

ÖSSZEGZÉS

 

A Magasztos Allah világosan kijelentette a Koránban, hogy az evilág az egész jelenlegi univerzummal együtt egy nap véget ér, hogy helyet adjon egy új teremtésnek, amelyben az egyensúly és az igazság uralkodik. Ez a végső kor Mohamed ()  prófétaságával kezdődött, és a Feltámadás Órájával fog bezárulni. Nem lesz más isteni írás a Korán után, és más próféta Mohamed ()  után. Egyszer megjegyezte:

„Én és a Végső Óra olyan, mint ez a kettő”[206] és mutatóujját és középső ujját mutatta együtt.

A Próféta Szunnája rögtön a Korán után az iszlám törvénykezés forrása, és mindkettő elengedhetetlen. Azt mondta:

 „Valóban megkaptam a Könyvet, és vele azt, ami hasonlít rá. Azonban eljön majd az az idő, amikor valaki a díványán fekve azt fogja mondani: »Csak a Koránt kövessétek; vegyétek megengedettnek, amit megengedettnek találtok benne, és tilalmasnak, amit tilalmasnak találtok benne.«(…)”[207]

Maga a Korán mondja:

„Aki engedelmeskedik a Küldöttnek az Allahnak engedelmeskedik.” [A Kegyes Korán értelmezésének fordítása, 4:80]

A Szunna velünk marad, mint a Korán Isten által elrendelt kiegészítése. Különböző lehetőségeket tartalmaz a világban bárhol, bármikor előforduló helyzetekre és körülményekre. Megmutatja a leghatásosabb módszereket a siker eléréséhez, amelyek a fontos dolgok tudatos ismeretét igénylik minden nap, minden órában. A Szunnában található jótettek széles skáláján a muszlim megtalálja azt, ami összeegyeztethető az ő társadalmával, és az ő személyes képességeivel. Így nem korlátozza istenszolgálatait a magánéletére, hanem aktívan részt vesz az élet minden törvényes területén, tökéletesíti termelését, pontosságát, ügyességét és megbízhatóságát, és mindeközben őszinte hívőként jutalmat kap. Ugyanakkor haszon és áldás forrásává válik közösségén belül.

Mohamed Prófétát () az univerzum és az emberiség Teremtője választotta ki arra, hogy minden embert a helyes hitre és tiszta életmódra vezessen, amely Neki tetszik, és hogy megmutassa azokat a lehetőségeket és módszereket, amelyek az Ő elfogadásához vezetnek. Nem sajnálta az erőfeszítést és az áldozatot kötelessége megtételében az emberiség hasznára. Általa Isten tudatta, hogy mi az igazság és a hamisság, mi a bölcsesség és a hiba. És általa Isten megmutatta az embernek, hogyan nyerheti el az örök Paradicsomot.

Amit Mohamed Próféta () tanított, az ugyanolyan fontos ma, mint bármikor máskor. A Szunna biztosítja annak a nemes létformának az eszközét, amilyenre Allah az emberi lényeket teremtette. Az egyenes út, amelyre a Próféta () hívott szóval és tettel, egyszerűen kifejezve a legrövidebb út a valódi és örök boldogsághoz. Ez az az út, amely az emberiség Teremtőjével való boldog kapcsolathoz vezet és az Ő határtalan könyörületéhez, értékeléséhez és bőkezűségéhez. Ez egy középút, mérsékelt és értelmes, amely elkerül minden túlzást és szélsőséget. Ez az út becsületességen és őszinte erőfeszítésen alapszik a jelenlegi világban, amely végül teljes jutalomhoz és tökéletes igazsághoz vezet a túlvilágon.

Az iszlám egy teljes életmód, amely egyesíti a hitet és az istenszolgálatot, a törvényes és erkölcsi tanításokat, hogy a legintenzívebb és leghatásosabb eszközt biztosítsa az emberi lélek és az emberi társadalmak tisztítására és finomítására. Más vallásokkal és ideológiákkal ellentétben, amelyek az emberi természet bizonyos aspektusait hangsúlyozza más tulajdonságok kárára, az iszlám igazságos mindhárom képességgel: az ember fizikai, intellektuális és spirituális szintjével egyaránt. Egyedi tulajdonságai közé tartoznak a következők:

  • Az iszlám az egyetlen vallás, amelynek forrása hitelesen megőrződött, és tiszta maradt az emberi változtatástól és beleavatkozástól
  • Isteni Írás, a Korán mentes a mitikus elemektől, amelyek nem összeegyeztethetőek a modern ember világlátásával. Harmóniában van a tudomány megalapozott tényeivel, és világosan megmutatja az univerzum szerzőjének aláírását.
  • A Korán választ ad azokra a kérdésekre, amelyek minden intelligens emberben felmerülnek, az élet értelméről és a halál utáni életről. Az ember megtalálja benne:
  1. Információt a Teremtőről, különösen az Ő tökéletes és abszolút tulajdonságait
  2. A teremtés és a földi élet célját
  3. Az ember kapcsolatát Teremtőjével, embertársaival és általában az univerzummal
  4. Felfedi az ember végső visszatérését Teremtőjéhez a megvizsgálásért, és viselkedésének következményeit.
  • A Korán felemeli az elme szerepét, és azokat, akik nem használják az értelmüket, intellektuálisan hiányosnak ítéli. Ez különbözik sok más vallás tanításától, amely szerint a hit és az ész nem összeegyeztethetőek. A Korán egyedi a tudáshoz való hozzáállásában, előtérbe helyezi a megfigyelést, a tapasztalatot és az értelmet a szokások és a vak elfogadás helyett.
  • Az iszlám hit és gyakorlat természetes és ésszerű. Számításba veszi az ember ösztöneit és képességeit, és kiegyensúlyozott életmódot nyújt, amely kiszolgálja az alapvető fizikai és spirituális szükségleteket. Emellett az iszlám egy ideális példaképet mutat Mohamed Próféta () személyében, akinek az életrajza, a nagy hősök és vallásalapítókkal ellentétben, részletesen le lett jegyezve, és könnyen elérhető tanulmányozás céljára. Az iszlám történelem szintén megmutatta egy ideális társadalom példáját, ahol az igazságot és az átláthatóságot, a törvényt és a könyörületet a valóságban alkalmazták és fenntartották a vallás életben való kifejezéseként.
  • Az iszlám hangsúlyozza az emberi testvériséget, megszüntetve a kasztrendszer, a nacionalizmus és a rasszizmus negatív következményeit, amelyek konfliktusokat hoznak létre és tartanak fenn.
  • Az iszlám az egyetlen olyan vallás, amely ragaszkodik a Teremtő egyedüli imádatához, és teljesen elutasítja bármelyik teremtményének az imádatát. Így felszabadítja az embereket más emberek iránti szolgaságból, és megadja nekik a legmagasabb spirituális feltöltődést és boldogságot, amelyet az ember elérni képes.
  • Az iszlám eltöröl minden közbenjárót ember és Isten között, és megengedi minden embernek, hogy közvetlenül lépjen Vele kapcsolatba, így megszünteti a hierarchiát és más vallási kizsákmányolást, amely a vallások történetét jellemezte évszázadokon keresztül.

 

—    –

 

Allah Küldötte () az emberiséghez küldetett egy teljes útmutatással a hit minden kérdésére és az emberi életben való alkalmazására, hogy mindenki elérje a boldogságot és elégedettséget az evilágon és a túlvilágon. A Koránban és a Szunnában található útmutatást követve az ember teljesen megtapasztalhatja emberi értékét és a teremtmények közötti különleges helyzetét. Ezt megtéve automatikusan harmóniába kerül a teremtett világ többi részével, elnyeri Ura elfogadását, és megkapja a békét és boldogságot egy jobb és tartósabb jövőbeni létformában.

Minden dicséret Allahot illeti, és áldások és béke legyen Mohameddel, az utolsó Prófétával, a társaival és mindazokkal, akik követik az útmutatását az Elszámolás Napjáig.

 

 

REFERENCIÁK

 

Al-Albani, Muhammad Nasiruddin, Szahíh Al-Dzsámi’ Asz-Szaghír, Beirut, Al-Maktab Al-Iszlámi, 1988.

Al-Albani, Muhammad Nasiruddin, Szilszilah Al-Ahadíth Asz-Szahíhah, Rijád, Maktabat Al-Ma’árif, 1995.

Al-Asqalani, Ibn Hajar, Fath Al-Bári bi Sarh Szahíh Al-Bukhári, Beirut, Dár Al-Má’rifah, 1970.

Hamidullah, Muhammad, Bevezetés az iszlámba, Párizs, Iszlám kulturális központ, 1969.

Ibn Al-Qayyim, Muhammad, Zád Al-Ma’ád, Beirut, Mu’asszasszát Ar-Riszálah, 1985.

Ibn Hisham, ʻAbdul-Malik, Asz-Szírah An-Nabawijjah, Kairó, Maktabat Musztafa Al-Bábi Al-Halabi, 1955.

Mazi, Mazhar U., A Szent Korán önmagában nyilvánvaló csodái, Dzsiddah, Abul-Qászim Kiadó, 1998.

Al-Mubarekfuri, Safii-ur-Rahman, Ar-Rahíq Al-Makhtum, Rijád, Dár-usz-Szalám, 1996.

An-Nawawi, Yahya Sharaf, Szahíh Muszlim bi Sarh An-Nawawi, Kairó, Dár Ar-Rajján lit-Turáth, 1987.

Al-Qahtaani, Sa’eed bin ’Ali, Hisznul-Muszlim, Rijád, Iszlámügyi, Waqf, Dáwa és Útmutatás Minisztériuma, H. u. 1420.

Al-Qaradawi, Yusuf, Iszlám felébredés elutasítás és szélsőségesség között, Herndon, USA, Iszlám Gondolkodás Nemzetközi Intézete, 1995.

Al-Qaradawi, Yusuf, A Szunnah, a civilizáció forrása, Kairó, El-Falah, 1998.

Nemzetközi Szahíh, A Korán – Arab szöveg megfelelő angol jelentéssel, Dzsiddah, Abul-Qászim Kiadó, 1997.

Sharafuddeen, Siddiqah, A muszlim fohásza, Dzsiddah, Abul-Qászim Kiadó, 1994.

Al-Umari, Akram Diya, A medinai társadalom a Próféta idején, Herndon, USA, Iszlám Gondolkodás Nemzetközi Intézete, 1995.

Al-Umari, Akram Diya, Asz-Szíra An-Nabawijjah Asz-Szahíhah, Medina, Maktabat Al-’Ulúm wal-Hikam, 1994.

Umm Muhammad, Az Allah által kiválasztott Próféták, Dzsiddah, Abul-Qászim Kiadó, 1992.

Dr. Okváth Csaba Ahmed ʻAbd ar-Rahmán (ford.), A Kegyes Korán értelmi és tartalmi fordítása magyar nyelvre, Fahd Király Kegyes Korán Nyomtatására Alapított Komplexum, 2007.

 

 

TARTALOM

 

 

Előszó

Első rész:

Általános bevezetés

Allah

Iszlám

Prófétaság

Korán

Mohamed (BLV) és a Korán

Hadíth

Életrajz

 

Áttekinthető személyiség

Az odaadó hívő 

Család és közösség tagja 

Vezető, tanító és tanácsadó

Hadseregparancsnok

 

Az események összefoglalása

A prófétaság előtt

A mekkai időszak

A medinai időszak

 

Második rész:

A Próféta szunnájának aspektusai

A hit birodalmában

Viselkedésmód és jellem

Tettek és istenszolgálat

A Próféta fohászai

 

Következtetés

 

Referenciák

További információkért az iszlámról kérjük,

látogassák meg a következő weboldalakat:

 

www.islamhouse.com

www.islamland.com

www.thekeytoislam.com

www.sultan.org

www.edialogue.org

www.chatislamonline.org

www.islamreligion.com

www.islamicbooks4u.net

  www.islamic-message.net

www.islamic-invitation.com

www.mp3quran.net

www.muslim-library.com

www.ar.islamway.net

www.newmuslimguide.com

www.islamqa.info/en

  www.r-islam.com

www.rasoulAllah.net

www.knowingAllah.com

www.alukah.net

www.newmuslimacademy.org

www.islamweb.com

www.zadgroup.net

  www.quran-international.com

  www.hadith-international.com

www.islam-port.com

 

 

[1] Nem veszik figyelembe, hogy a kommunisták, a nacionalisták, és azok a nyugati országok, amelyek egy évszázadon belül két világháborút robbantottak ki a Föld lakossága felének életére hatást gyakorolva, hány embert öltek meg – a jelenlegi barbarizmusról nem is beszélve, amely a világ számos pontján jelen van.

[2] Bármilyen súlyos elnyomásban is volt részük, a muszlimok számára tilalmas az, hogy az indulatok irányítsák cselekedeteiket, és ezt a vallási szövegek hozzá nem értő értelmezéseivel igazolják. Isten iránti alávetésük részeként kötelező számukra az iszlám jogtudomány megfelelően képzett szakértői véleményét elfogadni e szövegek értelmezésének és jelenlegi világban való alkalmazásának tekintetében.

[3] Emellett megfigyelhetjük azt is, hogy olyan országok és polgárok, akik jogosan védelmezik földjüket, kivétel nélkül terroristának vannak bélyegezve, ha muszlimokról van szó, míg a nagyhatalmak által végrehajtott állami terrorizmust a védtelen országok ellen készségesen megmagyarázzák, sőt, ajánlottnak tartják.

[4] „Salla Allahu ʻaleihi wa sallam” ami magyarul annyit jelent, hogy „Allah áldása és békéje legyen vele” és ezzel a muszlimok Mohamed prófétáért mondanak fohászt.

[5] Isten legutolsó kinyilatkoztatása és végső üzenete az emberiségnek

[6] Izsák, Ábrahám másik fia volt Izrael gyermekeinek az őse, akik között számos próféta volt.

[7] Ibn Mádzsa elbeszélése

[8] A szó szerinti jelentése: „recitáció” vagy „olvasmány”

[9] Így könnyen elérhető tanulmányozás céljára, mert az arab egy élő nyelv, ma is emberek milliárdjai beszélik és értik.

[10] Igaz, hogy vannak hasonlóságok a Korán és a Biblia között, de ez nem arra utal, hogy a későbbi próféták a korábbiaktól plagizáltak. Ez csupán a közös eredetre utal, Aki az emberiség Teremtője, és alapvető üzenetének, az egyistenhitnek a folytatólagosságára. Emellett Mohamed próféta (ﷺ) idejében még nem volt a Bibliának arab fordítása. Az Ótestamentum első arab fordítását R. Saadias Gaon írta Kr. u. 900 körül – több mint 250 évvel Mohamed próféta (ﷺ) halála után. Az Újtestamentum legrégebbi arab fordítását Erpenius adta ki Kr. u. 1616-ban – körülbelül 1000 évvel halála után.

[11]A Korán emellett alkalmanként rendreutasítja a Prófétát (ﷺ), és felhívja a figyelmét valamely nem szándékos hibájára. Eléggé valószínűtlen, hogyha ő lett volna a szerző, ilyen önkritikát illesztett volna bele.

[12] Ezzel ellentétben a Teremtő Egy, nincs társa, és semmi sem hasonlít Rá semmilyen módon.

[13] Más versek (25:61 és 71:16) a Napról, mint égő lámpáról beszélnek.

[14] A napfény „betakarását” és a sötétséget a Föld egy irányba való forgása okozza.

[15] A Teremtő többes számot használ Önmagával kapcsolatban, ami hatalmat, nagyságot és fenséget jelent.

[16] A Nap, mint e hatalmas univerzum aprócska része halad benne végső állomása felé, amely e jelenlegi teremtés végét jelzi.

[17] Ahmed és Muszlim elbeszélése

[18] Ahmed és At-Tirmidhi elbeszélése

[19] Érdemes megjegyezni, hogy egy olyan világban, amelyben a férfiaknak korlátozatlan számú feleségük lehetett, az iszlám volt az, amely beszabályozta ezt a gyakorlatot azzal, hogy a feleségek számát négyre korlátozta, és előírta mindannyiuk számára az igazságos bánásmódot. Azonban olyan okok miatt, amelyeket csak Isten ismer, a próféták számára nem csak négy feleség engedélyezett, mint a muszlimoknak általában.

[20] Amikor néhány túlbuzgó muszlim egy alkalommal kihágást követettek el, szigorú megtorlásban részesültek.

[21] A modern muszlim világ Ázsiától Afrikáig majd Európáig egy további bizonyítéka annak, hogy az iszlám az emberiség univerzális nyelve – arról nem is beszélve, hogy különböző származású nyugat-európaiak és amerikaiak jelentős számban fedezik fel az iszlámot és veszik fel vallásukként.

[22]A neve Hilf-ul-Fudul

[23] Arabul: Dzsibríl

[24] Az „iqra” szót lehet úgy fordítani, mint „olvass”, vagy, hogy „recitálj”. Néhány fordító az „olvass” változatot tartja jobbnak, mert a Próféta (ﷺ) közismerten írástudatlan volt.

[25] Al-Bukhári elbeszélése. Az idézett Korán-vers a 74:1-5. Az itt említett „tisztátalanság” a spirituális és fizikai tisztátalanságra utal, amely a többistenhitre és a bálványimádásra jellemző.

[26] Ezt követően kinyilatkoztatott a 111, szúra: „Száradjon le Abu Lahab mindkét keze és pusztuljon ő maga is!” [A Kegyes Korán értelmezésének fordítása, 111:1] (Al-Bukhári közlése)

[27] Ez történelmileg cáfolja a hamis állítást, miszerint Mohamed a nacionalizmust hirdette volna, és az arabok reményei és vágyai megvalósításán dolgozott volna. Azt mutatja, hogy a hitbeli kötelék és a közös cél erősebbek, mint a vérségi és nemzetiségi kapcsolatok.

[28] Al-Bukhári és Muszlim elbeszélése.

[29] Ahmed elbeszélése.

[30] Ibn Mádzsa elbeszélése.

[31] Később ezt az eseményt határozták meg az iszlám időszámítás kezdeteként.

[32] Abban az időben a Kábában, a monoteizmus szentélyében 360 bálvány foglalt helyet.

[33] A Próféta említette, hogy a dzsihád egyik legmagasabb szintje az igazság kijelentése egy zsarnok előtt. A dzsihád egyik formája, ha az ember visszafogja magát, idetartoznak a társadalmi reformok, és a tudatlanság, a szegénység, az elnyomás, a faji megkülönböztetés, a vallási üldöztetés és mindenféle elnyomás megszüntetése érdekében tett erőfeszítések.

[34] A Korán harcról szóló részeit gyakran idézik kiragadva a történelmi kontextusból, azt sugallva, hogy az iszlám erőszakot hirdet, és arra biztatja a követőit, hogy öljék meg a nem muszlimokat. Azonban ezek a versek kivétel nélkül a Próféta idejében a muszlimok ellen elkövetett agresszióról szólnak. A dzsihád fegyveres harc formájában csak akkor válik lehetőséggé, miután minden békés eszköz megbukik, és csak akkor, ha egy muszlim állam vezetője kihirdeti. Ezenfelül szigorú szabályokat kell betartani a harc során. A Küldött empatikusan betiltotta a harcban nem résztvevők megölését, ahogy a Korán tanítja: Ha hajlanak a békére, úgy légy te is hajlandó arra! Hagyatkozz Allahra, Ő a Halló és a Tudó.[A Kegyes Korán értelmezésének fordítása, 8:61] Az iszlám megtiltja az igazságtalanságot, még azok iránt is, akik ellenkeznek a vallással. Az emberek, vagy nemzetek közötti ellenségeskedés soha nem indíthatja arra a muszlimokat, hogy agressziót kövessenek el ellenük, elnyomják őket, vagy figyelmen kívül hagyják jogaikat, ahogy a Korán kijelenti (lásd: 5:8).

[35] Khadidzsa halála után, a Hidzsra előtt a Próféta elvette Szaudát, egy özvegyet, és Áisát, legjobb barátja, Abu Bakr lányát. A többi házasságát Medinában kötötte.

[36] Ez a kisebb zarándoklat a Kábához, amelyet az év bármely időpontjában el lehet végezni.

[37] Négus pozitív választ adott és felvette az iszlámot.

[38] Az Egyiptomba, a Muqawqisznak küldött levél szavai hasonlóak. Mindkét keresztény uralkodó elismerte az üzenet igazságát, de az evilági gondok miatt nem léptek be az iszlámba.

[39] A levél kézhezvétele után Koszró haragosan összetépte és rosszul bánt a Próféta küldöttségével. A Próféta megjegyezte, hogy birodalma hamarosan kettészakad. Ez nyolc éven belül megtörtént, amikor az előrenyomuló muszlimoknak apránként megadták magukat, és a lakosság legnagyobb része felvette az iszlámot.

[40] Mohamed Próféta mindig betartotta a szerződéseket, amelyeket megkötött. Tiszteletben tartotta minden ígéretét és megállapodását, és azt parancsolta követőinek is, hogy ezt tegyék. Egyik legalapvetőbb irányelve az volt, hogy ha szerződést kötött, szigorúan betartotta, amíg az ellenség meg nem szegte.

[41] Ez a nagyobb zarándoklat, amely minden muszlim számára kötelező az életben egyszer, aki fizikailag és anyagilag képes rá.

[42] Abu Dawúd elbeszélése.

[43] Azok mellett a versek mellett, amelyek megparancsolják neki, hogy elmagyarázza üzenetét, Allah azt is kijelentette Küldöttéről: „Nem a vágya szerint beszél. Ez bizony nem más, mint sugallt Sugallat.” [A Kegyes Korán értelmezésének fordítása,  53:3-4].

[44] Az Al-Bukhári és Muszlim által közölt hadíthokat szinte kivétel nélkül szahíhnak (hitelesnek) ítélték.

[45] Ezek a következők: Hit Allahban, az angyalaiban, könyveiben, küldötteiben, az Utolsó Napban és az elrendelésben, annak jó és rossz oldalában.

[46] Al-Bukhári elbeszélése.

[47] Abu Dawúd elbeszélése – szahíh.

[48] Al-Bukhári és Muszlim elbeszélése.

[49] Ahmed és Muszlim elbeszélése.

[50] At- Tirmidhi és Muszlim elbeszélése. A hívők visszafogják magukat a törvénytelen élvezetektől evilági életük során Allah iránti félelmükből és szeretetükből, míg a bűnösök lehet, hogy teljesen kiélvezik jelenlegi, ideiglenes létüket, de a következő életükben meg fogják fizetni kihágásaik árát.

[51] An-Nászai elbeszélése – szahíh.

[52] Al-Bukhári elbeszélése.

[53] At-Tirmidhi elbeszélése –haszan-szahíh.

[54] Muszlim elbeszélése.

[55] At-Tirmidhi elbeszélése – szahíh.

[56] Ahmed elbeszélése – szahíh. Ez azt feltételezi, hogy a hívő átlagos viselkedése a jámborság, tehát amit tudatos szándék nélkül tettek, az lesz elnézve.

[57] Muszlim elbeszélése.

[58] Vagyis a segítsége közel lesz. Ahmed elbeszélése – szahíh.

[59] At-Tirmidhi elbeszélése.

[60] Ahmed, At-Tabaráni és Al-Hákim elbeszélése – szahíh.

[61] Természetesen, mivel a Teremtő nem hasonlít teremtményeihez, ezt nem fizikailag kell értelmezni. Al-Bukhári és Muszlim elbeszélése.

[62] Al-Bukhári elbeszélése.

[63] Ahmed elbeszélése – szahíh.

[64] At-Tirmidhi elbeszélése – szahíh.

[65] At-Tirmidhi elbeszélése.

[66] Ahmed és Al-Bukhári elbeszélése.

[67] Ahmed, Abu Dáwúd és At-Tirmidhi elbeszélése – szahíh.

[68] Muszlim elbeszélése.

[69] Al-Bukhári és Muszlim elbeszélése.

[70] Ibn Mádzsa elbeszélése.

[71] At-Tirmidhi elbeszélése.

[72] Muszlim elbeszélése.

[73] Al-Baihaqi elbeszélése – haszan.

[74] Al-Bukhári elbeszélése.

[75] Al-Bazzar elbeszélése – haszan.

[76] Al-Bukhári elbeszélése.

[77] Al-Bukhári és Muszlim elbeszélése.

[78] Al-Bukhári és Muszlim elbeszélése.

[79] Muszlim elbeszélése.

[80] Al-Bukhári és Muszlim elbeszélése.

[81] Al-Bukhári elbeszélése.

[82] Al-Bukhári elbeszélése.

[83] At-Tirmidhi elbeszélése – szahíh.

[84] Al-Bukhári és Muszlim elbeszélése.

[85] Abu Ja’la elbeszélése – szahíh.

[86] Ibn Mádzsa elbeszélése.

[87] Al-Hákim elbeszélése – haszan.

[88] Ibn Mádzsa, At-Tabaráni és Al-Hákim elbeszélése – szahíh.

[89] Hogy megvédje olyasvalamitől, amelynek nincs valódi értéke, vagy káros lehet a számára. At-Tabaráni elbeszélése – haszan.

[90] Muszlim elbeszélése.

[91] Muszlim elbeszélése.

[92] Muszlim elbeszélése.

[93] Al-Bukhári és Muszlim elbeszélése.

[94] Ahmed és Muszlim elbeszélése.

[95] At-Tabaráni és Al-Hákim elbeszélése – szahíh.

[96] Al-Bukhári és Muszlim elbeszélése.

[97] At-Tirmidhi elbeszélése. Az „uff” szó a nemtetszés kifejezése.

[98] Ahmed és Muszlim elbeszélése.

[99] Muszlim elbeszélése.

[100] Muszlim elbeszélése.

[101] Abu Dáwúd elbeszélése – szahíh.

[102] Ahmed és Al-Hákim elbeszélése – szahíh.

[103] Al-Bukhári elbeszélése.

[104] At-Tirmidhi elbeszélése – szahíh.

[105] Abu Dáwúd elbeszélése – haszan.

[106] Muszlim elbeszélése.

[107] Ibn Mádzsa és Ad-Dáraqutni elbeszélése – haszan.

[108] Muszlim elbeszélése. Tehát nincs hit az ember szívében, ha tetszik neki a rossz cselekedet, vagy ha nem találja kifogásolhatónak.

[109] Ahmed és At-Tirmidhi elbeszélése – szahíh.

[110] Muszlim elbeszélése.

[111] Al-Bukhári elbeszélése.

[112] Al-Bukhári elbeszélése.

[113] Ahmed, Abu Dáwúd és At-Tirmidhi elbeszélése – szahíh.

[114] Bukhári elbeszélése.

[115] At-Tirmidhi elbeszélése – haszan-szahíh.

[116] Al-Bukhári elbeszélése.

[117] Muszlim elbeszélése.

[118] Ahmed és Abu Dáwúd elbeszélése – szahíh.

[119] Ibn Hibbán elbeszélése – szahíh.

[120] Muszlim és Abu Dáwúd elbeszélése.

[121] At-Tabaráni elbeszélése – szahíh.

[122] At-Tirmidhi elbeszélése.

[123] Ahmed elbeszélése – szahíh.

[124] At-Tabaráni elbeszélése – szahíh.

[125] Ahmed elbeszélése – szahíh.

[126] Al-Bukhári és Muszlim elbeszélése.

[127] Al-Bukhári elbeszélése.

[128] Al-Albani – szhíh elbeszélése.

[129] An-Naszái elbeszélése.

[130] Lásd: Korán – 51:56.

[131] Lásd: Korán – 18:7 és 67:2.

[132] At-Tirmídhi elbeszélése.

[133] Ahmed és Muszlim elbeszélése.

[134] Al-Bukhári és Muszlim elbeszélése.

[135] Muszlim elbeszélése. A nagy bűnök csak őszinte megbánással törlődnek el.

[136] Ahmed elbeszélése – haszan.

[137] Ibn Mádzsa elbeszélése.

[138] Al-Bukhári és Muszlim elbeszélése.

[139] Muszlim elbeszélése.

[140]Al-Bukhári és Muszlim elbeszélése. Allah leszállása nem fizikai, mint teremtményeié.

[141] Al-Bukhári elbeszélése. Allah nem „válik” teremtése részévé fizikai értelemben. A szolgája fogja úgy érezni, hogy tetteit Allah vezeti azáltal, amit elrendelt.

[142] Al-Bukhári és Muszlim elbeszélése.

[143] Al-Baihaqi elbeszélése – szahíh.

[144] Tehát az adomány jutalmát kapja minden alkalommal, amikor bármilyen teremtmény eszik róla. Al-Bukhári és Muszlim elbeszélése.

[145] Al-Baihaqi elbeszélése – szahíh.

[146] Al-Bukhári és Muszlim elbeszélése.

[147] Al-Bukhári és At-Tirmidhi elbeszélése.

[148] Ahmed, Abu Dáwúd és At-Tirmidhi elbeszélése – haszan.

[149] Ahmed és At-Tirmidhi elbeszélése – szahíh.

[150] Al-Baihaqi és At-Tabaráni elbeszélése – szahíh.

[151] Muszlim elbeszélése.

[152] Abu Dawúd és At-Tirmidhi elbeszélése – szahíh. A dínár és a dirhem az abban az időben használt fizetőeszköz voltak.

[153] Ahmed és At-Tirmidhi elbeszélése – szahíh.

[154] Ahmed és Muszlim elbeszélése.

[155] Ibn Mádzsa elbeszélése – szahíh.

[156] Ez azt jelenti, hogy azt Allah nem fogja elfogadni. Al-Bukhári és Muszlim elbeszélése.

[157] Al-Bukhári és Muszlim elbeszélése.

[158] Al-Bukhári és Muszlim elbeszélése.

[159] Muszlim elbeszélése.

[160] At-Tabaráni elbeszélése – haszan.

[161] Al-Baihaqi elbeszélése – haszan.

[162] Muszlim elbeszélése.

[163] Ahmed és At-Tirmidhi elbeszélése – szahíh.

[164] At-Tirmidhi elbeszélése – szahíh.

[165] Ahmed és Al-Bukhári elbeszélése.

[166] Muszlim elbeszélése.

[167] Muszlim elbeszélése.

[168] Al-Bukhári és Muszlim elbeszélése.

[169] Ez az alapelv nyilvánvaló a Korán kinyilatkoztatásából. A korai versek a hit és a motiváció megalapozásával foglalkoztak, mielőtt a törvények megjelentek és életbe léptek. Magától értetődően egy racionális ember csak akkor fogad el egy korlátozást vagy szabályt, ha bízik hasznában, vagy a törvényhozó bölcsességében.

[170] At-Tirmidhi és Al-Hákim elbeszélése – haszan. Ez azt jelenti, hogy azt a sorsot, ami lett volna, ha Allah nem akarta volna megakadályozni, megváltoztatja jámbor szolgája fohásza miatt (amelyet Allah már korábban tudott.)

[171] At-Tirmidhi elbeszélése – haszan.

[172] Al-Baihaqi elbeszélése – szahíh.

[173] Ib Mádzsa elbeszélése – haszan. A háromféle fohász példa, nem korlátozás.

[174] Muszlim és Abu Dáwúd elbeszélése.

[175] An-Naszái – szahíh.

[176] Ahmed elbeszélése – haszan.

[177] Muszlim elbeszélése.

[178] Ahmed elbeszélése – szahíh.

[179] At-Tirmidhi, Abu Dáwúd és Ibn Mádzsa elbeszélése – szahíh.

[180] Muszlim elbeszélése.

[181] Abu Dáwúd, At-Tirmidhi, An-Naszái és Ibn Mádzsa – szahíh.

[182] Abu Dáwúd elbeszélése – haszan.

[183] Muszlim elbeszélése.

[184] Muszlim elbeszélése.

[185] Muszlim és At-Tirmidhi elbeszélése.

[186] Muszlim elbeszélése.

[187] Al-Bukhári és Muszlim elbeszélése.

[188] At-Tirmidhi és Al-Hákim elbeszélése – szahíh.

[189] Muszlim elbeszélése.

[190] Muszlim elbeszélése.

[191] Muszlim elbeszélése.  

[192] At-Tirmidhi elbeszélése – szahíh.

[193] At-Tirmidhi elbeszélése – szahíh.

[194] Al-Bukhári elbeszélése.

[195] Al-Bukhári és Muszlim elbeszélése.

[196] Abu Dáwúd elbeszélése – haszan.

[197] At-Tirmidhi elbeszélése – haszan.

[198] Al-Bukhári és Muszlim elbeszélése.

[199] Muszlim elbeszélése.

[200] At-Tabaráni elbeszélése – szahíh.

[201] Ibn Mádzsa elbeszélése – haszan.

[202] Al-Bazzar elbeszélése – haszan.

[203] At-Tirmidhi elbeszélése.

[204] Muszlim elbeszélése.

[205] Al-Bukhári és Muszlim elbeszélése.

[206] At-Tirmidhi elbeszélése

[207] Ahmed és Abu Dáwúd elbeszélése.